Az egyszeri dramaturg esete a Bánk bánnal
I. Kedves Kormány, Törvényhozók, Érdekvédok, Tollforgatók!
A mostanság szájöblögetésszeruen gyakorta emlegetett közösségi kárpótlással úgy tetszettek járni, mint az egyszeri öreg dramaturg a Bánk bánnal. Azt hitte, olvasta a darabot, s csak nagy sokára döbbent rá, hogy ezt elmulasztotta. E sorok szerzoi hosszú hónapok, évek óta hallják, olvassák, hogy a zsidó közösségi kártalanítás terén mi történik, minek kellene történnie, s hogy az e tekintetben elodeinél némileg jobb szándékú Kormány és a Hitközség, no meg más zsidó szervezetek miféle helyes, netán helytelen lépéseket tettek a közösségi kártalanítás irányába, ez utóbbiak lemondtak-e valamely, a zsidó közösséget megilleto jogokról, ezt helyesen, helytelenül, illetékesen, illetéktelenül tették, és így tovább, és így tovább.
A jelen sorok írói, mint jóhiszemu kibicek, egyrészt úgy gondolják, hogy ami közösségi kárpótlás fedonév alatt mostanság történik, az bár nem túlságosan nagy ívu, mindazonáltal, a közremuködok állhatatos munkálkodását látva, mégis igen tiszteletre méltó. Ugyanakkor azzal a leleménnyel éltünk, hogy (nem akarván a kiérdemesült színházi öregúr sorsára jutni) elovettük az alapveto dokumentumokat. Úgy mindenek elott a zsidó közösségi kártalanításról mint olyanról rendelkezo Párizsi Békeszerzodést, elolvastuk a tiszteletre méltó Alkotmánybíróság és a Kormány ezzel kapcsolatos okfejtéseit. Annak rendje és módja szerint kelloképpen asszimilált édesanyánk nyelvét legalábbis közepes szinten bírván, magunknak némi formállogikai készséget tulajdonítva tettük mindezt, s rettenetesen megnyugodtunk. Nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy az ún. közösségi kárpótlás lényegét illetoen az égvilágon semmi nem történt, így aztán senki - sem jó, se rossz szándékkal - semmirol le nem mondhatott, mást le nem mondathatott. (Nincs kétségünk az iránt, hogy ha a közösség, a communitas kártalanításáról egyáltalán valamikor szó is esik majd, az a Varjak a vetésben? Varjon a rosseb! mintájú dadaista félreértések folytán rendesen el lesz szúrva. Ám ezt egyelore jótékonyan megakadályozza, hogy a közösségi kártalanítás még a szellemi restség és/vagy a szándékos feledékenység vastag guanója alatt rejtezik. Ha figyelni tetszenek alábbi okfejtésünkre, ezt a nyájas olvasó is bízvást be fogja látni:
Az 1947. évi XVIII. törvénnyel becikkelyezett, tehát az ország törvényei közé iktatott Párizsi Békeszerzodés 27. cikkelye értelmében Magyarország kötelezettséget vállal arra nézve, hogy a faji származásuk vagy vallásuk miatt sérelmet szenvedett személyek javára meghatározott intézkedéseket foganatosít.
Az intézkedések elso csoportja arra vonatkozik, hogy mindenkinek (illetve örököseinek) haladéktalanul vissza kell adni azt a vagyont, amit tole eloroztak, vagy ha az nincsen meg, az illetot vagy örökösét teljes kártérítés illeti meg. Az intézkedések másik csoportja arra vonatkozik, hogy ha a fasiszta zaklató rendszabályokkal érintett személyek vagy szervezetek vagy közösségek elorozott vagyontárgyainak tulajdonosa vagy örököse, jogutódja nem lelheto fel, azokat át kell ruházni a zsidó közösséget képviselo szervezetekre, és ezt a vagyont egyrészt a közösség életben maradt tagjainak támogatására - a közösség tagjaiként oket ért mindenféle (tehát vagyoni és nem vagyoni) sérelmek részbeni enyhítéseként -, másrészt a szétzúzott, megtizedelt vagyonától, intézményeitol megfosztott közösség helyreállítására kell fordítani.
No vegyük sorra ezeket:
1. A Békeszerzodés 27. cikkelyének 1. bekezdése szerint Magyarország kötelezettséget vállal arra nézve, hogy minden olyan esetben, amidon magyar fennhatóság alá tartozó személyeknek Magyarországon lévo javai feletti rendelkezésüket e személyek faji származása vagy vallása miatt 1939. szeptember hó 1. napját követoen korlátozták, az említett javakat visszaadja, vagy ha az lehetetlen, e tekintetben megfelelo kárpótlást ad. Az Alkotmánybíróság egy 1993-ban kelt határozatában meglehetosen sajátos módon, mégpedig az ún. kárpótlási törvények szellemének megfeleloen érezte hivatottnak magát a Párizsi Békeszerzodés értelmezésére. A Békeszerzodés szövegét vizsgálva egyértelmu, hogy abban a kártalanítás megfelelo volta azt jelenti, hogy ha az elorzott vagyon visszaszolgáltatása nem lehetséges (mivel hogy az elpusztult, felismerhetetlenné vált stb.), úgy annak értékével azonos értéku más, de azonos funkciójú vagyontárggyal vagy pénzzel kell kártalanítani. A Békeszerzodés ugyebár nemzetközi szerzodés, amelynek értelmezésére az - általunk valóban nagyrabecsült - Alkotmánybíróság nem, hanem kizárólag a Békeszerzodésben meghatározott eljárás során, végso soron a szerzodo felek képviseloibol álló bizottság jogosult. (Melynek egy tagját ráadásul vita esetén, végso soron az ENSZ-fotitkára jelöli ki!). Ennél fogva a Magyar Állam egyetlen, mégoly legitim és nagy tiszteletnek örvendo szerve sem bátoríthatja fel magát arra, hogy egy nemzetközi szerzodésbol eredoen a Magyar Államot terhelo kötelezettséget önkényesen értelmezze. Ha a Magyar Állam úgy véli - s szilárd meggyozodésünk szerint a zsidó kártalanítások ügyében úgy kellett volna vélnie -, hogy bármely okból, így például az ország teherbíró képessége szempontjából szükséges a Párizsi Békeszerzodés 27. cikkének értelmezése, akkor ezt a szerzodést eloírásnak megfeleloen kezdeményezni kellett volna. Nem állja meg tehát a helyét az Alkotmánybíróság 1993. évi határozatának azon megállapítása, hogy a Magyar Állam a kárpótlási törvények elfogadásával eleget tett a Békeszerzodés 27. cikkelye fent idézett 1. bekezdésében foglalt kötelezettségének. (Amúgy az Alkotmánybíróság az idén januárban állapította meg egy határozatában, hogy bár feljogosítva érzi magát a nemzetközi szerzodések alkotmányossági szempontból való felülvizsgálatára, ez azonban a Magyar Köztársaság nemzetközi kötelezettségvállalásaira nincsen hatással. Ha egy nemzetközi szerzodés alkotmányellenesnek találtaik, akkor annak módosítását kell kezdeményezni, vagy az alkotmányt kell összhangba hozni a kifogásolt nemzetközi szerzodéssel.)
Kétségtelen, hogy a rendszerváltást követoen a Magyar Köztársaság az elso és a második kárpótlási törvényben foglalkozott a zsidók egyéni kárpótlásával. De a magyar társadalom más csoportjaival lényegében azonos módon nem az eredeti állapot helyreállításáról, illetve kártérítésrol vagy kártalanításról, hanem - a zsidóktól elvett javakat a legutóbbi idokig is pofátlan orgazda módjára rejtegeto, illetve azokat felélo Állam korlátozott teherbíró képességét jaj de nagyon figyelembe véve - ún. kárpótlásról rendelkezett. Az Alkotmánybíróság az Államot terhelo kötelezettség ilyen egyoldalú módosítását (tartalmilag a másik fél igényének a korlátozását) több határozatában is alkotmányosan megengedettnek minosítette. Mi magunk is úgy véljük, hogy a Párizsi Békeszerzodés végrehajtása e tekintetben, tehát a zsidóktól (magukat annak vallóktól vagy mások által annak tekintettektol) elvett vagyon maradéktalan visszaadása vagy ahelyett a teljes kártalanítás gyakorlati okokból nem lehetséges. Nemcsak azért, mert az egymást váltó rendszerek kormányaiban erre hol a politikai készség, hol a bátorság hibádzik, s a világ összes e tekintetben szóba jöheto más kormányával egyetemben évtizedek óta tevolegesen munkálkodtak azon, hogy egyrészt a fasiszták által elorzott vagyonnak végleg lába keljék, másrészt, hogy annak számonkérése is a lehetetlenség határát súrolja. Még ha a zsidók számára bizonylatok, egyéb dokumentumok hiányában egyáltalán lehetséges is volna bizonyítani, hogy tolük vagy szüleiktol melyik vagy milyen értéku jegygyurut, rádiót, komódot, zongorát, lakást, gyárat, birtokot vettek el, összességében az elvett vagyon nagysága miatt egyszeruen nincs mibol teljes kártalanítást adni. Más kérdés, hogy a teljes kártalanítás és az amúgy agyalágyult gondolatmenetu kárpótlási törvények adta mulatságosan snassz összegek igen messze állnak egymástól.
Ennek ellenére, egy nem teljesen súlytalan nemzetközi szerzodés, (amely egyszersmind hatályos magyar törvény), minden elvett jószág visszaadásáról vagy teljes kártalanításról rendelkezik.
2. A Párizsi Békeszerzodés 27. cikkének 2. bekezdése a közösségi kártalanításról szól akként, hogy a némely sajnálatos események következtében uratlanná vált jószágokat át kell ruházni a zaklatott személyeket, szervezeteket vagy közösségeket Magyarországon képviselo szervezetekre, s azokat a javakat egyrészt e szervezetek és közösségek életben maradt tagjainak támogatására, másrészt a közösség helyreállítására kell fordítani.
A kormány múlt év oszén az október 30-ai keltu országgyulési határozatban bátorságot öntetett magába az Országgyuléssel, hogy az Alkotmánybíróság határozatában megállapított, a Magyar Államot terhelo, csaknem félévszázados mulasztásos alkotmánysértés megszuntetése érdekében (ez a Párizsi Békeszerzodés elobb idézett 27. cikk 2. pontjában foglaltakra vonatkozik) hozzon létre közalapítványt, adjon neki valami vagyont, s annak mértékérol folytasson tárgyalásokat a magyarországi zsidóságot képviselo szervezetek képviseloivel, és november 30-áig terjessze az Országgyulés elé a szükséges törvényjavaslatokat.
Az említett országgyulési határozati javaslat miniszteri indoklása (az eloterjeszto a Külügyminiszter(!) volt) szerint a 93-as alkotmánybírósági határozat rámutat arra, hogy a Békeszerzodés végrehajtására irányuló intézkedésnek összhangban kell állnia az eddig megállapított kárpótlási törvények elvi alapjaival. Az Alkotmánybíróságnak a kárpótlási törvényekkel kapcsolatos korábbi határozatai szerint ez annyit jelent, hogy a kárpótlás a nemzetgazdaság teherbíró képességét figyelembe véve a teljes vagyoni kárhoz képest részlegesen, és végrehajtását tekintve szakaszosan történhet, módját és mértékét illetoen nem lehet más kárpótláshoz képest diszkriminatív.
A kormány teljes jószándékát feltételezve, csak arra gondolhatunk, hogy a kormánynak nem volt elegendo ideje az eltelt négy évben figyelmesen átolvasnia az Alkotmánybíróság határozatát. Az ugyanis, egyrészt illetéktelenül értelmezi a Párizsi Békeszerzodést az elorzott javakért járó egyéni kártalanítás tekintetében. (Kimondván, hogy az elorzott vagyontárgyak visszaadása vagy annak lehetetlenülése helyetti teljes kártalanítás helyett megengedheto a részleges kárpótlás.) Megállapította e bírói testület, hogy a II. kárpótlási törvény meghozatalával, tehát az Állam az állampolgárok egyéni sérelmét illetoen eleget tett a nemzetközi szerzodésben és a hatályos törvénycikkben vállalt, de mindezideig nem teljesített kötelezettségének. Mindazonáltal most tessenek figyelni! Más a helyzet azzal a kötelezettségvállalással, amely szerint a jogutódok nélküli egykori tulajdonosok igényeit az Állam a sérelmet szenvedettek érdekképviseleteire ruházza át; továbbá ugyanezen szervezeteknek engedi át ama hagyatékokat, amelyek a fajüldözo törvényekkel érintett személyek halála folytán - más örökös hiányában - megszerzett vagy megszerez. Részben jogalkotási, részben jogalkalmazási mulasztás folytán, tehát olyan alkotmányellenes helyzet állott elo, hogy a Magyar Állam nem teljesítette a Békeszerzodés 27. cikkének 2. pontjában meghatározott jogi személyek tekintetében ot terhelo kötelezettségeket.
Az Alkotmánybíróság szerint az Országgyulés ezen alkotmányellenes helyzet felszámolására többféle módon is - pl. törvényhozási úton, vagy a kormánynak az alkotmányellenes helyzet tárgyalásos úton megállapodással való megszuntetésére nézve adott felhatalmazással - eleget tehet. Ezzel kapcsolatban az Alkotmánybíróság rámutatott arra, hogy miként a helyi önkormányzatokra vonatkozóan 1990-ben, és a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezésére vonatkozóan 1991-ben, az államnak a jogi személyek más típusai tekintetében is az elszenvedett tulajdoni sérelmek orvoslására kell törekednie. Az Alkotmánybíróság szerint nem a zsidóság az egyetlen olyan népcsoport, amelyet az elmúlt évtizedek során Magyarországon faji, vallási vagy nemzetiségi okból üldöztek és különbözo joghátrányokkal sújtottak, de tagjainak tömeges megsemmisítése következtében más népcsoportoknál súlyosabb sérelmeket és veszteségeket szenvedett. Ha tehát a Magyar Állam a zsidóság érdekképviseleti szervei tekintetében végrehajtja a Párizsi Békeszerzodést, ez más, szintén üldözésnek kitett népcsoportokhoz képest olyan megkülönböztetés, amely nem csupán nem ellentétes az Alkotmány 70/A paragrafusában foglaltakkal, hanem éppen a korábbi hátrányos megkülönböztetés részbeni ellensúlyozását szolgálja. Nincs logikai ellentmondás abban, hogy amíg az Alkotmánybíróság a kárpótlás módját és mértékét illetoen nem talált elegendo alkotmányos indokot a zsidó származásuk vagy izraelita vallásuk miatt tulajdoni sérelmet szenvedett természetes személyek elonyös megkülönböztetésére a volt tulajdonosok más csoportjaihoz képest, addig a zsidóság érdekképviseleti szerveinek kárpótlása tekintetében alkotmányosan megengedhetonek minosíti az említett megkülönböztetést. Ennek az a magyarázata, hogy noha a kárpótlás a szervezetet illeti, azt - a Békeszerzodés rendelkezésének megfeleloen - a szervezet az üldözött népcsoport életben maradt tagjainak és azok közösségeinek támogatására használja. Adott esetben tehát a szervezet elonyös megkülönböztetése végeredményét tekintve azonos értéku a súlyos üldöztetést szenvedett népcsoport tagjainak elonyös megkülönböztetésével, s erre figyelemmel az Alkotmánybíróság nem tartotta alkalmazhatónak a kettos szintu, mind a közösség egyes tagjait, mind pedig a közösség érdekképviseleti szerveit elonyben részesíto pozitív diszkriminációt.
Az 1997. március 4-én elfogadott 1997. évi X. törvény bevezeto része a Békeszerzodés 27. cikke 2. pontjáról - tehát a tág értelemben vett közösségi kárpótlásról - szólva helyesen szögezi le, hogy végrehajtásának egyik eleme a túlélo, rászorult idosek részére életjáradék juttatása, és ennek jogi feltételei megteremtése érdekében alkotta ezt a törvényt. Ez kétségkívül kicsiny, de történelmi léptéku, a még élo öregek sorsát illetoen drámaian fontos lépés! Az már egy kicsit aggasztóbb, hogy a törvény szerint a Békeszerzodés ilyetén végrehajtása a Kormány által létrehozott közalapítvány keretében történik. (A szukebb értelemben vett, a közösség helyreállítását szolgáló kártalanításról ez a most frissiben, kínjában fogant törvény hál’ Istennek nem szól!)
Az ez év április 10-ei keltu kormányhatározat a zsidó származású, vallású, sérelmet szenvedett személyek után (!) a zsidó közösségek kárpótlása, a közösség életben maradt tagjai javára és érdekében létrehozza a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványt. Ezek után ez a határozat leszögezi, hogy induló vagyonként 4 Mrd Ft címletértéku, életjáradékra váltható kárpótlási jegy, muködési hozzájárulásként ez évre 30 MFt, néhány meg nem határozott ingatlan és csekély számú muzeális értéktárgy adatna át!
A Kormány azonban nem a faji, vallási vagy más fasiszta szellemu zaklató rendszabállyal sújtott személyeket, szervezeteket vagy közösségeket Magyarországon képviselo szervezetek, hanem egy általa kreált, s egyebek között a Kormány képviseloit is magában foglaló közalapítványon keresztül próbálja a Békeszerzodést az általa értelmezett módon, tehát a Békeszerzodésnek még az Alkotmánybíróság által is helytállónak talált rendelkezéseihez képest két villamosjegy ára mértékben végrehajtani. Úgy ezután a történelemben nem eloször, a zsidó vagyon államosítása után sor kerül a zsidóság részleges államosítására is. A Kormánynak semmi keresnivalója nincs a zsidó szervezetek között. A fene se akarja a Kormánnyal együtt kiélni vallási vagy etnikai identitását! Tévedés ne essék, neheztelésünk nem a Kormányt képviselo személyekre vonatkozik, hiszen azok véletlenül megbecsülésre méltó igaz emberek, pusztán a konstrukció elképeszto bornirtságától áll égnek a hajunk.
A Kormány tehát nem azt, nem annyit, nem arra a célra, és nem annak juttat, mint amit, amennyit, amilyen célból és akinek azt a Békeszerzodés elrendelte.
A Párizsi Békeszerzodés az életben maradottak támogatása mellett a közösség helyreállítását, vagyis a karitatív funkció mellett a vagyon kollektív tulajdonba adásával a restitutív, tehát a közösséget helyreállító funkció megvalósítását is szolgálja.
Közösségi kárpótlásra azonban egyáltalán nem kerül sor, annak ellenére, hogy a közösségi kárpótlás kifejezést a különbözo elokészíto tárgyalásokon és a sajtóban visszatéroen használják.
A most frissiben hozott törvény a közösség tagjaként elszenvedett sérelmek fejében egyéni támogatásról rendelkezik, ám a közösség helyreállításáról sem e törvényben, sem a különféle tárgyalások során, sem a sajtóban nem tétetik említés. Márpedig arra a Párizsi Békeszerzodés eloírásainak megfeleloen sort kell keríteni. E tekintetben az Alkotmánybíróság a kártalanítás mértékét és idobeliségét tekintve az egyéni kárpótláshoz képest jóval megengedobb, a Békeszerzodésbol pedig kifejezetten a teljes és haladéktalan kártalanítás következik. Más kérdés, hogy a szóban forgó vagyon irdatlan mértékét tekintve erre sem lehetoség, sem szükség nincsen. Ám a természetben még fellelheto vagyontárgyak visszaadásának, vagy ha az nem lehetséges a kártalanítás mértékének és esedékességének korlátozására csak a magyarországi zsidóság legitim módon kinyilvánított felhatalmazása alapján, a Békeszerzodés módosítása útján van lehetoség. A legitimitás ez esetben csak azt jelentheti, hogy az érintettek körében valamiféle népszavazást kell tartani. (A Békeszerzodésbol eredo egyéni tulajdoni, illetve kártalanítási igények korlátozásáról természetesen nem lehet többségi szavazással dönteni.)
Összegzésül: Azt gondoljuk tehát, hogy a Párizsi Békeszerzodéssel ellentétesen sem a magyar Országgyulés, sem az Alkotmánybíróság nem jogosult korlátozni sem az egyes személyek javaiban keletkezett károkért, sem a közösség tagjaként elszenvedett zaklatásokért, sem a jószerivel megsemmisített közösség helyreállítását szolgáló kártérítés mértékét, még arra tekintettel sem, hogy a teljes vagyon visszaadására gyakorlati okokból sem lehetoség, sem - ami a közösségi kártalanítást illeti - szükség nincsen. A zsidóságnak, és nem másnak kell lemondania részlegesen nemzetközi szerzodésben és a hatályos magyar törvényekben meghatározott jogairól. Ennek alapján kerülhet sor arra, hogy a magyar Állam kezdeményezze a nemzetközi szerzodés módosítását. A zsidóság kollektív tulajdonába adandó javaknak azonban elégségesnek kell lenni arra is, hogy a tág értelemben vett zsidó közösség néhány alapveto funkció tekintetében úgy-ahogy erore kaphasson. (Netán arra is, hogy - Seres László e lap hasábjain nemrégiben tett javaslatát alapul véve - más fasiszta szellemu zaklató rendszabályokkal sújtott népcsoportok, pl. cigányok, svábok támogatására is fussa. Azt, hogy miként képzeljük el a közösségi kárpótlást és annak megvalósítását, fogalmazványunk következo részében mondjuk el.
Csillag György - Komlós János
