Kádár Béla (1877–1956) munkásságáról mindezidáig kevés szakmai kritika jelent meg. Alkotásait a dekorativitás bélyegével ellátva, a festõ egész életmûvét a második vonalba sorolták a mûvészettörténészek, holott avantgárd munkái máig megbecsült darabjai a korral foglalkozó számos külföldi gyûjteménynek.

Gergely Mariann az eddig „kismesterként” aposztrofált Kádár Béla teljes életpályáját az olvasóközönség elé tárja. Maga is úgy véli, hogy ezzel „csupán háttér információkkal” járul hozzá a korszak nagyjainak korrektebb elhelyezéséhez, életszerûbb bemutatásához. Kádár a korszak általános festõi színvonalán dolgozott, nem volt a legsikeresebb, de bemutatásának mindemellett van létjogosultsága. A monográfia objektivitásra törekszik és ehhez végig tartja is magát a szerzõ, aki a Magyar Nemzeti Galéria festészeti osztályának kutatója. Nem nagyítja fel, de nem is kisebbíti a mûvész érdemeit. Nem ítélkezik a festõ felett sem a családi hagyományok, sem a történelmi események tükrében. Tudományos igényességgel elemzi stílusának pluralitását, bemutatja az alkotót érõ kortárs tendenciákat, és azokat a festõket is megemlíti, akiknek munkássága valószínûleg erõsen hathatott Kádárra.

Nem riad vissza a tematikai egyenetlenségek megemlítése elõl sem. Igyekszik kronológiailag csoportosítani a festõ által szinte sosem datált képeket. E feladat megoldása a korábbi katalógusokban rendre elmaradt, illetve csak a nyolcvanas években kezdtek hozzá az életmû feldolgozásához. Gergely Mariann által elvégzett igen alapos és mély feldolgozás Szíj Béla, Rózsa Miklós és Sümegi György mûvészettörténészek, valamint számos mûgyûjtõ kutatásaira is támaszkodik. Korábbi cikkek íróival sokszor vitába is száll a megjelent esetlegesen téves adatokról, kizárva például Kádár Béla és Rippl-Rónai József közös szerzõségét egy konkrét mûvel kapcsolatban. Egy magányos alkotó helykeresésének küzdelmeit mutatja be, akinek munkáit hol baráti elismerés vagy külföldi siker övezte, hol kudarcra és feledésre ítéltetett. A monográfia alapján a festõ életét egy humánus értékek iránt fogékony ember egyáltalán nem hivalkodó életútjaként szemlélhetjük. A szerzõ három nagy egységben dolgozza fel az életmûvet, szakítva a Bedõ Rudolf által korábban ajánlott, majd a késõbbi mûvészettörténeti méltatásokban is tovább élõ tagolással. Az Indulás és kibontakozás (1877–1920) címû fejezet a hiányosan rendelkezésre álló adatok tényszerû bemutatására épül. A német eredetû zsidó család jellegérõl csak feltételezésekkel bír, mindennapjaikat még a festõ visszaemlékezésébõl sem lehet rekonstruálni. A kétnyelvû közeg bizonyára hatalmas elõnyt jelentett a festõ késõbbi külföldi (a berlini Der Sturm Galériával kapcsolatba hozható) sikereinek eléréséhez. A logikus elrendezésû alfejezetekbõl kiderül, hogy a kezdeti idõszakban, saját mûvészi hangjának keresése közben, mely hazai és külföldi kortárs mûvészek hatottak Kádár Bélára, milyen mûvészi közegben mozgott. A magyarok közül elsõsorban Ziffer Sándor, Perlrott Csaba Vilmos, Rippl-Rónai József, a külföldiek közül eleinte Gauguin, Matisse, késõbb az expresszionisták inspirálhatták mûveit. A szerzõ bemutatja a festõ elsõ sikereit, köztük a Kohner-díj elnyerését 1910-ben, ami egy évig munkalehetõséget biztosított számára a szolnoki festõtelepen. Mindezek következményeire a késõbbiekben is utal a könyv. Visszatekintve a korabeli kritikákra és ismerve a mûvész teljes életmûvét, már a korai munkákkal kapcsolatban hangsúlyosan említi a vázlatokban és a képtémákban megjelenõ monumentalitást. Egy újabb ösztönzõ díj elnyerésével (a Mûvészház díjazottja) és a Százados úti mûteremlakás elfoglalásával egy idõben, a festõ falképek tervezésébe kezdett, majd az elsõ világháború éveiben jelentõs megbízásokat is kapott. Ebbõl a szempontból az 1918-as év fordulópontot jelentett az életmûben. Gergely Mariann az elsõ szakasz lezárását, mintegy átvezetésként a következõ évek sikerei felé, Kassák Lajos és a MA mûvészgárda rövid bemutatásának szenteli, Kádár Béla további alkotásaihoz az összekötõ szálat Herwarth Walden ott megismert könyveiben találja meg.

A monográfia szerzõje Az avantgárd vonzásában – Berlin, New York (1920–1928) címmel foglalja össze Kádár Béla nyugat-európai bemutatkozását, személyes kapcsolatát Herwarth Waldennel és csoportos kiállításokon való részvételét a Der Sturm Galériában, Berlinben, ahova Kassák ajánlására egy bécsi bemutatkozás után jutott el Scheiber Hugóval. Az itteni tárlatokon való részvétel alapozta meg mindkét mûvész külföldi elismertségét. Ennek ellenére egyikük sem kerülhetett be a honi mûvészeti életbe. Hazatérve Kádár összegezni igyekszik az õt ért mûvészeti hatásokat, 1921–22-ben még mindig azt látjuk, hogy saját hangját keresve, mûvészete a legkülönbözõbb áramlatok felé nyitott marad, festészetének elemeit fõleg az expresszionisták és Chagall narratív formavilágából meríti. 1923-ban önálló kiállítása nyílt a berlini Der Sturm Galériában, ezután kiutazásai rendszeressé váltak. Festészete ebben az idõben fordult meghatározó módon a dekorativitás felé és maradt meg az art déco stílusában. 1926–28-ban az ötvenéves mûvész életében újabb stílusváltás következik be. A jól felépített monográfia világosan értelmezi ennek okait, kiemeli a korábbi külföldi tárlatok eredményének elkönyvelhetõ amerikai bemutatkozás inspiráló hatását.

A szépség dicsérete (1926–1956) címmel ellátott rész a második világháborút, az azt közvetlenül megelõzõ és az azt követõ idõszakot egységben szemléli. Kassák hazatérése és a Mentor könyvesbolt rendszeres programjai, a kiállító avantgárd mûvészek, a külföldi tapasztalatokat hazahozó kollégák kimozdították Kádárt korábbi mûtermi magányából és újabb reményeket ébresztetek benne. Mûvészetének egy újabb felfelé ívelõ szakaszáról olvashatunk. A festõ harmincas években készült munkái máig talán a legismertebbek és a legkedveltebbek. Geometrikus, konstruktív formai elemek épülnek munkáiba, észrevehetõ az amerikai élmények befolyása is. Ez idõben az újonnan alakult Képzõmûvészek Új Társasága (KUT) és az Új Mûvészek Egyesülete (UME) is tagjai közé fogadta a mestert. Könnyed, virtuóz képeivel ekkor rendszeresen sikerrel szerepelt mind hazai és mind jelentõs külföldi tárlatokon. Gergely Mariann átütõ sikerként említi a festõ 1934-es Fränkel Szalonban megrendezett Anyaság címû tárlatát és kiemeli, hogy Kádár a harmincas évek második felétõl rendszeres kiállítója volt a Tamás Galériának, egészen ez utóbbi, 1944-ben bekövetkezett kényszerû bezárásáig. Már 1931-ben rendezett bemutatkozása alkalmával is meghatározó sikert könyvelhetett el itt.

Önálló alfejezet foglalkozik az „Entartete Kunst” („Elfajzott mûvészet”) és Kádár Béla kapcsolatával, a „sturmos” Kádár Béla megjelenésével a rasszista propaganda címlapján. 1937-ben Münchenben Wolfgang Willrich fotómontázsa a magyarok közül Bernáth Aurél, Bortnyik Sándor, Kádár Béla, Moholy-Nagy László, Péri László és Scheiber Hugó alkotásait szerepeltette a német mûvészetet „beszennyezõ” expresszionista munkák között. Gergely Mariann megállapítja, hogy ezzel „paradox módon egy aljas gondolkodás negatív szándékú kiemelése – egy adott történelmi pillanatban – Kádár Bélát az avantgárd mûvészet vezetõ egyéniségeinek a körébe sorolta.”

1939–44 között az OMIKE „Mûvészakciójának” keretén belül hat kiállítást szerveztek Budapesten a diszkriminált mûvészek munkáiból, de más módon is segítették az alkotókat. Kádár Béla is a támogatottak között szerepelt. Régi barátja, Bedõ Rudolf is vásárolt tõle képeket, ily módon járulva hozzá a mûvész megélhetéséhez. 1943-ban az õ gyûjteményébõl rendeztek kiállítást Kádár Béla és Bán Edit szobrászmûvész mûveibõl a Tamás Galériában. 1945-ben hatalmas törés következett be mind életében, mind munkásságában. A festõ mindkét fiát és feleségét is elvesztette. A háború utáni idõben könyvillusztrálással foglalkozott. Korábbi hazai és nemzetközi sikerei ellenére, haláláig szegénységben tengõdött.

Ha nem figyeltük, hogy az elmúlt idõben milyen kiállítást rendeztek az alkotó mûveibõl, akkor az aktuális tárlatokról a válogatott irodalomjegyzékébõl tájékozódhatunk, mint a korábbi mecénások írásairól. Jelen monográfia megjelenése a Mû-Terem Galéria 2002. nyári kiállításához kapcsolódott. 2000-ben és 2001-ben Gyõrben, a Városi Mûvészeti Múzeum Képtárában rendeztek tárlatot, amit katalógus elkészítésével is dokumentáltak. Kádár Béla munkái ezen kívül egy rövid bemutatón is szerepeltek a Budapest Kiállítóterem kiállításán 2000-ben, amit a Nyári Zsidó Fesztivál keretében rendeztek meg. Ez volt a Fesztivál Nékem szülõhazám címû kiállítás-sorozatának elsõ megjelenése. Kiemelkedõen szép festményeit Scheiber Hugó és Schönberger Armand alkotásaival együtt láthattuk. Kádár Béla az avantgárdtól a kubizmuson keresztül kora minden mûvészeti irányzatát megismerte és mûvein keresztül magába fogadta, méltán állíthatják ki ma is Archipenko, Kandinskij, Braque és Picasso társaságában. Míg absztrakt festményei kevéssé ismertek, a festõt ma jobbára art décó-s formavilágban alkotott, figurális képei alapján ítéljük meg, a fenti tárlatok érdekessége éppen abban mutatkozott, hogy igyekeztek árnyalni a festõrõl mára kialakult nem túl hízelgõ képet.

Jelen monográfia is ebbe a sorba illeszkedik. Az életmû teljes egészén keresztül hûen követi Kádár Béla és két fõ támogatójához, Rózsa Miklóshoz, a Mûvészház vezetõjéhez és Bedõ Rudolfhoz fûzõdõ kapcsolatát, akiknek munkássága jelentõs mértékben befolyásolta mind a festõ egyéni életét, mind megítélését, a szakmai kritikák sorát. Fontos szerepük volt a kiállítások és a külföldi bemutatkozások megszervezésében és méltatásában is. A kisebb szakmai cikkek mellett 1971-ig csak a korszakot átfogó könyvekben szóltak a festõ munkáiról, 1971-ben a Magyar Nemzeti Galériában emlékkiállítást rendeztek mûveibõl, melynek katalógusát Bedõ Rudolf és Szíj Béla szerkesztette. Szíj Béla már ekkor egy alaposabb, komolyabb, monografikus feldolgozást készített elõ, de halála miatt ezt a feladatot már nem tudta elvégezni. Ezt az akkor félbemaradt munkát folytatta és fejezte be sikeresen Gergely Mariann. Igen fontos munkát végzett. A Mû-Terem Galéria sorozatindító könyve hiánypótló abból a szempontból, hogy egy eddig kevéssé kutatott, ám a mûkereskedelem területén jól ismert mester munkásságát dolgozta fel.