Budapesten született a háború legsötétebb évében és csecsemőként túl tudta élni a gettó és a nyilas uralom poklát.

Közgazdász volt, a rendszerváltás előtt az államigazgatásban dolgozott, előbb tanácsi pénzügyi vezetőként, majd a Fővárosi Illetékhivatal vezetőjeként.

A rendszerváltás tájékán kezdett számára is elsőrendű fontosságúvá válni saját zsidósága, ami nemcsak a személyes identitás megélését, hanem a közösségért végzett önzetlen munkát is jelentette nála. A Mazsike alapítója és éveken át elnökségének is tagja volt. Ugyancsak elnökségi tagja és az utolsó években elnöke volt a B’nai B’rith-nek is. Ezek a szervezetek nagyon sokat köszönhetnek Toncsinak, aki határozott alapossággal és ugyanakkor humánus kedvességgel tartotta rendben pénzügyeiket.

Első titkára volt a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványnak, amelynek működését felépítette és Magyarországon szokatlan hatékonysággal, és odafigyeléssel valósította meg a kárpótlási pénzek kifizetésének feltételeit.

Már most nagyon hiányzik mindenkinek, aki ismerte kedves lényét, szakszerűségét, önzetlenségét. Azon kevesek közé tartozott, akik a zsidó közéletben nem saját szereplési vágyukat elégítették ki, hanem szolgálták a közönséget.