Hétfõn küldött faxodból egyértelmûen kiderül, hogy a hitközségi vezetõk nem kívánnak válaszolni a Szombat, választásokkal kapcsolatos körkérdésére. A te személyes álláspontodra mégis kíváncsiak volnánk, mert lemondásra szólított fel a hitközség alelnöke. A választások elõtti hangulat indokolja, hogy megszólaljanak a vita résztvevõi, s így, a pártatlan tájékoztatás szellemében arra kérünk, mint a Hitközség elmúlt tizenkét évének felelõs vezetõjét, aki az elkövetkezõ ciklusban is be kívánja tölteni fontos posztját, válaszolj kérdéseinkre.

– Mi a válaszod Olti Ferenc közgyûlésen tett megállapítására, hogy a Fõvárosi Bíróság bejegyzése szerint te vagy egyedül jogosult a Bzsh és a Mazsihisz jegyzésére, és így „a két szervezet mintegy évi 3 milliárd forintos pénzforgalma feletti jogosultságokat egyetlen személy, Zoltai Gusztáv minden kontroll nélkül egyedül adhatja és vonhatja meg”. Hogy állhat fenn több mint tíz éve ez a helyzet?

– Miként kommentálnád Olti Ferenc azon megállapítását, amely szerint „a hitközség Számvizsgáló Bizottságának a többsége anyagilag függõ viszonyban van a Hitközségtõl, a fentebb említettek okán Zoltai Gusztávtól”, továbbá, hogy „A Választási Bizottság vezetõje a Hitközség alkalmazottja… Felette a munkáltatói jogokat az ügyvezetõ, Zoltai Gusztáv gyakorolja.” Nem azt jelenti ez, hogy az apparátust felügyelni hivatott választott testületek valójában az apparátustól – és személy szerint tõled – függenek?

– A Mazsihisz és a Bzsh mindenkori elnökei számára a hitközség semmilyen független infrastruktúrát nem biztosít, így csak az általad irányított apparátuson keresztül juthatnak lényegi információhoz. Szerinted így eleget tudnak tenni azon kötelezettségüknek, hogy az apparátust és annak vezetõjét – téged – ellenõrizzenek?

– Mint az Új Élet „kenyéradó gazdájának”, mi a véleményed Olti azon javaslatáról, hogy a lap „cenzúra nélkül rendelkezésre álljon a választási küzdelemben induló jelöltek számára“?

– Az ATA-I Építõipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. több hitközségi pályázatot nyert meg: egyebek közt õ végezte a Rabbiképzõ Zsidó Egyetem valamint a Hõsök temploma felújítását. A cég vezetõje Dirner Róbert, aki egyben lakást bérel a hitközségtõl. A cég egyik képviselõje Szilárdné Ripp Klára, a hitközség ingatlanügyekért felelõs munkatársa. Szilárdné testvére Köves Jánosné, a Hitközség mûszaki osztályának vezetõje, aki az ingatlan-felújításokkal kapcsolatos döntésekben kulcsszerepet játszik. Nem tekinted-e ezeket az összefonódásokat összeférhetetlenségnek?

Hivatkozással 2003. január 10-én telefaxon hozzám eljuttatott leveletekre, amely öt kérdést intéz hozzám, az általánosságokon túlmenõen öt pontban válaszolok, és igyekszem megvilágítani az általatok és Olti úr által feszegetett problémák hátterét.

Mindenekelõtt egy általánosságra hívom fel a figyelmet. Mind leveletek, mind Olti Ferenc közgyûlési röpirata úgy állítja be a személyemmel kapcsolatos kérdéseket, mintha bûn, mi több hiba lenne az, hogy 12 éve vezetem a hitközséget. Nagyon fontos itt rögzíteni, hogy nem önjelöltként, és nem választási csalással, hanem a közösség és választott képviselõiknek, a közgyûlésnek szinte egyhangú szavazatával nyertem el a bizalmat, és aki ezt a bizalmat kérdõjelezi meg, a vallásos magyar zsidóság többségi akaratát reprezentáló közgyûlési akarattal helyezi magát szembe.

Ami a levél elején elbújtatott kérdésben szerepel, arra én nyíltan válaszolok: igen, természetesen jelöltetem magam a következõ választáson, azt azonban még magam sem tudom, mely poszton.

Hosszabb ideje tart velem szemben – kimondom, Olti Ferenc és barátai vezérletével – egy suttogó propaganda, amely a régi jól bevált mondáson alapul: rágalmazz nyugodtan, valami majd csak megragad belõle a fejekben.

Jól hangzanak bizonyos évek óta visszatérõ jelszavak az üvegzsebû hitközségrõl, meg az auditálásról, meg az átvilágításról, stb., de még eddig soha senki nem vitt végig egy gondolatot sem, és soha nem tárt elõ olyan, minden kétséget kizáró bizonyítékot, amely az „eredendõ bûnöket” megfelelõen alátámasztotta volna. Ilyen bizonyítékok ugyanis nem létezhetnek, mivel – most már mondhatom – évtizedek óta azon dolgozunk munkatársaimmal és hittestvéreimmel, hogy biztosítsuk a vallásos zsidóság hitéletéhez, kulturális fejlõdéséhez, szociális és oktatási tevékenységéhez a megfelelõ infrastruktúrát.

Mindezeket figyelembe véve egyszerû választási kampányfogásnak, és az „éhes disznó makkal álmodik” székfoglalásról álmodozó szindrómájának tudom be Olti Ferenc és körének visszatérõ támadásait.

Még egyet ezen támadások irányultságáról:

Ki ne emlékeznék Richard Nixon, volt amerikai elnök második választási kampányára, amikoris közel féltucatnyian pályáztak az elnöki székre. Nixon akkor meghirdette saját választási teóriáját, amely szerint „nem az lesz az elnök, aki jobb a többieknél, hanem az, akihez képest a többiek rosszabbak!” Ennek megfelelõen igyekezett is sárba taposni az ellenfeleket különféle trükkökkel és koholmányokkal, és valóban nyert is. A vége azonban tudjuk mi lett rövidesen. Ezt figyelembe véve én nem szállok be ebbe a sárdobálásba. Kétségtelenül megvan az az elõnyöm, hogy beszélnek helyettem az elmúlt 12 év tettei, a zsinagóga felújítások, a jól mûködõ új iskola, a kiegyensúlyozott gazdálkodás, a fokozott szociális gondoskodás, a fejlõdõ kulturális és hitélet, a rendbehozott temetõk és az egyetemi címet kapott rabbiképzõ intézet.

Ami a konkrét kérdésekre adandó válaszokat illeti, a kérdések sorrendjében öt pontban válaszolok:

1. A Fõvárosi Bíróság bejegyzése szerint Reich Ferenc úr halála óta csak az én nevem szerepel, mint a hitközség jegyzésére jogosult személy neve. Olti Ferencnek, de egy jóval szerényebb képességû beosztottnak is tudnia kellene, hogy más dolog a jegyzésre jogosultság és az aláírási jog. Ha a jegyzésre jogosultságon a közgyûlés változtatni óhajt, hozzon róla határozatot. Ez azonban a legutóbb sem történt meg. A kialakult helyzet nem alapszabály-ellenes. A kb. 2 milliárd forintos költségvetésbõl folyó aktuális aláírási joggyakorlás (értsd: kötelezettség vállalás, utalványozás és utalás) pedig értelemszerûen megoszlik a hitközség felelõs vezetõi között.

Hogy csak a banki aláírási jogot említsem, öt személy jogosult banki utalásra, azonban minden esetben csak kettõs aláírással történhet ez, a törvényi elõírásoknak és a belsõ szabályozásnak megfelelõen. A kötelezettség vállalás esetében a megrendelések aláírása elõtt értékhatártól függõen mindig több ajánlat közül választunk, és figyelembe vételre kerül az illetõ terület vezetõinek javaslata.

Csak olyan tételek kerülnek megrendelésre, amelyek a közgyûlés által jóváhagyott éves tervben és költségvetésben szerepelnek, és amelyek anyagi fedezete biztosított. Ennek megfelelõen nincs túllépés, és vezetésem alatt nem keletkezett deficit, amint az ezt megelõzõ idõszakban ez többször is elõfordult. Az utalványozási jogot pedig az illetékes terület vezetõje és felelõse gyakorolja a pénzügyi vezetõk kontrolljával.

Gazdálkodásunkat rendszeresen ellenõrzik az erre hivatott hitközségi ellenõrzési szervezetek, és folyamatos ellenõrzést kapunk az állami oldalról, szakmai, törvényességi és számviteli vonatkozásban. A fentiek tükrében a kérdést „hogy állhat fenn több, mint tíz éve ez a helyzet” átfogalmazásra javasolnám, és tegyük óhajtó módba, remélve, hogy még sokáig fennáll ez a helyzet.

2. Ami a tisztségviselõk és alkalmazottak összefonódására, függõségére vonatkozó kérdést illeti, nagy tisztelettel, de a leghatározottabban vissza kell utasítanom a kérdésben foglalt feltételezést, vagy inkább rágalmat. Az kétségtelen, hogy a hitközség, mint gazdálkodó szervezet speciális helyzetben van, hiszen – nem kívánva megsérteni a diszkrimináció tilalmára vonatkozó elõírásokat – igyekszünk hittestvéreink körébõl betölteni a hitközség alkalmazotti körét, ugyanakkor a közgyûlés szintén hittestvéreket választ meg bizonyos tisztségekre.

Talán nem kell magyaráznom, hogyha mindezen feltételeknek eleget szeretnénk tenni, akkor könnyen belátható, nem olyan nagy a merítési kör, amelybõl kiválasztódnak ezek a személyek. Elképzelem, mekkora felháborodás lenne, ha alkalmazottakat, vagy ellenõrzésre hivatott tisztségviselõket más vallások képviselõibõl toboroznánk csak azért, hogy Olti Ferenc és barátai összeférhetetlenségi rémálmainak eleget tegyünk. Persze meg lehet kísérelni, de én nem ajánlom.

Az pedig egyszerûen nem igaz, hogy a számvizsgáló bizottság többsége anyagilag függõ viszonyban áll a hitközséggel. A választási bizottság vezetõje valóban alkalmazottja hosszú évek óta a hitközségnek. Akkor is az volt, amikor a közgyûlés õt megválasztotta. Feladata adminisztratív jellegû, a választásra, a jelölésre ráhatása nincs. Ehhez azért meg kell jegyeznem – bár nagyon hízelgõ Oltiék rólam festett „Vezérképe” – de a hitközségi tisztségviselõket a közgyûlés választja meg titkos szavazással. Olti Ferencet is a közgyûlés választotta, nem én.

3. A MAZSIHISZ és a BZSH mindenkori elnökei számára biztosított az infrastruktúra. Õk vezetik a közgyûlés és az elöljáróság üléseit, minden protokoll-rendezvényen részt vesznek. A hitközségen belüli munkatársi kapcsolatok is olyanok, hogy bárkitõl bármikor felvilágosítást, információt kérhetnek, és – igaz, a vezetõtársakkal egyeztetett módon – intézkedéseket hozhatnak és hoznak is. Az apparátus és az én ellenõrzésem megtételéhez szükséges eszközök, infrastruktúra bármikor rendelkezésükre áll. Õk döntik el, mikor kit és mit akarnak ellenõrizni, akarnak-e élni ezzel a jogukkal, kötelességükkel. Jó a kapcsolatom valamennyi tisztségviselõvel, soha senki nem kifogásolta a kialakult rendszert. Hadd említsek egy példát: amikor Tordai elnök úr kérte, hogy szükséges számára egy profi titkár, haladéktalanul megteremtettük ennek a lehetõségét. A mai napig is jól együttmûködünk.

Ez a kérdés különben is kicsit álságos, hiszen mindenki tudja, milyen munkamódszerrel dolgozunk. Nincs olyan fontos kérdés, vagy megoldásra váró probléma, amelyet ne egyeztetnénk haladéktalanul – formális vagy informális módon – a hitközség elöljáróságával, szûkebb vezetésével, de a teljesség kedvéért itt jegyzem meg, hogy mindezeket a problémákat a hitközségen túl a többi hét nagy zsidó szervezettel is folyamatosan egyeztetjük. Emlékeztetem Fõszerkesztõ Urat, hogy együtt voltunk tagok ebben a bizottságban, amely hétfõnként ülésezett.

Vajon milyen „titkos” ügy lehet még, amelyrõl a vezetõknek tudni kéne, de mégsem tudnak róla?

4. Nem vagyok az Új Élet „kenyéradó gazdája”, azonban nem tartom célszerûnek, hogy az Új Élet, mint a hitközség belsõ életében részt nem vállaló külsõ szemlélõdõk egyik fõ tájékozódási forrása a választási küzdelem harcterévé váljon. A választás kétségtelenül fontos dolog – mint látom egyeseknek különösen is fontos – de meggyõzõdésem, hogy a hitéletnek és a zsidóság valós problémáinak kell a lapban elsõsorban teret biztosítani.

Nem kívánatos, hogy a parlamenti választások országos visszhangja, és annak negatív következményei ismétlõdjenek kicsiben. Tragikomikus lenne, ha elõvennénk a 2002-es választások forgatókönyvét, és mi is ezt játszanánk, bár kétségkívül köreinken kívül is nagyon sokan örülnének, ha – hasonlóképpen egyes pártokhoz, vagy a Magyarok Világszövetségéhez – mi is polarizálódnánk, és szétesnénk. Garantálom, ha rajtam múlik, ez nem fog bekövetkezni.

5. A 2. pontban lényegében megfeleltem erre a kérdésre. Én nem szeretnék személyeskedni. Nem felel meg a valóságnak azonban, hogy Szilárdné Dirner cégének képviselõje lenne. Ez a Cégbíróságon ellenõrizhetõ, és munkatársaim errõl így tájékoztattak, esetleges korábbi kapcsolatukról nem volt tudomásom. Dirner úr valóban bérel egy lakást a Hitközségtõl, piaci árat fizet érte, családjával lakja. Mi ebben a törvénytelen? A bérleményekkel és ingatlanok használatával kapcsolatban a kérdezõ is talán hamarabb kerül „kegyelmi állapotba” ha példaként említem, hogy még senki nem panaszkodott, hogy a Szombat szerkesztõségének szobáit miért nem a Demokrata címû újságnak adjuk oda használatra, hiszen õk valószínûleg fizetnének érte bérleti díjat. Havas idõket élünk most, ezért hát mindenki a saját háza elõtt seperjen!

A többi felvetés pedig nem értelmezhetõ, mert ha ezeknek az állításoknak az ellenkezõjét nézem, akkor olyan tiltó szabályokat kellene bevezetni, amelyeknek nincs semmi értelme, és nem is teljesíthetõek. Bármilyen hihetetlen is, nem az itt felvetett, és összefonódásnak vélt kapcsolatokon múlik a hitközség jobb sorsa, vagy jobb mûködése.

Összegezve:

Remélem sikerült részletes, és megfelelõ választ adnom a feltett kérdésekre. A magam részérõl nem kívánok viszontkérdésekkel élni, nekem erre nincs szükségem, és már a most kapott kérdések is óriási segítséget nyújtottak nekem. Ezek kapcsán ugyanis nemcsak a magam munkáját mutathattam meg, de minõsítették a kérdezõt is, elõre vetítve szándékait és stratégiáját. Arra sincs szükségem, hogy személyiségeket invitáljak a Monarchia Étterembe vacsorázgatni, és á 6000.-ért „a huszonegyedik századi zsidóság” eszményképérõl ömlengjek fehér asztal mellett.

Meggyõzõdésem azonban, hogy az egyesek által olyan nagy lángon tartott kampánnyal csínján kéne bánni, nagy figyelemmel arra, hogy pengeváltásainkat nemcsak barátaink, és a velünk rokonszenvezõk kísérik figyelemmel. Persze ehhez nagyobb empátiára, tárgyi ismeretre, és intelligenciára lenne szükség.

Itt kell rögzítenem, hogy amennyiben a Szombat megjelentetni kívánja válaszomat, azt csak úgy tegye, ha elõtte egyezteti velem a megjelentetni kívánt szöveget, és annak teljes környezetét. Levelem szerkesztett formában való közzétételéhez csak ezen feltétellel, illetve bármilyen formában történõ megjelentetéséhez csak a velem való külön írásban történõ egyeztetéssel járulok hozzá.

Kérem a fentiek szíves tudomásulvételét.

Budapest, 2003. január 14.

Tisztelettel:

Zoltai Gusztáv

ügyvezetõ igazgató

*

A Zoltai Gusztáv levelének utolsó bekezdésében megfogalmazott, bújtatott cenzurális törekvést, mely elõírja, hogy szövege „teljes környezetét” vele egyeztessük, vissza kell utasítanunk. Lapunk, a Szombat – ellentétben az ügyvezetõ igazgató álláspontjával (4. pont) – , magától értetõdõnek tartja, hogy nyilvánosságot adjunk a hitközségi választások aspiránsainak – beleértve Zoltai Gusztávot is.

Néhány további megjegyzés:

A 2. pont utolsó bekezdése szerint „egyszerûen nem igaz, hogy a számvizsgáló bizottság többsége anyagilag függõ viszonyban áll a hitközséggel”. Lássuk a tényeket: Pollák Jenõ, a számvizsgáló bizottság tagja, külsõsként a Hitközség jogi osztályán dolgozik, ahol rendszeres jövedelemhez jut. Nobl Tamás, számvizsgáló bizottsági tag felesége a Hitközség alkalmazottja. Kardos Péterné, a számvizsgáló bizottság tagjának férje, Kardos Péter rabbi a Hitközség alkalmazottja. Sessler György, a számvizsgáló bizottság elnöke, tavalyi menesztéséig a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány fizetett alkalmazottja volt, melynek kuratóriumában Zoltai Gusztáv társelnöki tisztséget visel. Zoltai határozottan kiállt Sessler mellett, amikor akkori fõnöke el akarta bocsátani. Moskovics Sándor, a békéscsabai hitközség elnöke, személy szerint nem érintett, csak az általa vezetett közösség függ a Mazsihisz támogatásától. Természetesen nem feltételezzük, hogy a bizottság tagjai részrehajlóan látnák el számvizsgálói munkájukat – a közvetlen vagy közvetett függõség azonban tény.

A 3. pont második bekezdésében említett konzultatív testület csupán a 2002-es országgyûlési választást megelõzõ, izgatott politikai légkörben mûködött, a Cionista Szövetség kezdeményezésére, néhány hónapon át. Amint az antiszemitizmus elleni fellépésen kívüli más feladatok is szóba kerültek, az érdemi együttmûködés abbamaradt. A Hitközség, valamint más zsidó szervezetek konzultációja, a Parlament elõtti gettó-felszabadulási megemlékezést követõen nem folytatódott.

A Szombat szerkesztõségének és kiadójának Bálint házi mûködése (5. pont) nem könyöradomány a hitközségi vezetés részérõl, hanem éppen olyan jog, mint ami a többi zsidó szervezetet is megilleti. A Bálint ház az egész magyar zsidó közösségé, akkor is, ha az állam a Hitközség kezelésébe adta. A Hitközség ma nagyrészt szintén állami támogatásból, tehát nem önfenntartó módon mûködik, egy elavult struktúra haszonélvezõjeként, melynek folytán a zsidó közösség egészét reprezentálja, s mint ilyen kapja állami támogatását.

Levele 5. pontjában Zoltai Gusztáv azt állítja, hogy Szilárdné Ripp Klára nem képviselõje Dirner Róbert cégének, az ATA-I kft-nek. Az egy évvel korábbi cégközlönybõl azonban világosan kiderül, hogy Szilárdné, aki a Mazsihisz alkalmazottja, 1998 és 2001 között – tehát pontosan abban az idõszakban, amikor a cég hitközségi megbízásokat nyert el pályázaton – Dirner Róbert mellett jegyezte a céget.

Az összegzéshez:

Egy interjúban nem szokás viszontkérdésekkel élni. A politikus – a hitközségi vezetõ is – közszolga, aki elszámolással tartozik közösségének, s nem homályos célozgatásokkal, mint amilyen például a Monarchia étteremre tett értelmezhetetlen utalás.