„Nem valószínû, hogy a közeljövõben bárki is meghaladja Braham történetírói teljesítményét” – vélekedett Ránki György ugyanerrõl a könyvrõl. Két évtized elteltével nyilvánvaló, hogy a tragikusan korán elhunyt, nagytekintélyû magyar történész meglátása igen pontos volt. Braham professzor monumentális munkája klasszikus történetírói remekmû: célja az események menetének minél teljesebb, enciklopédikus igényû ismertetése. „A népirtás politikája” a legapróbb részletekig feltárja a magyar zsidók 1944-1945-ös sorsát. Írója hatalmas mennyiségû forrást ismer és használ, valószínûleg valamennyi kollégája közül õ olvasott a legtöbbet a magyar holokausztról. Braham nem foglal állást a holokauszt-történészeket megosztó funkcionalista-intencionalista vitában, nem kutatja az Endlösung genezisét, feladatának a magyar zsidóság elpusztítására tett kísérlet bemutatását tartja. Ebben a munkájában mindenekelõtt a „mi történt” izgatja és kevésbe a „miért történt”. Nem kíván ítélkezni egyes, az elmúlt évtizedekben heves érzelmeket felkavaró kérdésekben sem. A „Kasztner-ügy” kezelése igen jó példa erre: több mint negyven oldalt szán az események aprólékos bemutatására, gondosan elválasztva a bizonyítottnak tekinthetõ tényeket és a kérdéses állításokat, majd egyetlen bekezdésben jelzi: a történtek megítéléséhez számos szempontot kell figyelembe venni. Távolságtartása az ellentmondásos szerepû Berend Béla ügyében is példamutató: annak ellenére, hogy az egykori szigetvári rabbi 1973 és 1984 között több alkalommal is bíróság elé citálta Brahamet az Egyesült Államokban. A szerzõ igen árnyaltan és minden szempontot figyelembe véve mutatja be a Zsidó Tanács hajdani tagjának 1944-1945-ös mûködését. Ítéletet azonban nem hoz: sem felmentõt, sem elmarasztalót.

„Tartsd meg a levest, add ide a húst” – szokta mondani Braham, amikor tanítványai egy-egy leadandó dolgozat vagy tanulmány terjedelmérõl kérdezik. A professzor saját munkájában is tartotta magát ehhez az alapelvhez: a mû majdnem másfélezer oldala rendszerezett és áttekinthetõ formába öntött, ám rendkívül tömör információtömeg. „A népirtás politikája” totális igényû és eredményû történetírói munka, alapossága, precizitása, teljessége valóban – Ránki szavaival élve – meghaladhatatlan; és nem pusztán a közeljövõben.

Bár a 80. életévét decemberben betöltött professzor fõmûve kétségtelenül „A népirtás politikája”, ezen kívül Braham száznál jóval több könyvet, tanulmányt, recenziót, cikket, bibliográfiát jegyez szerzõként vagy szerkesztõként. Emellett jelentõs tudományszervezõi tevékenység is fûzõdik a nevéhez: az elmúlt évtizedekben számos konferenciát szervezett, a mai napig részt vesz a washingtoni United States Holocaust Memorial Museum munkájában és irányítja a New York-i Rosenthal Institute for Holocaust Studies-t.

Mint általában a kiemelkedõ tudósok, Braham professzor is nagy hangsúlyt helyez a „következõ generációk” kinevelésére: az általa vezetett Rosenthal Institute ösztöndíjai révén az elmúlt években több tucat hazai, és határon túli fiatal magyar kutató kapott lehetõséget munkája folytatásához, sõt jutott Braham segítségével publikációs lehetõséghez is, hiszen a professzor megkezdte az általa szerkesztett „Tanulmányok a holokausztról” címû sorozat magyarországi megjelentetését (a széria 2. kötete most decemberben látott napvilágot a Balassi Kiadó gondozásában). Azt, hogy Braham mások munkáját is fontosnak tartja, semmi sem bizonyítja ékesebben, mint hogy a magyar holokauszttal kapcsolatban az utóbbi évtizedekben megjelent cikkek, tanulmányok és könyvek ezreit két annotált bibliográfiában (az 1984-es „The Hungarian Jewish Catastrophe” és a 2001-es „The Holocaust in Hungary”)

összegyûjtve publikálta, jelentõsen megkönnyítve ezzel a téma iránt érdeklõdõ laikusok és szakemberek dolgát.

Tanítványai, kollégái és tisztelõi 80. születésnapja alkalmából a „Küzdelem az igazságért” címmel impozáns, majdnem 800 oldalas tanulmánykötettel köszöntötték az óév végén Budapesten. A címválasztás találó, Braham nem a könyvespolcnak vagy egy szûk szakmai közönségnek írt és ír. Ha a magyar vagy nemzetközi közéletben antiszemita vagy holokauszttagadó tendenciákat, jelenségeket tapasztal, kilép a múlt felé forduló kutató – számára egyébként testre szabott – szerepébõl és keményen konfrontálódik, ha kell, kormányzati köröket is bírálva. Mindezt azonban nem a publicisztika szintjén teszi, hanem a tudós alaposságával, és a tõle megszokott módon jelentõs forrásanyagot mozgat meg. Valószínûleg ez is az oka annak, hogy a megbíráltak rendszeresen adósak maradnak a válasszal.

„Braham professzor életmûve: fizetség a halottaknak” – írta Göncz Árpád a már említett tanulmánykötet bevezetõjében. Nekünk, történészeknek bázis és referenciapont. Ezúton is kívánunk neki megkülönböztetett tisztelettel további jó munkát és jó egészséget.