| Nyitó oldal
|
Tények, számok az oktatásról 1997. szeptember 29-én sajtótájékozatót tartottak a magyarországi zsidó oktatási intézmények vezetői a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) épületében. A tájékoztatón jelen volt Zoltai Gusztáv, a BZSH ügyvezető igazgatója, valamint Orbán Ferenc, a hitközség oktatási felelőse. Zoltai Gusztáv tudatta a jelenlévő mintegy tíz újságíróval, hogy az Anna Frank Gimnázium új épülete 1998 június 30-ra elkészül. Az új intézmény, ahol az óvodától a nemzetközi érettségi megszerzéséig tanulhatnak majd a gyerekek, a Scheiber Sándor Oktatási Központ nevet fogja viselni - tájékoztatott az ügyvezető igazgató. (Az iskola tanárai az Új Életből értesültek a névváltozásról - mint az egy szülői értekezleten feltett kérdésre válaszul elhangzott. - a szerk.) A már működő gimnáziumi osztályok mellett a jövő évben megindul az elemi iskola első osztálya, ahová a - szintén a BZSH felügyelete alatt álló - Benjámin (azelőtt: Ben Jehuda) óvodából átveszik a gyerekeket. Hogy az elemi tagozat felsőbb osztályai is elindulnak-e ugyanebben az évben, az a "kereslettől" függ. Az iskola 6+6-os rendszerben működik majd, és lehetőség lesz a tizenharmadik esztendőt is az iskolában tölteni, szakképzés céljából. Jelenleg az intézményben párhuzamosan működik a régi típusú 4 osztályos gimnázium és az új, 6 osztályos gimnázium első három évfolyama - egészítette ki az elhangzottakat Kohn Gábor megbízott igazgató. A nyugdíjba vonuló Berend Rózsa igazgató helyére pályázatot hirdetett a Hitközség. Schoner Alfréd, a rabbiképző intézet új rektora, aki öt évre kapta meg kinevezését, tájékoztatott, hogy az általa vezetett intézmény új neve: Országos Rabbiképző Intézet - Zsidó Egyetem. Az egyetemi rangnak örvendő intézmény kebelében működő főiskola, a Pedagógium, eddigi két szaka (judaisztika tanári szak, szociális munkásképző szak) mellett 1998 januárjában tervezik beindítani a zsidó liturgia szakot, ahonnan kántorok, előimádkozók, tóraolvasók kerülhetnek majd ki - elsősorban a vidéki zsidóság kádergondjainak enyhítésére. Hosszabb távon egy negyedik tagozat megindítását is tervezik: a már működő Yahalom Zsidó Szabadegyetem "nőné ki magát" művelődéstörténeti szakká. Számos magasan kvalifikált oktatót kerestek már meg az új szak ügyében, akik közül sokan mondtak igent. Remélik, hogy ezáltal intézményük - amely még az akkreditáció előtt áll - a tudományos kutatások és publikációk egyik - már a XXI. század elvárásainak is megfelelő - központja lesz - tájékoztatott a rektor. A zsidó oktatás teljes vertikuma kiépült - összegezte az elhangzottakat Orbán Ferenc - az óvodától az egyetemig. Ebben a rendszerben jelenleg mintegy 1300 fiatal tanul. Az oktatási intézmények vezetői ezután elmondták, hány gyerek tanul jelenleg náluk illetve hány gyerek iratkozott be az újonnan induló első évfolyamokra. Alábbi táblázatunkban ezeket a számokat közöljük.
|
||||||||||||||||||||||||||||