„Auschwitzból nem lehet kigyógyulni” – írja újdonsült Nobel-díjasunk. Bizonyára így van. Sõt, ha megengedhetõ itt egy paradoxon, Auschwitzba bele is lehet halni. Nemcsak a holocaust tagadói, de a történészek is alábecsülik a valódi áldozatok számát. Hiszen, a veszteség nem csupán hatmillió. Hozzá kellene adni azokat a túlélõket is, akik késõbb önkezükkel vetettek véget életüknek, akik belerokkantak a „holocaust traumába”, akik soha nem voltak képesek feldolgozni családjuk elvesztését, a „sorstalanokat”, hogy divatos szóval éljek. A holocaustnak ezekrõl a hányatott sorsú gyermekeirõl mesél Amiel a kötet tizenöt apró írásában. Mintegy százoldalnyi próza-füzérben sikerült az írónõnek ábrázolni ezeknek a sorsoknak a sokféleségét. Ami közös, hogy valamennyien Lengyelországban születtek, búvóhelyeken, gettóban, hamis papírokkal vészelték át a holocaustot, bujtatták, örökbefogadták õket. Árvaként, menekülttáborokon és sok viszontagságon át, jutottak Palesztinába. Többségükre áll a lengyel írónõ, Hanna Krall itt idézett megállapítása: „ A megmenekülésért nagy árat kell fizetni. Olyan nagyot, hogy eljön az idõ, amikor minden tartalékuk kimerül.” „Megperzselt” Ziva is. Felnõttként Izraelben él, hivatása és szép családja van. Ám, amikor a családkutatásnál rábukkan Amerikában élõ idõs, beteg anyjára, akinek egy életen át szeretetét nélkülözni volt kénytelen, nem tud mit kezdeni ezzel a helyzettel és végez magával. Végülis mindent megkapott az élettõl, csak semmit a maga idejében. Egy másik zsidó nõt az SS fedez fel, mint „árja” szépséget és a német faj szaporítására használja. Amikor Bronia sok év múlva szembesül múltjával, az emlékek elõl a halálba menekül. Vidámabb, illetve vidámabbnak induló történetek is találhatók itt. Az egyik két nagyszerû fizikai és szellemi adottságokkal megáldott fiatal egymásratalálásáról szól. A fiú holocaust túlélõ, a lány iraki zsidó menekült. De sorsa utoléri a fiút, Elkanát: a Swissair gépét, amelyen utazik, felrobbantja egy arab terrorista. Egy másik fiatalember, akit Palesztinának hívnak, mert apja onnan jött vissza Lengyelországba, s aki azért harcolt, hogy a palesztinoknak is legyen államuk, egy autóbuszon elhelyezett terrorista bomba áldozata lesz. Másokat Izraelben is fogva tart a náci múlt. Egy zsidó fiú és egy Izraelt választott, mintegy a náci bûnökért vezeklõ német lány szenvedélyes szerelme meghiúsul, mert a fiú anyja nem képes összeegyeztetni fia választását az õ személyes és német lágerbeli élményeivel.

Több írásban fiktív elemek dominálnak. Az egyikben az írónõ szabadon engedi képzeletét és végiggondolja, hogy mi lehetett volna abból a ragyogó szépségû barátnõjébõl, aki a felszabaduláskor, 18 évesen, úgy érezte, hogy a történtek után nincs miért élnie és öngyilkos lett. Egy másik elbeszélés milliomosa, ötven év után, halálos betegen látogat vissza Amerikából lengyelországi szülõfalujába. Szülei sírjánál elgondolkodik azon, hogy ha a történelem nem szól közbe, falujában, családja körében igazabb, értelmesebb életet élhetett volna. Amiel, aki maga is „árja” papírokkal élte túl a holocaustot, egy megindító írásában („Búcsú a halott osztálytól”), képzeletbeli, mintegy síron túli utazásra viszi hajdani osztálytársait, 56 év után Izraelbe. „Bár lehet, hogy akaratlanul is mindig mindenhová magammal vittem õket”, írja. Ejlatban, a tengerparton, ahol „gyilkosaik unokái”, mobiltelefonnal a kezükben, toplessben fürdõznek, az írónõ zokog a szégyentõl, a bûntudattól, hogy õ, egyedül maradt élve.

Nagy gyengédséggel és érthetõ idealizálással ábrázolja szereplõit Amiel. Szinte valamennyien szépek, vonzóak. A sorokon átérzõdik a veszendõbe ment életekért, egy elveszett nemzedékért szóló fájdalom.

Szó esik a beilleszkedés nehézségeirõl is. Egy Izraelbe bevándorolt fiú titkolja, azt, hogy Soá túlélõ. Ezzel ott nem dicsekszik az ember. „Úgy gondolják, aki megmenekült, bizonyára valami szörnyû bûnt követett el, gyilkolt, vagy elárulta a többieket.” Amielnek, aki 1947 óta él Izraelben, lehettek hasonló tapasztalatai.

A kulturálisan-kettõs kötõdésû költõnõ, amint írásai és fordításai is jelzik, jelentõs közvetítõi szerepet vállal szülõhazája, Lengyelország, valamint választott hazája, Izrael között.

Figyelemreméltó történetek, melyeknek fordítása Hermann Péter munkáját dicséri.