A Haver Alapítvány Lányi Eszter és barátai kezdeményezésére alakult, és a többi, ehhez hasonló zsidó szervezettõl eltérõen, a Holocaustot a zsidóság történelmén belül óhajtja bemutatni. A tagok a fiatalabb zsidó generáció jól ismert tagjai: Fritz Zsuzsa, Verõ Tamás rabbi, Verõ Anikó, Schön Edina, Doffeck Tamás és Kovács Levente. De besegít még nekik a jogi ügyekben járatos dr. Mandl Judit és Illy Luca is.

Az Alapítvány története két évre ny˙lik vissza. Ekkor szerveztek a Frankel Leó utcai zsinagógában egy olyan találkozót, ahol Holocaust-t˙lélıket „hoztak össze” különféle budai gimnáziumok diákjaival. „Minden budai iskolába levelet írtunk, ám mélyebb kapcsolat a Szt. Imre Gimnázium diákjaival alakult ki” – mondja Lányi Eszter. „Mi ennek az oka?” – kérdezem – hiszen az iskola a ciszterciek irányítása alatt müködı katolikus gimnázium. „Kezdetben csak le akarták tudni a Holocaust-napot, ám két osztállyal nagyon jóba lettünk. Nyitottabbak voltak, mint a többiek, fegyelmezettek és tisztelik a vallásosságot, sıt bibliai müveltségük is van.” Bár a Haver-csapat tagjai kezdetben visszariadtak az iskolában látható Nagy-Magyarország tablók és a Trianon-térkép láttán, de a kapcsolat mégis kialakult a zsidó fiatalok és – Lányi Eszter szavajárásával – „a liberális kereszténydemokraták által vezetett diákok között.”

S hogy mivel foglalkozik az Alapítvány? Tolerancia-órát tartanak, ahol állításokat fogalmaznak meg a zsidóságról, és ezeket ütköztetik a diákok véleményével. „A gyerekek választanak, majd eljutnak odáig, hogy rádöbbennek, mindenki saját maga definiálja a saját identitását” – mondja Eszter. Az óra elején megkérdezik, „mi az, hogy zsidó?” és így pereg tovább a foglalkozás. Eszter még hozzáteszi: „Felírjuk a táblára a következı állításokat: „a zsidóság nép”, a „zsidóság vallás”, a „zsidóság kult˙ra”, a „zsidóság érzés” és átbeszéljük ezeket.”

Máskor, amikor a „milyen a zsidó arc” kérdése merült fel, Szochnut plakátot hoztak be, és ezen szemléltették a zsidók sokféleségét, az etnikai sztereotípiák tarthatatlanságát. „Az óra keretében a tanulók meghívást kapnak egy zsidó istentiszteletre. A foglalkozás rövid tárlattal kezdıdik, amelyben megismerkedünk a zsidó élet legjellemzıbb tárgyaival. Láthatunk tórát, imasálat, imaszíjat – és megismerkedünk a zsinagógák felépítésével, szerkezetével is. Az istentisztelet után lehetıségük nyílik, hogy feltegyék kérdéseiket” – fogalmaz az Alapítvány honlapja.

Holocaust-órát is tartanak, mely a „Öfiatalok által moderált beszélgetés a vészkorszak t˙lélıinek bevonásával. A foglalkozások alkalmával egy-egy emberi sorson keresztül láttatjuk a holocaust tragédiáját...”

„Nem értem, hogyan történhetett?” címmel szintén foglalkozást tartanak, másrészt „Zsidó hagyományok, zsidó kult˙ra” címmel „a zsidó hagyományok és vallás iránt egyre növekvı érdeklıdésre aló tekintettel, választható témában és módszerrel” szemináriumokat.

Nagyon vegyes tapasztalataink voltak – meséli Fritz Zsuzsa. – Elıfordult, hogy a kezdetben érzett ellenszenv után sikerült „megfognií egy nagylétszám˙ fi˙osztályt, akik attól fogva tökéletes csendben hallgattak bennünket. Máskor viszont legszívesebben kiszaladtunk volna a terembıl. Ez utóbbi esetben hosszadalmas vitába bonyolódtunk, és ezt – ma már tudjuk – nem szabad. Akinek elıítéletei vannak, azt 45 perc alatt ˙gy sem tudjuk meggyızni. A mi „célcsoportunkí azok a fiatalok, akiknek még nincsenek megrögzött sztereotípiáik – s remélhetıleg ez a többség. A középiskolások – néhány klisétıl eltekintve – szinte semmit nem tudnak a zsidókról. Létszámukat gyakran elképesztı módon t˙lbecsülik. Vagy tizenöt iskolában jártunk, mintegy hatvan órát tartottunk már, és minden alkalommal akadt egy-két gyerek, aki kétmillióra taksálta a magyar zsidók számát. Amikor megkérdezzük tılük, miért Budapesten él a zsidók t˙lnyomó része, gyakran azt mondják, az üzleti lehetıségek miatt. Az igazi okot nem ismerik. Ez jó alkalom, hogy beszéljünk nekik a holocaustról. …n ilyenkor meg szoktam mutatni a családi fénykép-albumomat, az elpusztított hozzátartozók képeit. Ez persze érzelmileg rendkívül igénybe vesz – kívülállóként ezt nem lehet csinálni.

Soha nem elıadást tartunk, hanem igyekszünk helyzetbe hozni ıket, hogy elindulhasson a társalgás. Ez többnyire sikerül, de elıfordult már, hogy ˙gy éreztem magam, mintha szexuális felvilágosítást tartanék – nem sikerült eloszlatnunk a kamaszok zavarát. ⁄risten – gondolhatták – mit kell ezekkel a zsidókkal csinálni, hogy kell velük viselkedni?í

„Az iskolák többsége örül, ha megjelenünk a színen – nem tudnak a holocaust-órákkal mit kezdeni, örülnek, ha levesszük ezt a terhet a vállukról. Nekünk azonban nem az a célunk, hogy leadjunk egy 45 perces órát. Szeretnénk a gyerekekhez többször visszamenni, hogy élı kapcsolatunk legyen velük, bizalommal legyenek irántunk és merjenek kérdezni.”

A Haver munkáját már sokan láthatták, akik részt vettek a dobogókõi találkozón, ahol szintén kiscsoportos foglalkozást tartottak. Jelen voltak (a Chabad-dal társbérletben) a Pepsi-Szigeten is, ahol játszósátrat állítanak fel. Az Alapítvány jelenleg a Bálint-Házban mûködik, Fritz Zsuzsa irodájában, s a Mazsihisz, valamint egy holland alapítvány is támogatja õket. Bár, ahogy Lányi Eszter fogalmaz: „nem ebbõl élünk, a pénzt a projektekre adják”.