Nyitó oldal

Tartalom

Magyar
zsidó
weblapok

szombat@elender.hu

 

Szombat

Várhatóan szeptemberben megkezdodik az életjáradékok folyósítása - beszélgetés Hajósné dr. Vértes Antóniával, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány titkárával

Az 1947-ben kötött párizsi Békeszerzodésben a magyar állam kötelezettséget vállalt arra, hogy az örökös nélkül elhalt zsidók vagyonát a zsidó közösségnek juttatja vissza. Ez sohasem valósult meg, s az akkori hatalmas vagyontömeg, foleg az államosítás felelotlen bürokráciájában ? eltunt. A kormány ez év júniusában létrehozta a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványt, rendelkezésére bocsátott 4 milliárd forint értéku kárpótlási jegyet, hogy abból a holocaustot túléltek szociális helyzetét javíthassák, továbbá adott 7 ingatlant és 10 festményt, hasznosításuk közösségi célokat szolgál majd. A Közalapítványt kuratórium igazgatja, amelynek tizennégy tagját magyarországi zsidó szervezetek és intézmények delegálták, négyet nemzetközi zsidó szervezetek, két fot a kormány, a kuratórium díszelnöke pedig Ronlad S. Lauder.

Hajósné dr. Vértes Antóniát a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület tagsága jól ismerheti, mert szinte a Mazsike megalakulása óta annak elnökségi tagja volt. Persze nem ezért lett a Közalapítvány titkára, irodavezetoje, hanem, mert tekintélyes közgazdász, többek között az Illetékhivatalt vezette. Mostani beosztását pályázat útján nyerte el.

? Beszélgetésünk idején, augusztus elején egyre türelmetlenebbül kérdezik az érintettek, tehát a Magyarországon élo 1945. május 9. elott születettek, hogy mikor indul meg számukra az életjáradék folyósítása és mekkora lesz annak összege?

? Eddig 18 100-an igényelték az életjáradékot, s már csak néhány jelentkezore számítunk. Meglepoen kevesebb ez, mint amennyit véltünk, ezért megduplázódik az egy fore jutó járadék. Hogy minél elobb megkezdjék ennek folyósítását, elotérbe helyeztük azokat, akiknek már tisztázott a jogosultsága, mert kapnak valamiféle állami kárpótlást ? 12 ezer ilyen személyt találtunk. Lehet, hogy mire a Szombat szeptemberi száma megjelenik, az elso küldemény már el is jutott hozzájuk, ráadásul az 1997. július 1-tol számított hónapokkal megnövelve. Ettol a dátumtól kapja mindenki a járadékot, aki már betöltötte a 60. évét, s igényét június végéig beadta.

? Böngészve a számszerusített listát, kiolvasható, hogy 89 évesnek kell lenni ahhoz, hogy valaki a németek fizette kárpótláshoz hasonló összeget kapjon. Ráadásul Magyarországon mohó az infláció...

? A jelenlegi összeg éves emelését az inflációra figyelemmel a költségvetés teremti meg.

A Közalapítvány azonban nemcsak életjáradékot közvetít, hanem jobb feltételeket hivatott teremteni a közösségi élet számára...

? A rendelkezésünkre bocsátott ingatlanokból és mutárgyakból kell olyan jövedelmet kitermelni, amelybol lehetséges lesz a közfeladatok ellátása.

? A festméyekkel az elárverezésen kívül hogyan lehet vállalkozásba kezdeni?

? Ez valóban problematikus, ráadásul egyeseknél még az állam tulajdona is vitás. A képeket egyébként a Zsidó Múzeumban helyeztük el. Az ingatlanokat bérbe adjuk és többségükbol jövedelemre számítunk. Az ? ombudsman? hivatala székházukért eddig kevesebb bért fizetett, mint amennyibe a ház fenntartása került. Ráadásul olyan jogi feltételek veszik körül, hogy átvétele jelentos ráfizetéssel járna... Ugyanakkor nekünk nagy szükségünk van erre az ingatlanra!

? Mennyi jövedelmet hoznak majd az ingatlanok?

? Errol még becsléseink is hozzávetolegesek. Elsosorban attól függ, hogy mikortól tudunk majd a valódi piaci árnak megfelelo bérleti díjat felszámolni, és azt sem tudjuk, hogy fenntartásuk, netán felújításuk mibe kerül majd.

? Milyen közcélú támogatásra telik az idén?

? Remélem, hogy még ebben az évben már több milliós alap keletkezik. A kuratórium fogja meghatározni a finanszírozás prioritásait. Sok helyre kell pénz. Csak késo osszel derül ki, hogy milyen célra írható ki pályázat...

? Az anyagi gondokkal küzdo Szomat részére készül Önnel az interjú, mégsem illetlen talán megkérdeznem, hogy a lap a támogatottak között lesz-e?

? Ez a pályázat értékelésétol függ. Környezetem és a magam véleménye szerint, a Szombat a zsidó közélet, ugyan nem hibátlan, de hiteles és értékes tükre. Fenntartása közérdek!

? A berendezés hiánya miatt földre halmozott iratok között beszélgetünk. Talán nem tutott a bútorra pénz, mert az apparátus is a bevételbol muködik?

? Nem! Erre az államtól egyelore évi 30 milliót kapunk. Mivel hivatalosan csak júniusban jegyezték be alapítványunkat, késett a finanszírozás, az életjáradék felmérése pedig sürgetett, nem a berendezéssel foglalkoztunk. A Szochnut fogadott be minket és felsorolhatatlanul sok dologban nyújtott segítséget, s tették ezt más zsidó szervezetek és önkéntesek is. A berendezésünk egyébként a késobbiekben is hivalkodás nélküli lesz, de a vagyonkezeléshez szükséges feltételeket megteremtjük. Várhatóan velem együtt öten-heten fogjuk a feladatot ellátni.

(Vá)

Az életjáradék havi összege

Az életkor szerinti beosztásnál az 1997. június 31-ig betöltött éveket vették figyelembe. Mindenki ennek megfelelo kategóriában marad, tehát az évek múlásával sem ugrik a magasabb korosztály sávjába. A költségvetés azonban várhatóan az inflációt követve növeli a járadékot.

Életkor (év) Férfi No
60 2860.-Ft 2278.-Ft
61 2994.-Ft 2388.-Ft
62 3132.-Ft 2510.-Ft
63 3286.-Ft 2644.-Ft
64 3454.-Ft 2786.-Ft
65 3640.-Ft 2942.-Ft
66 3842.-Ft 3112.-Ft
67 4054.-Ft 3296.-Ft
68 4288.-Ft 3498.-Ft
69 4538.-Ft 3718.-Ft
70 4908.-Ft 3958.-Ft
71 5100.-Ft 4222.-Ft
72 5402.-Ft 4496.-Ft
73 5732.-Ft 4796.-Ft
74 6096.-Ft 5134.-Ft
75 6504.-Ft 5508.-Ft
76 6952.-Ft 5930.-Ft
77 7456.-Ft 6404.-Ft
78 8010.-Ft 6932.-Ft
79 8634.-Ft 7526.-Ft
80 9332.-Ft 8198.-Ft
81 10094.-Ft 8952.-Ft
82 10958.-Ft 9806.-Ft
83 11922.-Ft 10774.-Ft
84 13004.-Ft 11868.-Ft
85 14214.-Ft 13102.-Ft
86 15062.-Ft 14506.-Ft
87 17072.-Ft 16094.-Ft
88 18758.-Ft 17894.-Ft
89 20642.-Ft 19924.-Ft
90 22734.-Ft 22210.-Ft
91 25022.-Ft 24754.-Ft
92 27630.-Ft 27584.-Ft
93 30514.-Ft 30746.-Ft
94 33840.-Ft 34276.-Ft
95 36766.-Ft 37844.-Ft
96 40454.-Ft 41444.-Ft
97 44426.-Ft 45324.-Ft
98 48726.-Ft 49506.-Ft
99 53398.-Ft 54032.-Ft
100 58472.-Ft 58936.-Ft
101 64010.-Ft 64264.-Ft
   
Webmaster: Ambrózy Lorinc
Last modified: