Munkácsi Haggáda: Pészach Kárpátalján
1996. tavaszán az ELTE Kulturális antropológus hallgatói közül néhányan a kelet-európai zsidó kultúrával foglalkozó tanárunk Rékai Miklós vezetésével létrehoztunk egy olyan kutatómuhelyt, amelyben a zsidó kultúra közös tanulmányozását a zsidó élet mélyebb megértését tuztük ki célul magunk elé.
Niszán hó 8.-án ültünk össze eloször a Néprajzi Múzeumban
Oszintén beszélgetünk, ki miért vállalja ezt a saját életünket is erosen befolyásoló témát: hogyan jöhet létre lehetséges és lehetoleg szerencsés nász a tudományos elkötelezettség és a személyes sorskeresés között.
Az Úr mosolyog ezen és elküldi hozzánk Weinréb Jeno-t; - egyszer csak betoppan, kezet szorít velünk és feltesz egy kérdést: Ha egy szerencsétlenség folytán két túlélonk van; egy felnott és egy gyerek ; melyiket mentjük meg; ha csak az egyik túlélését engedi a Kifürkészhetetlen.
- A gyereket -válaszoljuk.
- Az igazi istenfélo - mondja Jeno bácsi - nem tud válaszolni; bár az emberek kilencven százaléka a gyereket mentené meg.
Így a Talmud; hát persze; Jeno bácsi jesíva búher volt.
Egyébként Jeno bácsi, Miklós egyik legfontosabb munkácsi adatközloje és segítoje ....
Niszán 8.-a van; 14.-én a világon mindenhol, így Munkácson is szájdernacht lesz; jön a zsidó húsvét, a Pészach.
Miklós nem tud menni. - Nem lehetne ha esetleg mi ?- kérdezzük izgatottan Csanády Marci barátommal.
Nagyon örvendek.
És tíz percen belül mindent letárgyalunk: van szoba, három pár cipo, imakönyv és tálesz az ágynemu tartóban.
Szívünk a torkunkban. Fejest a mélyvízbe! Három nap múlva indulunk! Menjetek gyerekek; lássatok és halljatok.
A vonat a határra ér, 5-6 óra alatt; ám a határon órákat veszteglünk; az ukránok elveszik az útlevelünket: - Nincs meghívó; se hivatalos kiküldetésrol szóló levél. Szerencsére megismerkedünk egy magyar fiúval, o segít nekünk; leszáll o is Csapon, bejön velünk a határorségre - visszakapjuk az útlevelünket; de fizetnünk kell 10$-t; és csak 3 napra maradhatunk - a pészachot otthon kell befejeznünk.
(A magyar fiú arra utazik amerre mi; Munkács elott száll le két megállóval, az ukrán kalauznak adunk 250 Ft-ot fejenként, így a Kijevig közlekedo vonaton utazhatunk tovább ... Útitársunk Sárospatakon tanul, tanító lesz Magyarországon)
Délután érünk Munkácsra; a Jeno bácsi által megadott címre igyekszünk; csöngetünk. Senki ... (Késobb kiderül se Jeno bácsi; se a Klári néni; akinél Jenonek szobája van, nincs Munkácson). Bolyongunk az ismeretlen városban. Miklós által megadott címekre próbálunk eljutni. Nincsenek otthon, vagy már nem laknak ott; és nemsokára feljönnek a csillagok; Niszán 14.-e van ! - kezdodik a széder este. Bolyongunk, tévelygünk az ismeretlen város utcáin; ebben a kobol épített, számunkra ismeretlen sivatagban. Végül a postán megmondják merre van, az új, a muködo zsinagóga. Elindulunk hát arrafelé, majd csak találunk ott valakit, aki befogad. Egy útkeresztezodéshez érünk, átvághatnánk rajta; de Marci óvatos, így szabályosan vesszük az irányt. És ekkor, (láss!) két alacsony, kalapos, öregember jön velünk szembe; magyarul beszélgetnek, elmennek mellettünk.
- Utánuk menjek ? - kérdezi Marci.
- Menj csak ! - lihegem, teljesen elgyötörten.
Hátrafordulok - beszélgetnek; - odamegyek; bemutatkozom.
- Á! Pesti zsidó fiúk ? Miklós? Miklóskát ismerem!
Miklós által megadott címeket, neveket sorolunk föl: - Hindu; ot okvetlenül fel kell keresnünk; de a címére sajnos nem emlékezett Miklós pontosan.
- Hindu csak egy van - mondja egyikük - a feleségem.
Jakubovics Samu pedig én vagyok; Hindu a feleségem; ismétli. - Jöjjenek hozzánk, leteszik a csomagokat, átöltöznek, aztán kezdodik az imádkozás, a többit majd meglátjuk. Van maguknál kapedli? Voltak már szájder estén ?
Hindu alig várva meg a bemutatást; szinte a nyakunkba ugrik - Izraeliták? Miklós nem jött? Persze, hogy itt fognak aludni! Bár jön a fiam a családjával ... az öreggel és velem egy szobában fognak aludni; van két kinyithatós ágyam. Kérnek kávét?
Samu bácsi, rögtön indul vissza a templomba, hisz o a gabe, a rabbi helyettese - ahogy o mondja.
A konyhában leülünk Hinduval; dol belole a szó:
Pesten nem tartják már a hitet... Régen o fozött a közös széder estére, már nem; mert összeveszett az egyik asszonnyal... Most keresztények készítik az ünnepi ételt, a rabbi felesége ügyel rájuk... A rabbinak tizenvalahány gyermeke van, harmincnál több unokája és nem tudom hány dédunokája... Ehhez ért a legjobban... Egyébként ötven év körül van... Í (Hindu) nem jár el a templomba. Várja vissza onnan Samu bácsit... Jön a fia, a feleségével (aki goj; orosz) és a két kinccsel, a leányunokákkal; ok otthon fognak szájderolni...
Megmosakszunk, felöltözünk - fehér ing, mellény, fekete nadrág , cipo, felölto, kalap és kapedli.
És az imakönyvnek álcázott Jólesz könyv (Hitéleti kislexikon) - az imakönyvek Jeno bácsi ágynemutartójában vannak !
- Úgy néztek ki, mint az igazi jesíva búherek - foleg ez a kicsi ! - nevet ki Hindu; de a szeme csillog.
- Vigyünk-e fényképezogépet ? - kérdezi belolünk az antropológus.
- Vigyetek - mondja Hindu - de vigyázva fényképezzetek, mert a rabbi, ha meglátja nálatok, a fületeknél fogva dob ki, volt már erre példa.
Hiszen ünnep van - nem lehet fényt gyújtani (lsd. vaku). Emellett pedig tavaly, Amerikából jött emberek fényképeket készítettek a zsinagógában, hogy azokkal gyujtsenek pénzt a hitközség megsegítésére, ám amikor a rabbi kiutazott Amerikába, hogy felvegye ezt a segélyt, a fényképészeknek hult helyét sem találta. Konklúzió: csak hétköznap lehetne fényképezni; de akkor sem szabad; mert a fényképészek rablók.
(A gép akkor is ott lapul a zsebünkben, hiszen antropológusok is vagyunk.)
Ahogy a kapun kilépünk; az elso részeg szitkokat kezd ránk szórni; és ezek a szitkok a ruhánknak, a könyvünknek a hónunk alatt, és a kalapunknak szól...
îh, régi Munkács! Amikor még a gyulölet szagát nem érezted (Ugyan voltak-e egyáltalán ilyen idok?)
- Bocher, tov ! - fogadnak a zsinagóga elott. Felmegyünk az imaterembe. Samu bácsi elénk jön. Ha fényképezni akarunk, üljünk oldalt, talán sikerülni fog.
Nem sikerülhetett:
- Tiszteljenek meg minket azzal - mondja két öreg, magyarul - , hogy az elso sorba fáradnak. - Pestrol ? Á! Miklós!
Megérkezik a rabbi. Magas, eros ember; hatalmas orr; pajesz, strájmli, kaftán. Észrevesz minket:
- Honnan jöttek? Budapestrol. Hm. Zsidók?
- Zsidók.
Bólint. Elmegy. A paramétereket tudja; ennyi elég. Sokan jöttek Beregszászról is. Izrael él, és gyarapodik.
- A férfiak és hátul, a - függöny mögött - a nok is elcsendesednek; kezdodik az imádkozás.
A rabbit ketten segítik. Samu bácsi helyett most a rabbi veje segédkezik; szintén hászid; Izraelbol (az ünnepekre eljött a másik veje is Izraelbol; aki ugyancsak hászid) és egy orosz ember, aki beszél jiddisül és tud héberül is; o az egész estén tolmácsolja az ünnepet, a zsinagóga 95 százalékának; akik csak oroszul és vagy ukránul beszélnek és csak nemrég tértek vissza. Furcsa átélni, hogy az oroszok nagyobb zavarban vannak az imádkozás és a késobbi vacsora alatt is, mint a két délután érkezett és igencsak megilletodött pesti legény... Az öreg magyar - zsidók azok, akik a közösség imáját irányítják; csak ok tudnak héberül, ok értik és tudják egyedül követni helyesen a rítus mozzanatait. A többiek oket keresik a szemükkel, oket utánozzák. Ík pedig tisztában vannak feladatukkal - segítenek az oroszoknak az imádkozás alatt. Lapoznak nekik az imakönyvben és elore énekelnek, amikor kell.
A zsinagóga szegényes; de minden berendezés megvan; a padok; a tóra- tartók, a szekrény, a menóra, stb.
Az imádkozás után összeismerkedünk az összes öreg magyar-zsidóval; a találkozás meleg, baráti; mintha már jártunk volna itt, és most újra visszajönnénk hozzájuk. Lemegyünk a templom hátuljában kialakított ebédlobe; hogy megüljük a széder estét. Mi az öregekkel együtt ülünk le.
A Munkácsi zsidó közösség, a széder estén
A fo asztal (A rabbi és a hászidok)
A fo asztalnál ült, a rabbi a családjával, a Hitközség mostani elnöke és az izraeli kulturális attasé, Kijevbol.
A rabbi - a közösségben más és más történetek terjedtek el róla; a rabbi debreceni származású; ez biztos; de azt nem tudják, hogy o ott is született-e; avagy már Izraelben (magyarul nem is beszél valami jól); az igazság az, hogy a rabbi hat éves volt amikor alijáztak 1938-ban, a rabbi családja soha nem jött vissza Magyarországra. A rabbi Izraelben nevelkedett; jesívában tanult; majd eldöntötte, hogy Ukrajnába jön és Kárpátalján rabbiként fog muködni. Teljesen jogosan úgy vélte, hogy arról a helyrol ahonnan 1968-ban alijáztak az utolsó kaftánosok, nem tunhetett el nyomtalanul a hászidizmus. Így Kijevbe utazott; és fizika-kémia tanár lett. Ekkor találkozott az o elgondolása, a munkácsi zsidók érdekével: a fent említett Jeno bácsi; és Bumi bácsi elhívták a rabbit Munkácsra. Azon fáradoztak, hogy Munkácson újra épüljön föl a zsidó élet, és; - habár a minján, mindig meg volt; - ahhoz, hogy ez ténylegesen éljen; egy rabbira volt szükség; elmentek hát Kijevbe és elhozták Munkácsra Hoffmann rabbit... Azóta is o az egyetlen rabbi Kárpátalján.
A rabbi, a hászidizmus felélesztésén (is) fáradozik. De ezzel sem az öreg magyarok sem az oroszok nem tudnak azonosulni, fiatalok pedig egész kevesen vannak; gyermekek sem sokan; így jesíva felállítása hosszú ideig nem lehetséges.
A magyar-zsidók viszonya a rabbihoz ellentmondásos. Egyrészt, mivel beavatkozott a Hitközség életébe.
Másrészt; mert nem egyezik a véleményük számos kényes kérdésben: a rabbi fanatikus; egyetért Rabin meggyilkolásával is - a munkácsi zsidók ezt nem értik.: Hisz ott van a parancs: ne ölj! Azt mesélik, hogy a rabbi sokszor cionistának bélyegzi oket, ok viszont magát a hászidizmust bírálják, ugyanis szerintük csak az imádkozásból nem lehet megélni - élni.
Ezek mellett viszont elismerik a rabbi érdemeit: szociális tevékenységéért és teherbírásáért, hiszen minden nap ingyen ételt ad a rászorulóknak a hitközségi konyhán. A betegeknek az ételt autón szállítja ki; a családoknak ünnepen külön küld krumplit; maceszt, tojást, egyebeket és, hogy ezek meglegyenek, pénzért futkos az USA-ba, Izraelbe, Budapestre. Felesége pedig ellenorzi a konyhát és - Samu bácsival együtt - a gyerekeket és az orosz, ukrán zsidó felnotteket tanítja héberre és imádkozásra. A rabbi és családja, külön étkezik és él a közösségtol; a közösségtol ami még sokáig nem lesz szerves egész; hanem egymástól elkülönülo csoportokból fog állni.
Az oroszok
A közösség; nagytöbbségét az orosz - ukrán zsidók teszik ki. Nagyrészük foleg középkorú, de szép számmal megtaláljuk közöttük a fiatalabb generáció képviseloit is, tizenéveseket és gyermekeket is. Ík néhány éve járnak csak el a zsinagógába. Az oroszok kifejezést a magyar zsidók alkalmazzák rájuk. A zsidóság náluk felvett kultúra; az indítékok különbözok lehetnek.
A rendszerváltás során s azóta hatszázezer orosz költözött Izraelbe. Ennek nagy hányada nem is volt zsidó. A hatóságokat lefizették; ezzel irataikba bekerülhetett a jevrei; zsidó bejegyzés, így a megfelelo papírokkal, elindulhattak Izraelbe (munkácsi anekdota szerint már követelték, hogy hitük gyakorlása végett; Izrael állam építsen nekik pravoszláv templomot!) - ez a lehetoség a munkácsi zsidók esetében is fennállhat.
Ha nem is oldja meg; de enyhíti zsidóságuk szegénységüket; mint említettem a rabbi ingyen konyha révén segíti a közösség tagjait, emellett havi 20 dollárt fizet annak aki eljár a zsinagógába ...
Persze a gyökérkeresés; az identitás; ürességének betöltése is okként keresendo; ami a volt szocialista országok esetében oly közös példa.
A három fenti indok, sokszor együtt is érvényes; és más okok is beleszólhatnak ebbe; a tény; hogy a közösség legnagyobb részét ok képezik és hogy egy külön - elkülönült - furcsa helyet töltenek be - amit jól mutatott be nekünk a széder este. Példaként említhetjük ünnepi ruházatuk leírását: tudjuk, hogy nemcsak ünnepen; de egyáltalában nem szabad a zsinagógába fedetlen fovel belépni; a legjobb a kapedli; de a kalap is kóser. Az oroszok jónémelyikén furcsa sapkák; - még sísapka is - látta el ezt a funkciót; míg a magyarok a régi szokásokhoz igazodtak; ok még a régmúltra gondolva; szépen öltöztek fel. Rajtuk kívül a legtöbben nem viseltek öltönyt sem.
Az orosz és ukrán zsidók mind a zsinagógában, mind az imádkozás után elköltött széderesti közös vacsorán feszélyezetten viselkedtek; nem ismerték a rítus szabályait, de nem is alakították azt át.
A rítuson való viselkedésükben egyrészt segítette oket; az Haggáda orosz magyarázatokkal, fordítással kísért (a Tóra és az imakönyv is ilyen) musorfüzete; másrészt a rabbi jiddis nyelvu Haggáda mondásának fordítása orosz nyelvre.
Ezenkívül az öreg munkácsi zsidók voltak mintaértékuek számukra: figyelték és utánozták oket. Pl. a kehelybol csak a mi asztalunknál ülok itták ki a bort (Pészachra készült szololé volt Izraelbol, ugyanis tavaly néhányan berúgtak) - ahogy azt a tradíció megszabja - mások csak belekortyoltak.
A tolmácsolás miatt, az este rendkívül hosszúra nyúlt; ami ellen a magyar zsidók felemelték szavukat, ugyanis ok a jiddist és az oroszt is értik, így idovel unatkozni és fáradni kezdtek.
A magyar - zsidók
Azoknak a zsidóknak; akik a háború elott születtek; az otthoni nyelvük a jiddis volt; de kint, a városban magyarul beszéltek, kétnyelvu a kultúrájuk. Gyerekkorukban; Kárpátalján minden nyolcadik ember zsidó volt; Munkácson a város lakosságának majdnem a fele, így a város legnagyobb felekezetét a zsidók tették ki! A Soá és az alijázások után 6-7 család maradt ... Ok ismerik még a hagyományokat; tudnak - beszélnek héberül; jártasak a zsidó hagyományban stb.
Emlékeznek és elhatárolják magukat az oroszoktól...
Munkácson a zsidóság közösségi életében egyfajta újjászületés, a kultúra feléledése indult el. Ez kézzel fogható jelenség, mivel a közösség gyarapodásának és a zsidóélet felélénkülésének lehetünk szemtanúi. Az öreg magyar zsidók akik, a munkácsi zsidó kultúra és hagyomány továbbélésének reprezentánsai, elengedhetetlen résztvevoi és alakítói ennek a revivalnek is; hiszen az o tudásuk, s ezen tudás átadása a mára kibovült közösség számára alapveto jelentoséggel bír, az o tradicionális tudásuk nélkül a zsidó kultúra gyakorlása lehetetlen lenne a megújult közösség számára.
A hajdan volt munkácsi zsidó kultúra átalakul és azt, hogy az orosz, ukrán zsidókból és a rabbi családjából álló közösség kultúrájában miként fog a hagyomány tovább élni; azok mit vesznek át, és mit hagynak el belole, a jövo titka...
Nem szóltam még az attaséról: részt vett az ünnepen, de jelenléte nem kapott különösebb hangsúlyt; ám a jelenléte is elegendoen bizonyítja, hogy a munkácsi közösség támogatva és elismerve állhat és nézhet a jövo felé.
A tolmácsolás miatt, az ünnep sokáig húzódott; a második pohár után; a kézmosás elott, leléptünk. Otthon, Hinduéknál is pont a második pohárnál tartottak, így be tudtuk fejezni a széder estét.
Megismerkedtünk a családdal; amirol egy külön regényt lehetne írni:
Hindu néniék fia, Szása akivel otthon magyarul és jiddisül beszélnek, orosz iskolába járt, orosz lányt vett feleségül, akivel oroszul beszél, hiszen hitvese csak az orosz nyelvet ismeri, bár magyarul is ért, de nem tud beszélni. Szása a zsidó ünnepeket mindig megtartja szüleinél, feleségével és két kislányával. A két kislánnyal a nagyszüleik mindig is magyarul beszéltek, akik ezt értik is, de már oroszul válaszolnak vissza; mindezek mellett pedig ukrán iskolába járnak! Az orosz nyelvu iskolát megszüntették Munkácson, magyarba az anyjuk nem engedte beíratni oket, mert fél, hogy nem tudna beszélni a saját gyerekeivel, ám ha lenne zsidó iskola, oda (mint mondta) elengedné a lányokat.
Az egész család alijázhatott volna, de a menyük miatt (aki nem akarta beteg anyját itt hagyni) nem tudtak.
Másnap a reggeli imádkozás után már reggelire sem tudtunk szállásunkra visszamenni, annyi azonnali meghívást kaptunk, ...
Elsoként, Hersi bácsihoz mentünk; egy régi albumot lapozgatva mesélt a régi Munkácsról; az aranykorról és utazásairól is. (Bejárta a világot; ahol sok ismerose van - Amerikában , Izraelben, Magyarországon- természetesen mind munkácsi zsidó)
Beszélt két feleségérol is; elso feleségével súlyos tragédia történt a háborúban, de még ma is él, ezért marad otthon Hersi bácsi, pedig a gyerekei is elmentek már. Második felesége keresztény, de elfogadja férje zsidóságát; sokszor o kelti fel reggel: El fogsz késni a templomból...
Hersi bácsit szereti a közösség, mert intelligens és világlátott úriember.
Késobb Bumi bácsihoz mentünk.
A Soában munkatáborban volt Erdélyben, hazajövet zsidó konyhát nyitott Munkácson, azóta is a zsidó életet szervezi. Ma zsidó gyerekeket próbál Izraelbe, illetve valamelyik budapesti zsidó iskolába hozatni.... Megebédeltetett minket és elbeszélgetett velünk.
Az alábbi történetek maradtak rám tole:
A bútorgyárban dolgozott és ehhez asztalos mesternek kellett lennie. De amikor o tanult, a zsidókat csak nehezen engedték át a vizsgákon , csak úgy ha mindent tudtak; mit volt, mit tenni a zsidók megtanultak mindent tökéletesen; így ok lettek a legjobb szakemberek...
A legtragikusabb: - a németek szappant foztek az áldozatok testébol; szerinte a németek egy csomó ilyen szappant hagytak itt, Bumi bácsi elásta oket a temetoben és imát mondott rájuk ...
Az ebéd után bejártuk vele Munkács régi zsinagógáit; a háború elott 16 templom és több mint 20 imaház állt!
Mára az egyikbol áruház lett, a többi vagy eltunt vagy katonai épületek lettek.
Erre a sorsra jutott a csodarabbi; Spira Lázár imaháza is. Ma már ez is katonai terület, ennek ellenére bementünk, s láttuk, áll még majdnem minden épület: a volt jesiía, az egyik imaház, és az udvarban áll még a rabbi kétszintes háza is.
Nem sokat nézelodhettünk, mert egy ukrán katona érkezett sietve kitessékelni minket, de Bumi bácsi, mielott az megszólalhatott volna, elkezdte ecsetelni miképp is áll a dolog a mai hatalom házával ... A katona csodálkozva (Tak? Tak?) kísért ki minket.
Ez a csekély elégtétel is mosolyt festett arcukra.
Bumi bácsi így mesélt Spira rabbiról:
Igazi csodarabbi volt - kezdte - aki Munkácsot, a világháború kitörésekor megáldotta és így egy bomba se hullt Munkácsra.
- Egyszer mikor elvették az egyik zsinagógát, a rabbi így szólt; aki az Isten Házát megbecsteleníti, azon bosszút áll az Úr; a bolt és raktár; le is égett, elpusztult. (Felújítása után boltként üzemel)
- A rebbe rengeteget gyógyított is. Egy ember egyszer halálos beteg volt - behívták a kórházba - elotte elment a rabbihoz; aki azt mondta ne menjen el gyógyíttatni magát. Néhány napra rá meggyógyult...
A rabbiról maradt fent egyébként az a történet is miszerint egyik beszédében zsidó terminussal fogalmazta meg a trianoni béke lényegét, amelyre a zsidó tradícióból volt értheto, kifejezo magyarázata: Trianon tréfó béke volt; (a tréfli: fogyaszthatatlant jelent; egyebek közt olyan állat húsát, amely szétszaggatatott... )
Bumi bácsival a temetobe is ki akartunk menni; de a többivel együtt a zsidó sírokat is a város szélére vitték; mert a régi temeto helyére egy buszpályaudvart építettek. Az új temeto pedig nyolc km-re volt; nem lehetett elmenni. Ezért hát elbúcsúztunk:
- Mazel tov! Este találkozunk a zsinagógában.
Este a zsinagógába menet, Samu bácsival; ismét részt kaptunk az antiszemitizmusból: 15 - 16 éves suhancok; kiáltottak oda nekünk: Heil Hitler. Elrontották egy jó idore a kedvünket. (Hindu néni szerint meg kellett volna verni oket; gyáva népnek nincs hazája, mert a gyerek elmondta volna az esetet otthon, és az anyja felvilágosította volna, miért is kapta a pofonokat.) Samu bácsi és mi ehelyett úgy tettünk, mintha nem hallottuk volna; csak szívünk kongott és ballagtunk tovább.
Közben Samu bácsi elmondta, hogy van mikve, de nem kifizetodo, mert csak a rabbi és a béder jár oda
A zsinagóga elott, elosztottunk három Szombat újságot; amelyet nem ismertek és ami kézrol-kézre fog járni az öregek között. (Magyarországi zsidók, a kárpótlás mellett, a Kárpátokra is figyelhetnétek !)
Miután elbúcsúztunk elindultunk Samu bácsiékhoz a második széder estére, amelyet most végig a családdal töltöttünk el.
A családi széder
Samu bácsi olvasta a Haggádát; a gyerekek figyeltek és élvezték az ünnepet olyannyira hogy az apának gyakran kellett figyelmeznie oket. A rítusban eloírt kérdések mellett újabbakat is tettek föl: miért támaszkodik a nagypapa?; mért van a férfiak fején sapkácska? Az eldugott pászkát pedig csak dollárért voltak hajlandók visszaadni. Deru és gondtalanság - Isten békéje és nyugalma a házon: akinek még nem volt része abban, hogy részese legyen a széder estének , az valójában a zsidó élet legmélyebb tartalmát sem képes megérteni. Samu bácsi elmondja, hogy csak o tudja hibátlanul olvasni a Haggádát a Hitközségbol, és emellett értelmezni is tudja a pészáchi legendát:
- Mojsét a folyóból egy keresztény pap lánya húzta ki.
- Keresztény pap? - kérdezem (Marci bokán rúg)
- Nem; a leánya - okit Samu bácsi (Hol voltak még a keresztények? De Kárpátalján viszont mikor voltak egyiptomiak, fáraók? Miklós mondaná erre: Ez a folklór)
Elijahu pohara vörösen áll. Mi lenne ha éppen most lépne be a nyitott ajtón? - villan át rajtam, és mintha megérezné, Hindu néni mesélni kezd egy történetet: Az utcájukban élt egy vagánykodó fiú; Hindu bátyja kigondolta, hogy próbára teszi. Amikor az asztalnál a fiú családja épp Illés várható betoppanásánál, a harmadik pohár kiürítésénél tartott; Hindu néni bátyja belendült az ajtón fehér lepedoben, a nagyhangú fiú pedig elájult ijedtében... A mai napig mesélik ezt.
Kis ido múlva az egyik kislány beront az ajtón egy fehér lepedoben. Nevetünk és nevetünk.... Tehát a leány tényleg érti a magyart.
(Egyébként a családban felváltva beszélnek több nyelven: a mama és papa magyarul és jiddisül egymással; (velünk németül is), fiuk családjával oroszul, de a menyük bosszantására még ukránul is...)
Az ünnepi este folytatódott tovább, az egész család teljes odaadásával, beleélésével. Ritka az olyan család már Munkácson, aki otthon tartaná az ünnepeket mivel a mai sajátos, revival helyzetben a hagyományosan családi körben tartott ünnepek áthelyezodtek a zsinagógába. Hindu néniék fia és unokái már nem járnak el a zsidó templomba s az ünnepek megtartása is elsosorban a szüloknek szól. Az unokáknak a széder esték valószínuleg egész életükre szóló élmények maradnak majd, de a magyar zsidók munkácsi tradíciója már nem alkotó része életüknek csakúgy, mint a hasonló fiatalabb generációknak (akik egyáltalán itt maradtak a városban) akiknek szülei, nagyszülei még a régi Munkács szülöttei voltak.
A rabbi azt mondta, hogy elég a pohárnak több, mint a felét meginni; ez még így is szép mennyiség, ha meggondoljuk, hogy Samu bácsiéknál a poharak két decisek és mindig újra kell oket tölteni! Így a vacsora után, rengeteget beszélgetünk még; örömben, szeretetben, és az Úr .tovább mosolyog....
Papp Richárd
Pészach
És hogyan mondd el
fiadnak
Mikor legjobb ha nem hallja szavad?
Hogyan mondd el neki
Hogy a napfény itt rabszolga tavasz?
Hogy szolga itt mindenki
De a legfeketébb Te vagy?
Elmondhatom e fiamnak, hogy a remény és a válasz is Te
vagy?
De csend legyen; hódoljon szavad!
Ma ünnep van.
És az Isten ma Rád mosolyog ...
