Für Emil a Budapesti Zsidó Múzeum helyiségeiben olyan lehetõséget kínált a látogatóknak, amelyben mûvészetét a maga sokoldalúságában ismerhetjük meg. Egyedi jellegzetessége egyfajta Gesamtkunstwerk, amely kiterjed a festõmûvészetre, grafikai mûvészetre, mail art-ra, a szép régi tárgyakat magába foglaló installációs mûvészetre.

Életében az értékeket keresi, ezek kifejezési formája nem az egyszerû felmutatás, hanem a mûvész élete szitáján átpasszírozott rejtvény, amelyben látunk egyes elemeket, de a kirakós játék nyilvánvaló darabjait saját tudásunk, tapasztalataink és/vagy asszociációs képességünk bevetésének göröngyein át kell kiegészíteni.

Szerintem sokatmondó már a kiállítás címe is: DEPO. Letétbe helyezzük dolgainkat. Ennek megfelelõ helyet kell keresni, majd a letét lejárta után a helykeresés folytatódik tovább. Folyamatos a mozgás, egy kis szusszanás, aztán tovább, újabb alkalmazkodás, majd megint újabb megoldások keresése.

Képei síkszerûek, mélységük nem hangsúlyos, a történetek a lent-fent viszonyban rendezõdnek. Lehetnek ezek égi-földi, vagy gondolati síkok. Bejutva ebbe a képzeletbeli világba, melynek figurái festményein leegyszerûsített alakok, installációin a míves mestermunkák, grafikáin a „békebeli” zsidó élet jellegzetességei – akikkel például Singer Moszkat családjának lapjain találkozhattunk –, kényszerûen el kell gondolkodnunk mindennapjainkról, prioritásainkról, saját értékeinkrõl. Örüljenek hát a szerencsések, akik életüket valamilyen „hitbizományra” építhetik.