Shmuel Josef Agnon neve eddig szinte teljesen ismeretlenül csengett a hazai olvasók körében, noha a legendás Javne könyvek jó szem_ szerkeszt›inek köszönhet›en már a háború el›tt számos elbeszélése volt olvasható magyarul. Hiánypótlásnak tekinthetjük hát Valaha régen cím_ regényének megjelentetését (gyönyör_ küls›, gazdag jegyzetanyag és rengeteg nyomdahiba), annál is inkább, mivel Agnont 1966-ban irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki. Bár e kitüntetésben már el›tte is részesült zsidó származású szerz›, mégis máig › az egyetlen, aki f›leg héber nyelven született életm_vével vívta ki ezt az elismerést. A díjat regényeinek köszönhette, melyek közül, mint Heiko Haumann, a kelet-európai zsidóság kutatója írja szintén a közelmúltban megjelent könyvében, a Csak mint egy vendég az éjszakában a legjelent›sebb. Annak azonban, hogy a modern héber próza ilyen magaslatokra emelkedett, vannak el›zményei, de err›l egy kicsivel alább. A terjedelmes alkotás cselekményének ismertetése mellett vagy helyett, a m_ kiváló ürügyet szolgáltat ugyanis arra, hogy visszatekintsünk a modern héber próza kezdeteire, és bizton állíthatjuk, tündöklésére, úgy, hogy közben, még egy ily rövid terjedelm_ írásban is, megpróbálkozzunk felmérni Agnon jelent›ségét e nem is olyan hosszú irodalomtörténetben.

El›tte érdemes néhány szót szólni életér›l is, ami, mint a fülszövegb›l kiderül, sok tekintetben szokványosnak mondható, legfontosabb állomásai pedig a regényben is felismerhet›ek. Lengyelországban született 1888-ban, majd, hogy kibújjon a katonai szolgálat alól, elhagyja szül›földjét. Az azonban már egyáltalán nem volt szokásosnak mondható, hogy valaki 1907-ben ne a nyugat-európai metropoliszok, hanem Palesztina felé vegye az irányt. Persze 1913-ban, több mint egy évtizedre, ›t is magához csábítja Németország, ahol ekkoriban, Wolfgang Schivelbusch szavaival élve, reneszánszát élte az addig nyugati zsidó körökben is megvetett Ostjudé-k, napjainkra szinte nyomtalanul elt_nt, pontosabban eltüntetett kultúrájának feltérképezése. Ennek a munkának az úttör›i olyan tudósok voltak, mint Franz Rosenzweig, Martin Buber vagy Gersom Scholem, akiknek Agnon személyes ismer›se volt. Kés›bb egyébként számos, a lengyel illetve kelet-európai zsidókról szóló könyvet szerkesztett, melyek néhány szemelvényb›l ítélve, amolyan anekdotázó legendagy_jtemények lehetnek. Fiatalon megismerkedett a haszidizmussal, pályafutását jiddis versekkel kezdte, amikor is egy gazdag mecénás, bizonyos Slomo Zalman Schocken kiadót alapított a célból, hogy Agnon m_vei napvilágot láthassanak. 1924-t›l azonban, 1970-ben bekövetkezett haláláig Izraelben élte az életét és vált, immár héber prózaíróként, az izraeli irodalom mai napig meghatározó alakjává. Ennyit az életrajzról, amelynek eme kevés adatából is kiviláglik, mennyire másképpen alakult Agnon sorsa, mint oly sok nemzedék- és pályatársáé a huszadik század Európájában.

A héber és jiddis regény, annak ellenére, hogy csak kétszáz éve létezik, gazdag hagyományokkal büszkélkedhet. Számos kiemelked› alakja közt ott találjuk Bergelsont, Szforimot, de még Vladimir Jabotinskyt is. A kifejezetten szórakoztató vagy irodalmi céllal készül› héber és jiddis nyelv_ alkotások kései megjelenésének egyik oka, az ekkor már a hagyományos zsidó közösségeket is kikezd› szekularizációban keresend›, ahol azonban, mint a nyelv is jelzi, még nem indult meg az asszimiláció. Ezek a szerz›k többnyire a keleti stetlek szülöttei, olvasótáboruk pedig az a zsidó tömeg és a gyökereiket nem teljesen megtagadó, asszimilálódott „m_kedvel›” réteg, amelyet nem csak a Mendelssohn-i tanokból kiinduló Haszkala, de a nyomorukra egyedüli megoldást ajánló modern cionizmus és szocializmus is megérintett. Éppen ezért e m_vek legtöbbje amellett, hogy az újjáéledt nyelv diadalát hirdette, finom analógiákkal vagy egyenesen pamfletszer_ elemekkel dolgozva egyúttal politikai programm_ként is funkcionált.

Elég csak egy pillantás a Tábor könyvek egykori kínálatára, és máris láthatjuk, milyen rövid id›n belül vált a regény a zsidó irodalom egyik legkedveltebb m_fajává. Ám a címeket, de még a szerz›ket is teljesen elfeledtük mára, a héber-jiddis irodalom említésekor inkább a dalokra és a máig maradandóbbnak ítélt költészetre gondolunk. Brenner, Bialik és Grinberg nevének ragyogása még mindig elhomályosítja az Európában született prózát, kivéve az egy Sólem Aléchemet. De ki veszi kézbe manapság Schalom Asch egykor oly népszer_, monumentális regényfolyamait? Annál is inkább meglep› ez, mert az újra beszélt és olvasott héber nyelv illetve az európai irodalom éppen a XIX. században találkozott, ez pedig kétségkívül a regény kora volt. (Lehet, hogy pontatlan kifejezés a találkozás, talán csak az irodalmi formakincs egyoldalú befogadásáról és más hagyományokkal való gazdagításáról volt szó).

Agnon több szempontból a tizenkilencedik századi stíluseszmény örököse és továbbfejleszt›je. Továbbfejleszt›je így a regénynek is, amit már annyiszor holtnak nyilvánítottak. M_vében a nagyregények sokszerepl›s társadalmi körképeivel operál, miközben egyetlen emberr›l, Jichák Kummerr›l mesél. Í biztosítja az átjárást a különböz› rétegek közt, klasszikus értelemben vett jellemfejl›désr›l mégsem beszélhetünk. Jichák állandóan utazik, sok mindent lát, mozgalmasnak ható életet él, mégis egy helyben topog. Jichák alakjával Agnon megteremtett egy igazi modern és zsidó antih›st, leszámolva így a zsidó regények sztereotip, tragikomikus mókamester h›seivel. Ez tehát az európai hagyomány, de ami ennél szembeötl›bb, az a zsidó irodalom jól bevált fogásainak a megválogatása. Agnon egyrészt elveti a politikai mondanivalót, mégsem ítélkezik felette, ez abból is kit_nik, hogy az elbeszél› hol többes szám els›, hol egyes szám els› vagy harmadik személyben beszél, sosem kívülállóként tehát, de hát ez Agnon életregénye is. Osztozik az egykori naiv fellángolásokban, csalódásokban, megaláztatásokban. A szerepl›k bírálatának hiánya egyébként megint csak visszamutat a zsidó regényekhez, hiszen Aléchem is magához öleli h›seit, akik a túlélés egyedüli esélyeként kialakított sajátos humorukkal és nyomorúság szülte logikájukkal megteremtik a bájos Aléchem-i „gettógiccset”. Agnonnál azonban nincs, ami kirobbanó nevetésre vagy könnyekre késztetné az olvasót, nála csak egy olyan öregember kuncogása és fejcsóválása létezik, aki képes volt felismerni élete tanulságait. Meglehet, ez az, amit annyian aposztrofáltak zsidó érzékenységként vagy zsidó mesél›kedvként, de Agnon, azzal együtt, hogy hasznosítja ezt, szeretetteljes kritikáját, s›t karikatúráját is megvalósítja egyben, amikor egy ágy megvásárlásának vagy egy kóbor kutya történetének nagyobb terjedelmet szentel, mint a f›szerepl› szerelmi tépel›déseinek. (Akkor is így van ez, ha az a kutya nagy jelent›ségre tesz még szert h›sünk életében). Agnon hasonló humorral és iróniával kezeli azt a realista nyelvet is, amit a terjeng›s, archaikus szófordulatok mellett már érezhet›en átsz›nek a huszadik századi irodalomból jól ismert képek, hasonlatok.

A Valaha régen az új világról szól, ami nem Amerika szinonimájaként szerepel, mint az Aléchem m_vekben, hanem Izraelt jelenti, pontosabban még Palesztinát. Ezt a világot Jichákhoz hasonlóan mi is egészen másképpen ismertük eddig az izraeli irodalomból, vagy Koestler korszakos pionírregényéb›l. Kevesen írtak úgy e földr›l és korról, olyan pátosznélküli, már-már kijózanító visszafogottsággal (kiábrándultság? bölcsesség?), mint éppen Agnon.

Jichák Kummer falujában ugyan szívesen diskurálnak a cionizmusról, mégis valami szül›bosszantó hóbortnak tartják. Innen indul Jichák, aki még egy kávéházba is alig mer belépni, hogy „szaloncionista” példaképeinek áldását kérje. A lázadásra képtelen Jichák élete lassacskán csalódások történetévé válik. Csalódik a családjában, eszményeiben, sokszor barátaiban is, de a java még csak ezután következik. Új hazájában igazi testvéri közösségben reménykedik, rá kell azonban döbbennie, hogy egy sok kis gettóból álló hatalmas gettóba érkezett, hisz a többi bevándorlóhoz hasonlóan még az › gondolatait és közvetlen emlékeit is áthatja a nemrég elhagyott, nyomorúságos zsidónegyedek és polgári szalonok áporodott leveg›je.

A zsidó irodalom, mint Joseph Roth egyik könyvének alcíme is jelzi, b›velkedik az egyszer_ emberekben, ott a Motl gyerek, Tóbiás, Lasik Roitschwantz, és e névsorba utódjuk, Jichák Kummer is beletartozik, aki olyannyira egyszer_, hogy még halálát is természetesnek érezzük.