|
A geri rabbi mesélte: – Gyerekkoromban nem voltam hajlandó a nyelvtan tanulmányozásában elmélyedni, mert úgy véltem, hogy az is csak egy tudomány a sok közül. Késõbb azonban ráadtam a fejem, amikor észrevettem, hogy azon nyugszanak a Tóra titkai. A Zóhárban ezt olvashatjuk: „Abban az órában, amikor a Tóra valamely szava megújul egy ember szájából, a szó eltávozik, és a Szent, áldott legyen, színe elé áll. Minden szóból pedig, amely megújul azok munkája által, akik a Tórával fáradoznak, õ egy-egy égi csarnokot teremt.” Tábor Béla azt írja: „Ezért a nyelv csupa nyughatatlanság, csupa sokértelmûség, csupa nyitott lehetõség. Éppen ebben a nyughatatlanságban rejlik értéke: teremtõereje, vagyis Istenkeresõ ereje.”
A zsidó kultúrában és vallásban különös jelentõsége van a Név, a nyelv és a szó szentségének. Lényege, megtartó ereje ez – akár elfeledve is. Szívesen és hosszan folytatnánk még az idézeteket, melyek rávilágítanak erre a misztikus kapcsolatra, ekkor azonban arra kényszerülnénk, hogy ide másoljuk Buber kimeríthetetlen köteteit vagy a prágai Löw rabbi és a Gólem legendáját. Hiszen a nyelv, azáltal, hogy megnevez, teremt, életet ad – gondoljunk csak a kabbalisták és más misztikusok munkáira – s máris a zsidó gondolkodás beláthatatlan mélységeit tárja elénk.
Nem véletlen, hogy a második Alefbész happening megnyitó beszédét Szántó T. Gábor is azokkal a haszid történetekkel kezdte, melyek az ötletet adták az elsõ ilyen rendezvény megszervezéséhez. A happening újabb kísérlet volt arra, hogy a felkért mûvészek – akik mûveiket a héber abc betûinek ihletésére készítették – felfedezzék és körüljárják a zsidó kultúra e sarokpontját. Több alkotó eddigi képi világát is át meg átszõtte a zsidó szimbolika utalásrendszere, de fõleg a betûk és idézetek felhasználása, „amivel az ember isten felé tör”. A mûveken a kalligrafikus héber betûk hol csak jelzõként, megbújva szerepeltek, mintegy megszentelve azokat – megteremtve forma és tartalom, ez esetben szükségszerû összeforrottságát –, hol mint ikon, központi szervezõerõként jelentek meg.
A kiállításra és az árverésre, ahol a mûvészek közül is sokan felbukkantak, az Andrássy úti Gag Galériában került sor. A mûvek kevés kivétellel mind elkeltek, a legnagyobb érdeklõdést mégis Ef Zámbó István és Fehér László képei keltették. A grafikusok, festõk és szobrászok (Baranyay András, Böröcz András, Für Emil, Gábor Áron, Gellér B. István, Gerber Pál, Gergely Nóra, Haraszty István, Heller Zsuzsa, Roskó Gábor, Swierkiewicz Róbert, Szerényi Gábor, Szirtes János, Szotyory László, Thury Levente és Toóth Gábor Andor) munkái alkotják lapunk e havi illusztrációs anyagát. Az árverést, amit szaxofon muzsika és baráti csevely követett, a Szombat támogatására rendezték, bizonyságul arra, hogy „amíg ez a hang meg nem szakad, addig a szó uralkodik, és hatalma van.”
Csáki Márton
|
