| Nyitó oldal
|
ZSIDÓ GYEREKEK A FÓTI GYERMEKVÁROSBAN Véletlenül hallottunk róluk, aztán már nem véletlen, hogy megismerkedtünk, majd összebarátkoztunk a három Izraelben született, ma pedig család és szülők nélkül, a Fóti Gyermekvárosban élő három gyerekkel. Történetük "kalandokban" bővelkedik, ám több ponton még homályos előttünk. Nagy vonalakban: a magyar származású szülők Izraelben találkoztak, majd négy évig éltek együtt. Ezalatt két lányuk és egy fiuk született. A gyerekek édesanyjukkal visszatértek Magyarországra, előbb Budapesten, majd vidéken éltek. Az apáról azóta csak kósza hírek keringenek. A mama tavasszal külföldön kezdett új életet, gyerekeit pedig az állam gondozására bízta. A lányok jelenleg 9 és 12 évesek, a kisfiú 10. A helyi ökumenikus iskolába járnak, mivel a másik, az állami iskolában bántották, csúfolták őket a "zsidó nevük" miatt. Beiratkozásuk után hamar meg is keresztelték őket. Amióta megismerkedtünk, rendszeresen találkozunk a gyerekekkel a hétvégeken: programokat csinálunk együtt és sokat beszélgetünk. Összeismertettük őket a Hasomér Hácáir lelkes csapatával is; a gyerekek októberben már együtt táboztak a somerosokkal. Azóta, ha tehetik, feljárnak a pénteki találkozókra. Sorban állnak az önként jelentkezők: kinél alhatnak legközelebb a gyerekek. A sorsuk szépen alakul tehát, egyfelől: mindenki segít, aki csak megismeri őket - magánemberek, szervezetek egyaránt. Másfelől azonban, teljesen megoldatlan a jövőjük. Szeretnének gimnáziumban tovább tanulni - ez Fótról szinte lehetetlen. Szeretnének zsidó módon élni - Fóton, távol a zsidó közösségtől, ráadásul katolizálva - ez teljesen lehetetlen. Szeretnének újra családban élni - erre sincs egyelőre nagy esélyük. Az egyetlen kiút nehéz helyzetükből egy (esetleg több?) budapesti nevelőcsalád lenne. A gyerekek végre stabilitást találnának: biztonságot és törődést. A befogadó családo(ka)t több szervezet is jelentősen támogatná anyagilag, és természetesen segítséget nyújtana más téren is. Kérjük, aki kedvet és erőt érez magában erre a szép, ám nem könnyű feladatra, vegye fel a kapcsolatot velünk és a gyerekekkel, a szerkesztőségen keresztül. Pécsi Katalin - Röhrig Géza |
|