Az olasz jobboldal és a zsidóság

Ennek az írásnak az alapját a B’nai B’rith Milánóban megrendezett 3. Európai Kongresszusa adta, apropója azonban az, hogy a magyar jobboldal az elmúlt hetekben ismét az antiszemita szélsőjobbal való cinkos „koalíciót“ választotta.

A múlt év novemberében lezajlott kongresszus témái között nagy hangsúllyal volt jelen a zsidóság helyzete az Európai Unióban, valamint az EU és Izrael viszonya. E témákhoz szorosan kapcsolódott a soros EU elnökséget adó jobboldali olasz kormány ellentmondásos és karakteres miniszterelnök-helyettesének, Gianfranco Fininek szereplése és az olasz parlament néhány más meghatározó kormánypárti alakjának előadása.

Amint azt olasz B'nai B'rith vezetőktől megtudtuk, nagy vitákat váltott ki Fini meghívása, hiszen ő az 1990-es évek elején még egy poszt-fasiszta párt elnöke volt. 1995 volt a határkő, amikor Fini átalakította az Olasz Szociális Mozgalmat (MSI) a Nemzeti Szövetség (Alleanza Nazionale) elnevezésű párttá és annak programjában egyértelműen elhatárolódott a poszt-fasiszta múlttól. Párttársai közül sokan elhagyták a véleményük szerint politikai öngyilkosságot elkövető pártelnököt. Fini az évek során azonban nemcsak a fasizmustól távolodott el, hanem az antiszemitizmus és a modern európai Izrael-ellenesség egyik legkövetkezetesebb ellenzőjévé vált. A kongresszuson elmondott több mint egy órás beszédében Fini példát adott arra, hogy egy nagy jobboldali kormányzópárt tudja úgy képviselni a jobboldali értékeket, hogy közben következetesen kiáll Izrael mellett és az antiszemitizmus ellen. Nem érdektelen megjegyezni, hogy Fini annak a Berlusconinak a kormánybeli helyettese, aki a Fidesz elnökének politikai példaképe. Fini beszédében mindenféle maszatolás nélkül ítélte el az EU-n belül erősödő antiszemitizmust, nem próbálta kicsit sem párba állítani azt az „antiszemitizmussal való vádaskodással”, ahogy azt itthon megszokhattuk. Izrael harcát a Közel-Kelet egyetlen demokráciája jogos önvédelemének nevezte, szükségesnek tartotta a biztonsági kerítés építését és a nyugat-európai baloldal Izrael- és cionizmus-ellenességét, mint az antiszemitizmus modern megjelenési formáját ítélte el.

További aktualitást adott az elhangzottaknak a kongresszus alatt nyilvánosságra hozott EU-s felmérés, miszerint az EU-polgárok Izraelt tartják a világbéke legnagyobb veszélyeztetőjének. (Ez egyébként éppen az olaszokra nem igaz, ők Izraelt az ötödik helyre sorolták. Berlusconi kormányfő pedig még aznap felhívta Ariel Saront, hogy szolidaritásáról biztosítsa.)

A kongresszuson felszólaló izraeli nagykövet nagy megelégedéssel nyugtázta Fini szavait, és Olaszországot nevezte Izrael legfontosabb európai támogatójának. Érdekes tény az is, hogy minden jelentős olasz napilap és televízió csatorna részletesen beszámolt Fini beszédéről és a B'nai B'rith kongresszusról.

A Repubblica című nagy napilap szerkesztőségében Fini hosszú beszélgetést folyatatott Amos Luzzattóval, az olasz zsidó hitközségek elnökével. A beszélgetés néhány megállapítása különösen érdekes: Fini, Berlusconival szemben, ma már azt vallja, hogy az olasz fajvédő törvényekért a teljes felelősséget az olaszoknak kell vállalniuk, és azt nem lehet a németekkel való szövetség számlájára írni. Miközben Fini magát és pártját nemzetinek és katolikusnak definiálja és kiáll amellett, hogy az Európai Unió alkotmánya hivatkozzon Európa keresztény gyökereire vagy kompromisszumként legalább Európa vallási gyökereire, rögtön hozzáteszi, hogy az európai identitásnak zsidónak és kereszténynek kell lennie. Ebben odáig megy, hogy a „katedrálisok Európája” kifejezést kibővíti a „zsinagógák Európája” kifejezéssel és – a liberálisok körében nem nagy sikert aratva – rögtön el is utasítja a „mecsetek Európája” gondolatát.

A közelmúltban Fini hivatalos látogatást tett Izraelben és ezt az alkalmat is megragadta, hogy őszinte megbánással nézzen szembe az olasz múlt sötét időszakával és a jelenkori európai antiszemitizmussal, s kiállt az izraeli demokrácia mellett. Mindezt úgy, hogy szavazatok elvesztését kockáztatja az olasz jobboldal szélén is megtalálható zsidógyűlölő, Izrael ellenes szélsőjobb táborából.

Az olasz nemzeti jobboldal sokszor tekinti Olaszországot a Római Birodalom valamiféle örökösének. Hazánkban, a volt Római Birodalom peremvidékén, a nemzeti jobboldal, mintha pont fordított utat járna be: távolodás helyett inkább közeledik a szélsőjobbhoz, viszonyát azzal folyamatosan lebegteti, egyértelműen elhatárolódó szavakat és tetteket szinte soha nem tapasztalhatunk.

Korányi László

 

Navigációs panel

2003. októberi számunk tartalma
Korábbi számaink tartalma
E-mail

 

 

[an error occurred while processing this directive]