A Hé betű jön. A kapu. A megtéréshez vezető út kapuja. Névelő a Hé, minden szó előtt ott áll, kapuként. A megtérés megfordulást jelent: ha eddig gyakran korholtuk magunkat, mostantól dicsérjük, ha eddig sokat kényeztettük magunkat, most kicsit legyünk fegyelmezettebbek, ha lusták voltunk, mostantól ne halogassunk... Aztán egy idő után vissza lehet állni a középútra.

Lám, az upanisád szó a szanszkritban is melléülést jelent, pont, mint a héber „jesiva” – a legkorábbi upanisádok az i.e. (századból valók. Dávid szépunokájának ükunokája, Chizkijáhu volt a király s Ézsaiás prófétált ekkoriban (i.e. 720-690). Ézsaiás azt írja: „Én teremtem a békét, én csinálom a rosszat.” (45,7) „És megismerik a tévelygők az értelmet, s akik zúgolódnak, tanulságot tanulnak.” (29, 30). Mindig említem az indiaiak hasonló tanításait, például Krisna azt mondja: „Az Úr lakozik mindenben, ami a világon él és mozog, fogadd el, amit ő rád hagy, s ne kívánd a más javát”...

A kívánság legyőzése – melyhez a tanulás segít – a kedvesség kapujához vezet. Ebben segít, ha nem veszítjük szem elől a tényt, hogy lelkünk, a nesámá, Isten lehellete. szemben a nefessel, ami az állati ösztön, a Szörny Hangja, a gonosz ösztön lakhelye. Ezért ajánlatos elismételni minden nehéz helyzetben valami erre utaló szöveget: „Csoda vagyok, kincs vagyok, tartókehely vagyok, Ajtónyílás, kapu vagyok, aranykapu...” A karlini Slomo rabbi mondta volt (a XVIII. sz-ban): „A gonosz ösztönök legrosszabbika, ha elfelejtjük, hogy a Király fiai vagyunk.”

Persze, ha körülnézek a kapu előtt, mindenki szebb, okosabb, tehetségesebb, nyugodtabb, szerencsésebb, vagy sokkal szerencsétlenebb... Le kell szokni az állandó méricskélésről, úgy tűnik. Begyakorolhatnék egy higgadtabb, leíróbb stílust... Ehelyett folytonosan verem az asztalt az öklömmel, s gyakran csak akkor veszem észre magam, amikor mindenki rémülten néz rám... Eszembe jut a 69. zsoltár: „Mivel a te házadhoz való féltő szeretet emészt engem, a te gyalázóidnak gyalázásai hullanak rám, ha sírok és böjtöléssel gyötröm lelkemet, az is gyalázatomra válik... A kapuban ülők rólam szólnak és a borozók rólam énekelnek.” Erre mondja Jakob Böhme: „A megtört lélekben akar lakni (a Teremtő), aki megnyitja a sötétség kapuit... Ezért őrizkedj a szenvedélyektől. Ne mondd, hogy sötétben vagyok, az Úr nem lát: ott áll lelked kapujában...”

A kapcsot látjuk e jelben. A „vav” jel szóként horgot jelent és egyben „és”-t is. Hatos számként. A kötőszó maga. A királyok Királya testrészei az egyes kapcsolatjelek, a micvák, a jótettek. A hatodik jel a babilóniai ékírás sorában – azért sem írok túlnani-t, ivri-t, héber-t, noha ezt jelenti a „héber” szó, hogy tólnani, „transz” latinul – a vav. A horog. A Végtelen Lény oldalánál található, a Szigor kelyhe tartozik hozzá. Az önfegyelem a visszhangzók szerint minden érett önértékelés alapja: hogy a magunkra vállalt – s néha értelmetlennek tűnő – feladatokat elvégezzük halogatás nélkül: ez valódi öntisztelet forrása. A szigor, a fegyelem a kapocs a Tan és a kedvesség (heszed, ld. haszidok, jámborok), a derű között. Ha kicsit spórolunk, jógázunk, ha tanfolyamra járunk, ha elismeréseket ajándékozunk magunk körül, ha válaszolunk a leveleinkre, ezek olyan szokások, amelyekben elősegítik, hogy jó érzéssel gondoljunk önmagunkra. Józósok leszünk. Hallgatunk a józóskésztésre. A jóra késztetésre. A józóskésztősök azok, akik bevallják bűneiket. Emiatt felkenik őket és megszabadulnak a bűntól. Héberül jesuá masiáchok lesznek, a környékbeli görög-latin szlengben ez a tulajdonság jézuskrisztusként hangzik. Sokezren voltak a mindennapi krisztoszok, felkentek, „keresztények”, mindenféle népből a Templom fennállása idején, i.e. IX. sz-tól az i.sz 70-ig. De mivel a királyok, papok, próféták naponta lettek felkenve, ezért őróluk inkább tudunk. A jó jellemvonásokat gyakorlással, visszhangzással (hod-jehudi-„zsidó”) lehet berögzíteni. Különösen, ha korábban rossz vonásokat visszhangozott az ember...

Ám a szigor horgán veszélyes fennakadni! A túlzott szigor pusztító lehet! A Világ teremtésekor először túl sok Szigort alkalmazott a Jóteremtő, kiömlött így a Szigor kelyhe és most mindenütt elszórva ott van a világban, kagylóként, héjként (ezt klipot-nak hívják) fogva tartva a megváltás szikráit... Ha „csak úgy” kedvesek vagyunk, szeretetünk melegétől lépten-nyomon kinyílik egy ilyen kagyló-kapocs és megoldódnak a problémák. Ahogy a ruhánkat kapcsok fogják össze, beszéd-ruhánkat, (amely a Tan ismétlése, visszhangzása legyen), s a lélek tett-ruháját (a kapcsolatjelek, a micva-kapcsok) s a gondolat-ruhát (szintén a Tan szövegei) is kapcsok fogják össze. Krisna is azt mondta: „Vágy és harag, e két főbűn, szenvedélyünk szülöttei, ők az igazi ellenség, falánk, szennyes gonosztevők...”

A krónikus hiba-keresést, a „csak őszinte akarok lenni” alapon való elsodródást pusztító, halált hozó lelki erőknek – a negatívumokra való rászokást nevezzük korholizmusnak. Hasonlít az alkoholizmus szóra, mert mindkét esetben az elégedett, derűs, elfogadó teljesség hiányából fakadó önlebecsülés tüneteiről van szó. A korholista abban a hitben él, hogy a gondoskodó aggodalmaskodás a szeretet megfelelő kifejezése. Pedig egy – általuk fel nem ismert – tökéletességmániás belső zsarnoknak akarnak megfelelni, aki azt harsogja a fejükben, hogy ők – szemben másokkal, vagy ideáljaikkal – nem érdemlik meg a szeretetet, a boldogságot, a tiszteletet. Nem a tetteiket értékelik – ami hol jó, hol rossz, átlagos –, hanem egy-két helytelen tettük miatt egész önmagukat elítélik. E típus másik véglete, aki soha nem érez lelkiismeret-furdalást, s kíméletlenségeiért is imádatot vár cserébe. De fölösleges magunkat szégyenkezve kínozni Isten-elrendelte tulajdonságaink fölött, amennyiben nem áll módunkban rajtuk változtatni. Az érzelmileg sérült korholisták nem ismerik az életélvezetet. Azt hiszik, ha baromállatnak, vagy ronda zsidónak nevezik magukat és társaikat, elérik, amit akarnak. Sokszor az önbizalmat egy-egy téves kapcsolat helyettesíti – „ha elhagysz, nem élet az élet”: s azt hiszik, korholással megőrjíhetik a boldogtalan kapcsolatot.

A gyakorló hívő (az „amen” héberül gyakorlatot jelent) a templomba megy és azt olvassa: „Istenem, óvd nyelvemet a rossztól és ajkamat a hamis beszédtől... Legyen akaratod szerint, Teremtő felső Erő, atyáink istene, hogy ne keljen fel rám más ember irigysége, s ne irigyeljek másokat, hogy ne haragudjak ma és ne haragítsalak meg Téged, s ments ki engem a gonosz ösztöntől, s adj szívembe szerénységet és alázatot... Mit panaszkodhatunk, mit mondhatunk...” – ez Jeremiás siralmainak visszhangzása, mint az alábbi sor, a folytatás: „Inkább vizsgáljuk meg saját viselkedésünket... és térjünk meg hozzád...” És csak nézi, nézi az ember a keresztény (felkent) messiás (felkent) történelmi király őseit, Dávid szépunokáját, Jóást (i.e. 836-796), akinek kortársa, Illés (Elijáhu) próféta felteszi a kérdést Baál prófétái előtt: „Meddig sántikáltok még kétfelé?” Ha a teremtő a felső erő, kövessétek őt – ha Baál (a Gazda) ,kövessétek azt.... Jóás unokája, Uzzijá ben Ámácjá idejében mondta Ámósz: (3, 6) „vajjon lehet-é baj a városban, amit nem az Úr szerezne?” Az ő fia, Jótám idejében (i.e. 740-735) Hósea prófétált arról, hogyan kapcsolta magát a lét Urához: „Eljegyeztelek magamnak örökre, igazsággal és szigorral, kegyelemmel és irgalommal, hűséggel és a teremtő neve ismeretével” (H. 2, 18) Az ő fia, Ácház idejében lépett fel Ézsajás-Jesájá: (5,20) ”jaj azoknak, akik a gonoszt jónak mondják és a jót gonosznak! Kivágatnak a hamisságnak minden őrei, kik az embert elítélik egy szóért...” Ácház király fia, Chizkijáhu egyesek szerint a megígért felkent volt (i.e.720-690) s az ő korában mondja Míka: (2, 1) ”Jaj azoknak, akik hamisságot gondolnak és...végrehajtják azt, mert hatalmuk van hozzá” Unokáját? Jósia ben Ámon királyt is az igazi Felkent messiásnak tartották egyesek (i.e. 640-609) s az ő unokája, Jójákim ben Jóácház alatt (i.e. 607-597) jelentkezett a Buddha-kortárs Jeremijás-Jirmijáhu:(18,8) „Megtér a nép az ő gonoszságából... én is megbánom a gonoszt, amit rajta véghezvinni gondoltam.” Az ő utóda, Ezékiel, Hizkijjá próféta az utolsó, elhurcolt dávidi király, Cidkijáhu (i.e. 597-580) idejében vigasztalni próbál:(34,23) „És adok nekik egy új szívet, új lelket adok belétek, és eltávolítom a kőszívet...” Az ember olvassa a sok-sok messiást és elfelejti, hogy nemcsak királyok voltak felkenve, hanem mindenki, évszázadokon át, aki elment a templomba s bevallotta téves tetteit. És józóskésztőssé vált.