Persze mindnyájan tudjuk, hogy a fejbõl mesélés az igazi mesélés. Ez az, amire késõbb emlékezni lehet, amit az emlékiratokban fel lehet idézni. Ez az, amiben szerepelhetnek azok a kedves ismerõsök, akik csak nekünk jelentenek valamit. De a fejbõl való mesék nem mindig jönnek. És van olyan is, hogy egyszer csak elfogynak, és sokszor szeretnénk mi is hallani valami mást, mint a saját gondolatainkat, és akkor olyan jó lenne, ha léteznének olyan könyvek, amit azoknak, akik már nem olyan picik, de még nem is olyan nagyok. Szóval, amit pont nekik fel lehetne olvasni. Valami olyan, amit szeret az ötéves, de nem unja a tíz éves, sõt még mi sem. Ami mindenkinek mást mond, de mindenkinek mond valamit.

A történet egy zsiráfról szól, aki megszökik az állatkertbõl, ahol mostanában nagyon rosszul bánnak az állatokkal. Nem szeretik õket eléggé. A kimerült zsiráf éppen Hümmögõék fája-háza tövében veszti el maradék erejét és nyomja el az álom. Mire felébred és futna tovább, Hümmögõék felfedezik és rögzítik, így mozdulni sem tud szegény. De ez az állapot nem tart sokáig, csak amíg megnyugtatják, hogy nincs mitõl tartania. Ettõl kezdve a zsiráf már nem is akar menekülni. Igaz barátokra lel és megkezdõdik a nagy kaland: meg kell menteni az állatkert többi állatát, hogy mindenki újra boldog lehessen. Nem hiszem, hogy titkot árulok el azzal, ha itt és most megnyugtatok mindenkit: az akció sikerül, sõt még egy csomó más is.

Én nem jöttem rá, hogy milyen állat Hümmögõ. Az az érdekes, hogy egy idõ után már nem is zavart. A gyerekek se kérdeztek rá. Azt hiszem, segített nekik az a néhány kedves rajz errõl a barna-zöld kis állatról.

Mint utóbb kiderült, egy vendégségben, ahol a háziakhoz hörcsög tartozott, azért akadt egy tippjük. A kisebbik kérdezte, hogy ennek a hörcsögnek is van-e karosszéke?

A történetek is hosszan éltek. Szerintem, ez annak köszönhetõ, hogy nagyon más Lugosi Viktória mesekönyve, mint azok a klasszikusok, amiket – mindannyiuk örömére és megelégedésére – minden jóravaló szülõ felolvas a gyerekeinek. Ez a könyv sokkal inkább a máról szól. Itt legalább olyan természetes, hogy e-mailen beszélget a sirálygyerek az apjával, mint ahogy az is, hogy mobilt hord a mókus. Lehet, hogy ez nekünk, felnõtteknek eleinte egy kicsit furcsán hangzik, de biztosan hamar elmúlik majd, és a gyerekeinknek a szeme se rebben. Ezt a könyvet olyan volt a fiaimnak felolvasni, mintha fejbõl meséltem volna. Akár az én mesém is lehetett volna...