– A próféták szerint a Messiás eljövetelekor itt fog végig futni a Templomhegybõl kitörõ négy szent forrás egyike, életre keltve a Júdeai sivatagot és a Holt tengert – mondja a vallásos cionista, horgolt kipás Grodner rabbi, a híres Rav Soloveitchik egykori tanítványa. 1967-ben költözött ide az örökké nyüzsgõ Brooklynból. A hatvan éves rabbi most a Misnáról szóló könyvsorozatának újabb kötetén dolgozik. A napjait egy jeruzsálemi konditeremben kezdi, aztán tanít, s többnyire délután fog az íráshoz: megszokta, hogy golyóálló mellényben autózik, pisztollyal az oldalán. Brooklyn-i unokáját hetente egyszer telefonon hívja, és interurbán tanulják a heti szakaszt. Hetente kétszer az adumimi zsinagógában tanít, és az itteni minjánt látogatja. Hétvégenként azonban egyre kevesebb a vendégük, pedig felesége, Chaja süteményei messze földön híresek. A rabbi nem igazán érti, hogy kedvenc tanítványai mostanában miért félnek õt meglátogatni.

Ahogy beszélgetés közben gyönyörködünk a tájban, szeme elsiklik a palesztin fennhatóságú Jerikó városa és a beduinok hullámtetõs, víz és villany nélküli nyomortanyái fölött. Mintha az arabok a világon sem lennének. Az õ világában semmiképpen sem. Mikor rákérdezek, elmondja, hogy csak a zsidóknak van joguk a területekhez, hiszen szerinte rajtuk kívül nem élt itt senki 1967 elõtt, csak õsapáink, Ábrahám, Izsák és Jákob. Nem akarja észrevenni a politikai és biztonsági realitást: csak azt, hogy a szombati ima után a gyerekek nyugodtan rohangálhatnak az általa ültetett gránátalma-, olaj- és fûzfák árnyékában a telep utcáin. Grodner rabbi szerint a környezet viszonylag biztonságos: a rémálmok az éjszakai merénylõkrõl, a katonai szolgálat vagy a kõdobálás hazafelé az autópályán, viszonylag kis áldozatok cserébe a Messiás elhozataláért. A Hamra mosavban februárban, éjszaka, álmában meggyilkolt anya és lánya, a sok sebesült izraeli katona, és az agylágyulásig kövezett szomszéd szerinte mind-mind a megváltás elõtti végsõ küzdelem mártírjai.

Valentina (Avital) és Igor Pinsker, Savei Somronban építenek házat. Az 1978-ban létesített, Nablusztól északra elhelyezkedõ, Bné Akiva (vallásos cionista) szellemiségû telepen ma száztíz család él. Bár többségük vallásos, és elsõsorban ideológiai megfontolásból költözött ide, a három éve Izraelbe vándorolt orosz család motivációi elsõsorban anyagiak.

– Itt jártunk héber ulpánra, aztán itt maradtunk. Én itt tértem be, sok jó barátot szereztünk és megszerettük ezt a telepet. És nem utolsó sorban óriási segélyt kaptunk az építkezéshez. Az árakat ismerve Rehovotban, vagy Netanyán még lakást se tudnánk venni, nemhogy nagy házat egy ilyen szép környéken – mondja elégedett arccal Avital. Bejöttek a számításai. Az eredetileg matematikusként dolgozó asszony, aki most klasszikus európai mûveltségét hanyagolva, takarítással szed össze egy kis kiegészítést a munkanélküli segélyhez, annak örül, hogy kikerülhetett a gyûlölt moszkvai lakóteleprõl, és magasabb életszínvonalon élhet. – Itt sokkal jobb és nyugodtabb az élet, mint Oroszországban. Moszkvában maradt a nagyobbik fiunk, és mikor a múltkor meglátogatott bennünket, nagyon elcsodálkozott. Azt mondta: Mamácska, itt sokkal jobb a közbiztonság, mint Oroszországban! Nálunk a bûntények mindennaposak: rablógyilkosok, maffiózók, kurvák és drogosok tartják rettegésben az embert, itt meg nyugalom van.

A bibliai tájon a kelet-európai piacokról jól ismert melegítõ-felsõben üldögélõ, szõkére festett Avital dohányzás közben izraeli orosz rádióadókat hallgat a konyhában: felderül az arca, mikor meghallja, hogy nem sokára Alla Pugacsova érkezik Moszkvából vendégszereplésre. Idén már volt két koncertje Tel Avivban és Haifán, de azokra nem sikerült bejutnia, mert a jegyek ára két-háromszáz sékel volt. Egyébként – meséli – Pugacsova és férje, Filip Kirkorov olyan gyakran járnak Izraelbe, hogy lassan állampolgárságot is kaphatnának.

A legtöbb orosz bevándorló életminõsége javításáért, és nem ideológiai okok miatt lett telepes, nem értik, hogy miért hagyják el egyre többen házaikat és költöznek el a területekrõl békésebb helyekre. Inkább a cionista pionírok ethoszát idézõ mitjasvimnak nevezik magukat, mint a bibliai felhangú mitnahalimnak. A különbség több mint szemantikai: a köztudatban a mitnahel vallásos, szélsõjobbos, aki a föld minden négyzetcentiméterét megvédi. De õk egyáltalán nem ilyenek. Nem vallásosak. Nem akarnak ellenállni az evakuációnak: ha menniük kell, hát csomagolni fognak.

Mivel a rossz helyzet miatt sokan szeretnének elköltözni, a Saron-kormány többféle eszközzel próbálja vonzóbbá tenni a területeket. Jeruzsálemtõl jól kivilágított, négysávos szuper-sztráda vezet a telepekig, Efrat környékén pedig, a biztonságos közlekedés érdekében, a kormány infrastrukturális beruházási projektjének részeként, nemrégiben óriási alagút épült. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a fejlesztések és az anyagi támogatások miatt a telepek bizonyos részeken folyamatosan növekednek. 1995 óta hatvan, az Al-Aksza intifáda kitörése óta pedig tizenöt illegális telepet alapítottak, ezek legtöbbjét azonban Ben-Eliezer védelmi miniszter felszámolta, mivel az izraeli hadsereg nem tudta biztosítani a védelmüket. Bár a kormány újabb, legális telepek létrehozására hivatalosan nem ad pénzt, a meglévõket nagymértékben fejleszti. Az orosz újbevándorlók érdekeit képviselõ Natan Saranszki miniszter nevéhez fûzõdõ program keretében például hétszáz lakótelep felépítéséhez elegendõ parcellát osztottak ki.

Vajon miért támogatja a bõvítést a kormány, ha az izraeliek többsége a béke érdekében inkább feladná a telepeket? Camp David óta, amikor Ehud Barak miniszterelnök felajánlotta a gázai telepek száz százalékos, és a ciszjordániaiak kilencvenöt százalékos kiürítését, még nyilvánvalóbbá vált ideiglenességük. Elemzõk szerint arról lehet inkább szó, hogy a telep az ötvenes-hatvanas évek kibucaihoz hasonlóan, ma már nem csak ideológiai, hanem politikai eszköz is. Zsidó–arab demográfiai háború zajlik, és a telepeken élõk szavazata a választások idején sem elhanyagolható.

Kevesen tudják, hogy a telepesek felét közalkalmazottként foglalkoztatja az állam, és számos nagy cég és gyár telephelye is itt van. Bár a nagy szárazság miatt a mezõgazdaság most kevesebb munkalehetõséget nyújt, a tíz százalékosnál is nagyobb munkanélküliséggel küzdõ országban a területeken jobbak az esélyek. Az Oppenheimer and Ahvah édességgyár, a Golan Heights Dairies tejtermék-gyár, a Barkan, Golan és Hebron borászat, a kozmetikumokat gyártó Ahava és Hlavin; a Beitil és a Barkan Brackets bútorgyár mellett, takarító-szereket, csomagoló-anyagokat, textíliákat, cipõket, mûanyagokat, építõipari alapanyagokat, elektromos alkatrészeket, nyomdai és ipari termékeket is készítenek itt. Bár az ingatlanpiac válságban van, tavaly augusztus óta közel nyolcszáz telket adtak el. Szakértõk szerint az ide költözõ, szegényebb vallásos cionista és új bevándorló csoportoknak erõs szociális hálót próbál biztosítani a kormányzat. Sokak számára az is vonzóvá teszi a területeket, hogy a bölcsõdék, óvodák és általános iskolák az átlagosnál kisebb osztályokkal mûködnek jutányos áron.