Számvetés -- Közép-európai jóvátételi körkép
A Zsidó Kártérítési Világszervezet (WJRO), zsidó szervezetek nemzetközi koalíciója 1992-ben jött létre, hogy visszaszerezze a posztkommunista országok hatóságaitól a zsidóság egykor elrabolt, majd késobb államosított közösségi tulajdonát. A szervezet két vezetoje, Edgar Bronfmann és Avraham Burg jelenleg tizenkilenc országgal folytat tárgyalásokat. A kárpótlási lista egyre bovül, ahogy újabb és újabb igények merülnek fel, újabb és újabb sérelmekre derül fény.
Kelet- és Közép-Európában a WJRO a közösségi tulajdon visszaadásának szükségességére helyezi a hangsúlyt. Naftali Lavi, a szervezet alelnöke, azonban nem gyozi hangsúlyozni, hogy amint ezt a csatát megnyerték, azonnal megkezdik a harcot az utódok nélkül meghalt áldozatok magántulajdonának visszaszerzéséért is.
Nehezíti a dolgot, hogy az európai zsidóság háború elotti vagyonáról nem készült semmiféle megbízható felmérés. Egyes becslések szerint a svájci bankokban elhelyezett betétek összege elérheti akár a 7 milliárd dollárt is. Lengyelországban a hatóságok attól tartanak, hogy az ország ingatlanjainak és gyárainak akár 40 százalékáról is kiderülhet: eredetileg zsidó tulajdonban volt.
A WJRO jeruzsálemi irodájában számítógépre vitték az elvett zsidó közösségi tulajdonra vonatkozó összes fellelheto adatot. A listára eddig mintegy 17 ezer ingatlant vettek fel a posztkommunista országokból: ezek között egyaránt megtalálhatók eldugott falvak zsinagógái és fovárosi irodaépületek. Egy-egy város vagy település nevének begépelése után a képernyon megjelenik az ottani épületek listája. Az érdeklodo kísértetvárosokat hív elo: mintha a zsidó történelemre neutronbombát dobtak volna, ami elpusztította az embereket, de meghagyta az épületeiket.
Mindezidáig a hajdanvolt közösségi tulajdonoknak csupán a töredéke került vissza a zsidó közösség birtokába. A Cseh Köztársaságban mintegy nyolcvan épületet adtak vissza.
Lavi, aki maga is Holocaust túlélo, a kárpótlás kieszközölését szent küldetésnkek tekinti, egy letunt világ megmentése egyetlen módjának. A közösségi tulajdon visszaszerzése Lavi szerint visszaadja a névtelen áldozatok méltóságát, mert legalább örököseik lesznek.
- Lublinban ma is áll az egyik jesíva gyönyöru épülete - emlékszik vissza Lavi. - A fogorvosnak készülo diákok használják. Apám egyike volt azoknak, akik adományaikkal segítették az építést. Milyen alapon használják mások? Tettek valamit is azért, hogy mi megmeneküljünk?
A posztkommunista országokban a WJRO kampányának eredményei még csak mostanában kezdenek mutatkozni. A szervezet meglepoen sikeresnek bizonyult, kedvezo fogadtatásra talált, midon a nemzetközi politikában a holocaust áldozatainak is legitim képviseloje lépett fel. Az egymást követo izraeli kormányok felhatalmazták, hogy nevükben tárgyaljon, és ezt a mandátumot legutóbb Netanjahu miniszterelnök is megerosítette. Clinton elnök két levélben is támogatásáról biztosította a WJRO-t, és Stuart Eizenstat kereskedelmi államtitkár-helyettest kinevezte a zsidó kárpótlási ügyek különleges megbízottjának. Az Európa Parlament ugyancsak támogatja a WJRO tevékenységét.
A WJRO muködését azonban a kelet-európai zsidók némelyike rossz szemmel nézi: szerintük nekik, maguknak kellene saját kormányaiktól kiharcolni az elvett tulajdonok visszaszolgáltatását. Szerintük a WJRO olykor túlzott követelései ellenérzést keltenek és akár biztonságukat is fenyegetheti a gazdasági nehézségekkel küszködo országokban.
Számos közép- és kelet-európai zsidó közösség vezetoje aláírta ugyan azt az okmányt, amely felhatalmazza a WJRO-t, hogy nevükben tárgyaljon, de ezt korántsem vonakodás nélkül tették. Lavi szerint a lengyel zsidók már két ízben is megpróbáltak visszakozni, míg a magyar zsidók ugyan beleegyeztek az együttmuködésbe, de nem engedték, hogy a WJRO tárgyaljon a nevükben. A kicsiny cseh zsidó közösség pedig mindezideig semmiféle egyezmény aláírására nem mutatott hajlandóságot.
- A WJRO azt képzeli, jobban ismeri a helyzetet, mint mi magunk - panaszkodik Feldmájer Péter, a MAZSIHISZ elnöke. - Minden ország más és más, de a WJRO ezeket a különbségeket egyszeruen nem veszi figyelembe. Naftali Lavi diktátorként viselkedik.
Hasonló panaszok a Cseh Köztársaságban is felmerültek. A helyi zsidó közösség és a WJRO közötti ellentétek az elkobzott zsidó közösségi tulajdon nagyságrendjérol kapcsolatos viták során robbantak ki. 1990-ben, a kommunizmus bukása után, a cseh zsidók egy 202 épületet tartalmazó listát nyújtottak át a kormánynak. Amikor Lavi meglátta a listát, felháborodottan közölte, hogy a kérdéses ingatlanok száma legalább ezer körül mozog.
- Ezek után tárgyalásokba kezdett a cseh kormánnyal a saját maga összeállította lista alapján, anélkül, hogy velünk egyeztetett volna - állítja Tomas Kraus, a cseh zsidó közösség elnöke, aki szerint Lavi listája pontatlan, és olyan ingatlanok is szerepelnek rajta, amelyeket még a háború elott eladtak.
A cseh társadalom messze a legfiloszemitább Közép- és Kelet-Európában, és többnyire rokonszenvvel figyeli a zsidók igyekezetét elvett tulajdonaikat visszaszerezésérek. Sot, míg a cseh egyházak eddig semmit sem kaptak vissza a kommunisták által államosított épületeikbol, a zsidó közösség már ismét magáénak tudhatja korábbi ingatlanainak egy részét, köztük a híres prágai Zsidó Múzeumot is.
- Nem akarjuk veszélyeztetni követeléseink morális alapját azáltal, hogy olyan igényekkel állunk elo, melyek az emberek szemében túlzottnak tunhet - magyarázza Kraus. - Én megértem a WJRO morális helyzetét, de mégiscsak figyelembe kell venni a helyi körülményeket.
A WJRO vezetoi viszont úgy érvelnek, hogy a helyi zsidó közösségeknek nincs joguk a holocaust áldozatainak és túléloinek kizárolagos képviseletére. Lavit nem lepi meg a kelet-európai zsidó vezetok negatív reakciója.
- Attól félnek, hogy elvesszük a tulajdonukat - magyarázza. - Azok, akik nem hajlandók harcolni az örökösök nélkül maradt tulajdonokért, arra sem éreztek késztetést, hogy a közösségi tulajdont visszaszerezzék.
Lavi szerint a jelenlegi közép- és kelet-európai zsidó vezetok közül sokan együttmuködtek a korábbi kommunista vezetéssel, ráadásul némelyikük vegyesházasságban él. Ezenfelül mohók is - a WJRO egyebek közt éppen azért jött létre, hogy megakadályozza a helyi zsidó vezetoket a közösségi tulajdon eladásában és a pénz bezsebelésében.
- De mégha a vezetoség makulátlan volna is - magyarázza Lavi - akkor sem lenne joguk tárgyalni. Egy nyolcvanéves lódzi zsidó tárgyaljon minden lengyelországi zsidó tulajdonokról? Hiszen még saját magát is alig-alig képes fenntartani. A lengyel zsidó közösség mero fikció.
Israel Singer, a Zsidó Világkongresszus (WJC) titkára és a WJRO végrehajtó bizottságának elnöke szerint kompromisszumra kell törekedni. Erre Magyarország jó példa lehet, ahol ugyan még nem történt meg a közösségi tulajdon visszaadása, de a magyar kormány már intézkedett arról, hogy a túlélok nyugdíjkiegészítést kapjanak.
Lavi azonban nem tágít eredeti elképzeléseitol. A WJRO rendelkezik azzal a morális és jogi felhatalmazással, hogy képviselje a zsidó igényeket. Nincs jogunk lemondani ezekrol. Ha az adott kormány felajánl egy átfogó rendezést, amely kiterjed az örökösök nélkül maradt vagyonra is, elképzelheto, hogy lemondunk minden egyes magántulajdon visszakövetelésérol. De egyelore korai volna még bármiféle engedményrol beszélni.
A viták következo, a mostaninál is csúnyább fejezete feltehetoleg akkor kezdodik majd, amikor szóba kerül, miképpen osszák el a svájci bankokban lévo betétekbol és a közösségi illetve magántulajdon eladásából befolyt összegeket. Az elso nagy ütközet kétségkívül a kelet-európai zsidók és a WJRO között zajlik majd. Tomas Kraus ragaszkodik ahhoz, hogy a cseh tulajdonokból befolyt összegek Csehországban maradjanak, és hosszasan sorolja, mire kell majd a pénz: oktatásra, a holocaustra vonatkozó információs anyagokra, a zsidók megmentésében szerepet vállaló cseh családok megsegítésére, és nem utolsósorban arra, hogy az idos túlélok legalább öregségükre kényelmesen élhessenek.
Abban mindenki egyetért, hogy elsosorban a kelet-európai túléloket kell támogatni. - Ez mindenek elott való - helyesel Singer. Ez az elv vezérelte a WJRO-t magyarországi tárgyalásai során is. A zsidó oktatás elsobbségének dolgában is konszenzus mutatkozik. Ezen a ponton azonban megszunik az egyetértés. A WJRO ragaszkodik ahhoz, hogy a jövendobeli összeg egy meghatározatlan, ám nem jelentéktelen hányada külföldre kerüljön, habár az még nem világos, hogy pontosan hova. Vannak olyan elképzelések is, hogy az összeg egy részét holocaustról megemlékezo projectekre használják fel. Avraham Burg a diaszpóra-közösségekben folyó oktatás támogatását emeli ki, míg Lavi a túlélok számára fenntartott otthonokat és az elpusztított zsidó közösségek emlékét orzo zsinagógák felújítását is fontosnak tartja.
Az ultraortodox Agudat Jiszrael a majdani kárpótlásból saját intézményei számára is kíván juttatni. Elképzelésük szerint a kelet-európai igények kielégítése után az "utód közösségek", például a haszidok is részesülhetnének támogatásban.
Efraim Zuroff, a Simon Wiesenthal Központ izraeli irodájának vezetoje ellenzi ez utóbbit elképzeléseket. - A holocaustot már minden elképzelheto célra felhasználták. Felháborító, hogy a kelet-európai kárpótlást amerikai zsidók oktatására használják fel, hiszen ez az amerikai zsidóság feladata. Ezt az összeget Kelet-Európában kell felhasználni, ottani szociális és oktatási célokra.
Óriási megszégyenülést jelentene, ha a zsidó szervezetek nyilvánosan összevesznének a kárpótlás felhasználásának módján, hiszen ez a holocaust emlékének meggyalázását is jelenthetné. El kell kerülni a pénzen való veszekedést - mondja Michael Melchior, Norvégia forabbija. A norvég zsidó közösség már felajánlotta, hogy jövobeli kárpótlását megosztja más, Norvégián kívüli zsidó közösségekkel.
A Jerusalem Report 1997. március 6-i számában megjelent cikk rövidített változata.
Fordította: Seleanu Magdaléna
