Arnie Goldfein 11 éves kora óta emlékszik a likõr ízére. „Egy zsinagógában voltam és az egyik öreg lehajimot mondott. Aztán adott egy snapszot” — meséli a most 51 éves számítástechnikai tanácsadó, aki a New York állambeli Queens-ben él. „Ekkor, vagyis tizenéves éveim elején kezdõdött az alkohol utáni emésztõ vágyakozásom, és egészen 34 éves koromig tartott, miközben egy percig sem gondoltam arra, hogy bármilyen problémám lehet. De nem én voltam az egyetlen. Számos más zsidót ismertem, aki alkoholista volt.”

Talán így történt. De egy új tudományág eredményei megerõsíteni látszanak azt a régi hiedelmet, hogy a zsidók nem válnak alkoholistává, azaz büntetlenül ihatnak. Mások viszont attól félnek, hogy csökkenhet azon zsidók számára létrehozott segítõ szervezetek száma, amelyek e populáció alkoholistái számára nyújtanak segítséget.

A legfrissebb kutatás felhívja a figyelmet arra, hogy 20 és 40 százalék közé tehetõ a zsidó népességen belül azon egyedek száma, akik rendelkeznek az ADH2*2 jelzéssel ellátott, ritkán elõforduló génnel, mely úgy tûnik, hogy erõsíti az alkohol hatására fellépõ kellemetlen reakciókat, csökkentve ezáltal a függõség kialakulását. A zsidók nagyobb hányadában fordul elõ ez a variáns, mint más csoportoknál, így péládul a svédek, a németek és a törökök esetében. Ugyanakkor más népeknél (pl. a kínaiaknál) szintén találkozhatunk — ráadásul igen nagy százalékban — a szóban forgó génvariánssal.

A legújabb kutatás megerõsíti azt a vélekedést, hogy a zsidók nem iszákosak. A felfedezés ugyanis nyilvánvalóan azt sugalmazza, hogy ez a génvariáns annyira hatékonyan mûködik, hogy sok zsidó csak azután válik alkoholistává, miután hosszabb idõt tölt el egy olyan kultúrában, ahol az iszákosság megszokott dolog. (Az még nem teljesen világos, hogy egy alkoholista apa vajon csökkenti-e a génvariáns védõ hatását.). Az elmélet igazolása során a kutatók két, olyan ellentétes alkoholfogyasztási szokásokkal bíró csoportot vizsgáltak, mint az oroszok és az izraeliek. Oroszországban ugyanis az alkoholfogyasztás a világon az egyik legmagasabb szintû, míg Izraelben az egyik legalacsonyabb. Amerikai szakértõk mintegy hetven — huszonkét és hatvanöt év közötti — izraelit vizsgáltak meg, akiket múltbéli és jelenlegi alkoholfogyasztási szokásaikról faggattak. E csoport három részre volt osztható; askenázi bevándorlókra, akik az egykori Szovjetunióból érkeztek 1989 után, Izraelben született askenáziakra és izraeli születésû szefárdokra. A „kijózanító” eredményeket az Alkoholizmus címû tudományos újságban publikálták.

A gén védõ hatása nem volt olyan mértékû az Oroszországból és a környezõ államokból származó emigránsok körében, mint más tesztcsoportok esetében. Érdekes módon az orosz askenáziak 17 %-a rendelkezett a génnel, miközben a más országokból származó askenáziak 20%-os arányt mutattak fel e tekintetben. (Összehasonlításképp: a szefárdok 41 %-a hordozza ezt a gént).

„Lenyûgözõ és fontos probléma azt tanulmányozni, hogy a gének és a környezeti hatások között milyen kölcsönhatás áll fenn” — állítja Debora Hasin, a Columbia Egyetem szakértõje, aki maga is zsidó. „A környezeti tényezõk megértése segíteni fogja annak tisztázását, hogy e tényezõknek milyen hatásuk van a génekre.”

„A környezeti hatás „ésszerû hipotézis” — mondja Jay Tischfield a Piscataway-i Robert Wood Johnson Orvosi Egyetem genetika professzora. „Talán meg kellene vizsgálniuk egy másik, a jelenlegi Oroszország területén élõ csoportot, bár pillanatnyilag Izrael tûnik e célra a legalkalmasabbnak.”

Bonnie Sussman a JACS vagyis a Zsidó Alkoholisták és Kémiai Szerek Függõsége Alatt Állók Szövetségének vezetõje igencsak aggódik a kutatás másik tanúsága miatt. Ahogy õ látja, az ilyen kutatások egyetlen „eredménye“ az, hogy jobban meggyõzze a zsidó szervezeteket arról, hogy támogassák az asszimiláció elleni küzdelmet és csökkentse a zsidó alkoholisták támogatását. „Ez szörnyû hír” — mondja Sussman. A JACS egy nonprofit szervezet, amely pártfogói csoportokat tart fenn az USA-ban, Kanadában és Brazíliában. Izraelben a Zsidó Családok és Gyermekek Szolgálata, egy szociális szolgáltatásokat nyújtó szervezet védnöksége alatt mûködik.

„Az ilyenfajta következtetések csak erõsítik az alkoholista emberek stigmatizáltságát. Növelik elszigeteltségüket és szorongásaikat, s olyan érzést keltenek bennük, mintha valamilyen zsidó genetikai sérülés hordozói lennének. Persze el kell ismernünk, hogy az is következik ebbõl, hogy ha kijavítjuk a gént, meggyógyíthatjuk a betegséget is. De még fényévekre vagyunk az ilyen típusú terápiáktól.”

Jakov Ortnak szintén nincsenek ínyére a kutatás eredményei. A The New York Times speciális csoportjának és marketing szolgálatának vezetõje New York egyik ultraortodox negyedében élt, ahol igen élesen elutasítják az alkoholizmust. „Frusztrációt kelt bennem” — mondja Ort, aki tíz évvel ezelõtt kezdett kigyógyulni alkoholizmusából, melynek során igénybe vette JACS szolgáltatásait is. „Ez a kutatás megerõsíti azt a mítoszt, hogy a zsidók nem érintettek az alkohol-problémában, ezért a zsidó alkoholisták némelyike csak vonakodva fordul orvoshoz.”

A maga részérõl Hasin kétségbe vonja ennek valószínûségét. Sõt megjegyzi, hogy az askenázi zsidók legalább 80, míg a szefárdok 60%-a nem rendelkezik a gén védõ hatású változatával, s ez könnyen érthetõvé teszi azt a megállapítást, hogy a zsidók sebezhetõk maradtak az alkoholizmussal szemben. Idõközben Hasin megpróbál egy minden eddiginél nagyobb — 2000 ember részvételével szervezett kutatást tetõ alá hozni, annak érdekében, hogy „képesek legyünk alaposabban feltérképezni a gének és a környezet között fellépõ kölcsönhatásokat.” „Az emberek ismerni akarják a genetikai hatásokat“ — jelenti ki Hasin. „Ha megértjük a betegségek genetikai hátterét, jobb kezeléseket leszünk képesek kidolgozni.”

„A különbözõ génvariánsok felfedezése egyszerre áldás és átok – mondja Arnie Goldfein. – Azt gondolom, hogy a génhordozók számára pozitívumot jelent, hiszen védelmet nyújthat a függõvé válás ellen. Ugyanakkor állandósíthat egy hamis érzést, ami másfajta problémát hordoz magában.“