A múltfeltárás, a diktatúra és a demokrácia közötti cezúra meghúzása elemi társadalmi szükséglet, mely a zsidó közösség számára is feladatot jelent. E témával folyóiratunk már számos ízben foglalkozott. A Szombat nyár végén, a közelgõ zsidó újév elõtt, ami a hagyomány szerint a számvetés, tetteink mérlegelésének ideje, három körkérdést intézett a zsidó közélet szereplõihez: szervezetek és intézmények vezetõihez.

Kérdéseinket a következõ személyiségeknek juttattuk el:

Alföldy Kata, a Zsidó Fiatalok Magyarországi Egyesülete elnöke

Deutsch Róbert, fõrabbi, a Budapesti Rabbiság igazgatója

Dr. Feldmájer Péter, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület elnöke

Fixler Herman, Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség elnöke

Herzog László, Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség fõtitkára

Hajósné dr. Vértes Antónia, a B’nai B’rith elnöke

Kardos Péter, fõrabbi, az Új Élet fõszerkesztõje

Örley Pál, a Munkaszolgálatosok Országos Bizottsága elnöke

Schöner Alfréd, az Országos Rabbiképzõ – Zsidó Egyetem rektora

Dr. Schweitzer József, fõrabbi

Streit Sándor, a Budapesti Zsidó Hitközségek elnöke

Dr. Szenes Iván, a Nácizmus Üldözötteinek Bizottsága elnöke

Tordai Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke

Zoltai Gusztáv, a Budapesti Zsidó Hitközség és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége ügyvezetõ igazgatója

Szerkesztõségünk az alábbi válaszokat kapta:

1. Mindig is szükségesnek tartottam az egyházi átvilágítást és ezt szorgalmaztam is.

Ennek azonban csak akkor volna értelme, ha valamennyi hitközségi vezetõre kiterjedne, vagyis a rabbikra, a hitközségi elnökökre, a körzeti elnökökre valamint a közgyûlés tagjaira.

2. Az átvilágítás már elkésett, hiszen ezt az 1990-es évek elején kellett volna megejteni, akkor lett volna gyakorlati jelentõsége.

Szerintem semmiféle hatással sem lenne egy ilyen átvilágítás a zsidó közösségre, hiszen a hitközségi rendszer átalakítása óta több mint 12 év telt el, és ha valakit esetleg érintetlennek is találnának, azt nem lenne igazságos megítélni kizárólag az 1990-ig végzett tevékenység alapján, de figyelembe kellene venni az azóta tanúsított magatartását is.

Az átvilágítás már csak azért is igazságtalan eredményt hozna, mert a fõszabály szerint az MSZMP tagjait nem kényszeríthették besúgásra a belügyi szervek, õk pártvonalon adtak jelentéseket, mégsem tekintenék õket érintetteknek.

Sokan vannak egyébként olyanok is, akik semmiféle nyilvántartásban sem szerepelnek, mert nem voltak semmiféle kapcsolatban titkosszolgálatokkal, az MSZMP-vel, mégis árulók voltak, mert különbözõ büntetõperekben hamis, terhelõ vallomást tettek a zsidó testvéreikre azért, hogy mentsék a bõrüket.

3. Én már átvilágítattam magamat, és nyilvánosságra hozattam eredményét az országos médiában.

Egyrészt annyiban pontosítom a kérdést (gondolom ez volt a szándék), hogy zsidó szervezet vezetõjeként az egyházi átvilágítás kérdését kizárólag csak a zsidó közösségre, ill. vallási szervezeteire szeretném érteni.

1. Az elsõ kérdésre nem tudok röviden válaszolni. Ambivalens érzéseim vannak a téma felvetésével kapcsolatban is.

Egyrészt azt gondolom, hogy az emberek cselekedetei az adott történelmi, társadalmi viszonyok között méretnek meg. Különösen a holocaust után a túlélés reflexeit, a félelmeket, a kényszereket, és a cselekedeteket nem merném ítélkezésem alá vonni, ezért nem is bolygatnám.

Ugyanakkor igaz, hogy a "besúgó" rendszer lényege volt, hogy bizalmatlanságot, gyanakvást és félelmet szült (gyakran okkal, és gyakran ok nélkül), ami megmérgezte az adott, egymásra utalt, és összetartozásra szoruló közösség mindennapjait, veszélyeztette a megfigyelt személy(ek) életét, egzisztenciáját. A bizalmatlanság légkörét feloldani pedig csak tisztázó, feltáró, és lezáró lépésekkel lehet. Ez a szempont az átvilágítás igényét veti fel.

E két egymásnak ellentmondó érzés alapján talán valami közmegegyezéssel lehetne eldönteni, akarjuk-e a feltárást, vagy sem. A zsidó hitközségek belsõ életét közelrõl nem ismerem, nem tudom, hogy ilyen közmegegyezésre lehet-e számítani. Amit közeli szemlélõként látok, hallok, annak alapján azt gondolom, hogy: nem.

A kérdés másik fele, hogy kikre terjedjen ki. Azt hiszem mindazokat érintenie kellene, akik vezetõi a hitközségnek, ill. a rabbikar tagjaira.

2. A kérdést szûkítve, csak a közösségünkrõl gondolkodnék.

A Magyarországon élõ zsidóknak vajon hány %-a az, aki rendszeres vallásgyakorló, és az egyházi személyekhez valamiféle szorosabb, vagy személyesebb kapcsolat fûzi (annál szorosabb, mint az egyes családi események egyházi megrendezése)? Nos e tekintetben egyáltalán nem érzem, hogy a kérdésben felvetetteknek jelentõs társadalmi hatása lenne.

Más kérdés, hogy a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, a kislétszámú vallásos zsidó közösség képviseletén túl messze nagyobb szerepet játszik: szociális, kulturális intézményrendszere a zsidóság szélesebb körét szolgálja, az állammal szemben vagyoni ügyekben, az érdekképviselet terén szintén a zsidó közösség szélesebb körét képviseli. E tekintetben kétség kívül van annak jelentõsége, hogy kik képviselik a zsidóságot külsõ szervek felé. Kérdés, hogy melyek azok a cselekedetek, és tulajdonságok, amelyek hitelessé teszik az embert. Számomra azok a hiteles emberek, akik jól ismerik mind a vallásos életet élõ zsidó közösséget, a hitközséghez nem kapcsolódó zsidóság társadalmi összetételét, kulturális értékeit, érdekviszonyait, és azok érdekében felelõsséggel, meggyõzõen, hatékonyan lépnek fel, akik empátiával és vasszigorral védik a közösség érdekét, akik feddhetetlenek, akiknek erkölcsi, etikai megítélése minden kritikát kibír. Gondolom, hogy a hitelességhez hozzájárul, hogy besúgó múlt ne tapadjon hozzájuk. Nem tudom megítélni, hogy az átvilágításnak, ill. annak elmaradásának mekkora szerepe lenne abban, hogy az általam felsorolt jellemzõkkel bíró személyek képviseljenek bennünket. Errõl fogalmam sincs, de ha csak ezen múlna a hitelesség, ha igazán csak ezen múlna, akkor én támogatnám az átvilágítást.

De gyanítom, hogy a múlt tisztázása nem akkora társadalmi jelentõségû, mint a jelené.

3. Ha az átvilágítás rám is kiterjedne: Igen

Körkérdésükre egy javaslattal válaszolnék. Javasolnám valamennyi érdekelt összehívását egy kerekasztal-konferenciára ebben a témában, amely a nyilvánosság elõtt zajlana, esetleg lapjuk tudósítana errõl az eseményrõl. Ami engem illet, elõzetes idõegyeztetés után bármilyen körülmények között és bárkivel hajlandó vagyok részt venni egy ilyen megbeszélésen.

Az elmúlt héten hozzám intézett – levélben felvett – témákat 12 évvel a rendszerváltás után, az állam és egyház szétválasztásának tükrében, irrelevánsnak tartom. Különös tekintettel az elmúlt hónapok tömegkommunikációban közzétett ellentmondásos „eredményeire”, vélt vagy valós „hitelességére”.

1. A Mazsihisz, és a BZSH, vezetõinek átvilágítása lehetséges, talán szükséges is, de mindenkinek önmagának kell eldöntenie. Abban az esetben, ha törvény születik e kérdésrõl, akkor mindenképpen szükségesnek tartom valamennyi olyan hitéleti és világi vezetõ átvilágítását, akik a hitközséget vezetik és irányítják.

2. Nehéz ma felmérni, hogy milyen hatása lehet az egész társadalomra, illetve a közösségünkre. Abban az esetben, ha a többi egyház és felekezet szintén önként, illetve ha a törvény megszületik az átvilágításról, szintén hasonlóan cselekszik, akkor a társadalom biztosan pozitívan bírálja majd el a döntésünket. Ha nem így történik, fennáll a lehetõsége annak, ha csak a MAZSIHISZ világíja át a fent említett vezetõket, hogy negatív vélemények is megfogalmazódhatnak a társadalmi megítélés terén.

3. A személyem átvilágítását bármely esetben vállalom és annak eredményét akár szûkebb, akár tágabb körben nyilvánosságra hozom.

1. Legyen! A vallási és a világi vezetésre kellene kiterjednie, de a pontos kört a Mazsihisz közgyûlése hivatott megtárgyalni és meghatározni.

2. Az átvilágítás véleményem szerint jó hatással lenne mind a közösségen belül, mind pedig a tágabb társadalomban, bár elképzelhetõ, hogy bizonyos személyekre rossz fényt vethet. Az átvilágítás elmaradása továbbra is bizonytalanságot, bizalmatlanságot tartana fenn, amely esetenként alaptalan gyanúsítgatásokhoz vezet.

3. Igen, természetesen átvilágíttatnám magam, és az eredményt mind a Mazsihisz küldöttei, mind a társadalmi fórumok elõtt nyilvánossá tenném.

1. Személy szerint egyetértek azzal, hogy az egyházi és a világi vezetõket átvilágítsák. Ezzel sok szóbeszédnek elejét lehetne venni. Ezt azonban a MAZSIHISZ-nek kell eldönteni. Véleményem szerint valamennyi választott vezetõre, elõljáróra és rabbira kellene kiterjednie.

2. Véleményem szerint pozitív és negatív hatása lehet. Felekezeten belül pozitív, kifelé nem tudom prognosztizálni. Az átvilágítás elejét veheti az alaptalan szóbeszédnek. Míg az átvilágítás elmaradása továbbra is teret adhat alaptalan vádaskodásnak.

3. Természetesen önként vállalom az átvilágítást és hajlandó vagyok az eredményt nyilvánosságra hozni.

*

Átvilágítást? Átvilágítást!

Lapunk körkérdésére különbözõ válaszok érkeztek, s nagy része nem tagadja az egyházi átvilágítás szükségességét. A válaszolók egyike azonban az „állam és egyház szétválasztására” hivatkozva utasítja el a kérdésfelvetést.

Az egyházak hivatalos testületek, ráadásul az a célja, hogy transzcendentális eszméket közvetítsenek a hatókörük alá tartozó emberek felé, képviselve az isteni tanítást, hagyományt. Az egyházak, felekezetek élén állók felelõssége talán még nagyobb, mint a pártok, köztestületek és alapítványok vezetõié, akik legitimációjukat nem isteni forrásból eredeztetik. Ha a jog forrása ilyen magasrendû, akkor a vezetõknek is magasrendû erkölcsi normáknak kell megfelelniük. Amennyiben így van, annyiban igenis szükséges az egyházi vezetõk átvilágítása. Jogunk van tudni azt, hogyan bántak ezek a nem akármilyen legitimációval rendelkezõ szervezetek képviselõi a gondjaikra bízott közösséggel. Könnyû ma állam és egyház elválasztására hivatkozni, mint tette azt az elmúlt évtizedben számos egyházi vezetõ. De akkor, amikor sokakat megtört a diktatúra, az egyház autonómiája éppúgy súlyosan sérült, mint a besúgottak autonómiája. Tudnunk kell, ki mit tett, hogy méltányosan alkothassunk véleményt. Jogunk van tudni azt, hogy hogyan éltek, illetve éltek vissza a hatalommal azok, akik a közösség élén álltak. Aki akar, tudhassa meg az állambiztonság vagy az egyházügyi hivatal dokumentumaiból, ki mit jelentett róla. Arról nem is szólva, hogy – a zsidóság esetében – a folyamatosság a jellemzõ: az 1989 elõtt kompromittálódott világi csúcsvezetéstõl eltekintve sokszor ugyanazokkal az emberekkel találkozhatunk a közösségek bizalmi pozícióiban, mint az államszocializmus éveiben, s aki akkor botlott, ma gyakran éppen múltjával zsarolható. Erkölcsi elszámolás nem történt, mint ahogy anyagi sem. Ha hitközségi embereket kérdezünk, kicserélõdésrõl, lassú változásról számolnak be, miközben a mentalitás a régi. Több mint egy évtized alatt, a zsidó hivatalosság berkein belül, saját törvényeink erejébõl nem valósult meg a szembenézés a múlttal. Hozzon hát az egész társadalmat érintõ vizsgálódás legalább e téren tisztázó múltidézést.