| Nyitó oldal
|
Fordulat előtt (Cionizmus az 1938 és 1940 közötti Magyarországon) A magyar cionista mozgalom 1938-tól kezdve óriási átalakuláson ment keresztül. E folyamat fő oka az volt, hogy olyan területeket csatoltak Magyarországhoz, ahol a nagyszámú zsidó már ezt megelőzőleg a politikai paletta minden árnyalatát megjelenítő cionista csoportokat hozott létre. Ezek a cionista szerveződések differenciáltabb képet mutatattak az "anyaországinál". A magyarországinál szabadabb csehszlovákiai politikai viszonyok, a zsidóságot a magyarságról leválasztani akaró és így a cionista mozgalmat nem gátló román belpolitika és a hagyományörző tömegekkel, igy egy erős cionista mozgalom rezervoárjával rendelkező Kárpátalja - így, egy országban - a zsidó nemzeti mozgalom eddig soha nem realizált fejlődésének a lehetőségét, azaz egy tömegmozgalom létrejöttének az eshetőségét villantotta fel.A felvirágzás a legjobb időben indult meg, hiszen a 30'-as évek végére a cionista ifjúsági csoportok -a hatósági üldözésnek "köszönhetően"- szinte teljesen az illegalitásba szorultak. A cionista pártok és mozgalmak s ezek intézményei (többek között a hachsarák, azaz az átképzőtelepek) az évtized elejétől kezdve állandó zaklatásnak voltak kitéve. A rendőrség - a kor ideológiai-politikai frazeológiáját visszhangozva - kommunistákat és baloldali felforgatókat látott a cionistákban. Mivel a cioniz mus kollektivista zsidó nemzeti mozgalom volt, a Horthy-korszak közgondolkodása még a nem-kommunista cionista baloldalban is "Moszkva ügynökeit" látta. A világháború kitörésével a vádak új elemmel gazdagodtak: a cionistákat egy sor jelentésben az ellenséggel való paktálással gyanúsították meg. A zaklatások ellenére a cionisták csoportkohéziós erejét csak erősítette az a tény, hogy egyre többen és többen vannak egy területileg is megnagyobbodott országban.A cionizmus eme "felfutása" ráadásul logikusan következett az "alapító atyák", Herzl és a többiek intencióiból, akik nem csak ideológiai alapon, hanem a zsidóság bárminemű materiális veszélyeztetettségét is figyelembevéve érveltek a cionista mozgalom létjogosultsága mellett. A cionisták ezekben az években (a hitközséggel párhuzamosan) szociális feladatokat is elláttak: meglévő intézményeik segítségével sok menekült külföldi zsidó elhelyezését, ellátását, munkához juttatását és továbbutaztatását biztosították. A magyarországi cionizmus ezzel kilépett a magyar-zsidó közéletben betöltött gettó-szerepéből s- már csak nemzetközi kapcsolatai miatt is- fontos és megkerülhetetlen közszereplővé vált. A fellendülés kezdete A baloldali,-és jobboldali cionisták marginalizálódott csoportjait (például a szélsőbaloldali Hasomer Hacairt és a jobboldali Betart) immár nem lehetett kirekeszteni a cionista közéletből, hiszen a csatolt területeken e szervezetek igen aktívak voltak. A Felvidéken és Kárpátalján a Betar komoly erőt képviselt, Erdélyben pedig a nem-marxista gyökerű cionista baloldal rendelkezett komoly pozícióval. Új csoportok is "bekerültek" az országba. Csehszlovákiában például a baloldali Makkabi Hacair erős mozgalom volt, de Magyarországon csak egy tucat - főleg a Rabbiképző Intézet és az Izraelita Tanítóképző hallgató közül rekrutálódott - fiatal vett részt benne.A területi csatolások hatását jól mutatja Kassa példája. Ott 1939 február 4.-én alakult meg a helyi cionista csoport, s a cionizmus összes irányzata (igy a bal,-és a jobboldal több pártja is) megszerveződött. A cionista szövetség iparos szakbizottsága is megalakult. A rendőrség természetesen itt is figyelemmel kísérte a cionisták belső életét. Újdonság erejével hatott az Ichud Mapai (a szociáldemokrata beállítottságú Poale Cion utóda) megjelenése és megerősödése. Ezt a mozgalmat Smuel Springmann, Kasztner Rezső és Joel Brand felbukkanása jellemezte. E politikusok széleskörű tapasztalatai,biztos idegennyelvtudása és kiterjedt kapcsolatrendszere nagyban hozzájárult a cionista "politique"megerősödéséhez. A fellendülés másik oka a zsidótörvényekben keresendő. A többségében erősen asszimilálódott magyar zsidóság egyes csoportjai a jogi diszkrimináció hatására azt az utat választották, amelyet a disszimiláció kifejezéssel írhatunk le: identitásukat sokan "nemzeti zsidók"-ként fogalmazták újra, de többen csak a kivándorlás reményében csatlakoztak a cionista mozgalomhoz. Az első zsidótörvény és a külföldi zs idók Magyarországra menekülése új szervezeteket is létrehozott. A Joint késztetésére a Magyar Cionista Szövetség csatlakozott a pesti izraelita hitközség és a pesti Chevra Kadisa ("Szentegylet") által szervezett s 1938 decemberében megalakult Magyar Izraeliták Pártfogó Irodájához, a MIPI-hez. A MIPI az új helyzetre reagáló hitközségi politika fő szerve volt. Itt olyan átképző intézményeket hoztak létre, melyek korábban főleg a cionisták monopóliumai közé tartoztak.A MIPI feladatai ellátására szerveződő OMZSA (Országos Magyar Zsidó Segítő Akció) működésébe a hitközségi cionista delegátusoknak is volt némi beleszólásuk. Mégis, a cionista képviselők OMZSA -béli tevékenységét gyakran érte cionista kritika, mondván, hogy nem képviselik eléggé a cionista s zempontokat s intézményeik nem részesülnek eléggé az akció anyagi "áldásaiban".Mindenesetre, ha pusztán a számokat nézzük,már az is a változást jelzi, hogy Magyarországon nőtt a különféle csoportokban résztvevő cionisták és -ezzel összefüggésben-a sékelvá sárlók létszáma. Karády Viktor adatai szerint a sékelvásárlók 1939-ben már huszonnyocezren voltak.A szervezeti konjunktúrát észlelték a cionista funkcionáriusok is. Krausz Miklós (Mose Krausz), a Palesztína Hivatal titkára, a Jewish Agency Bevándorlási Osztályához (Jeruzsálem) írott 1939 májusában keletkezett levelében arról számolt be, hogy -tudomása szerint- az évben kb. harmincezer sékelt adtak el, ami a korábbi évekhez képest több mint háromszoros növekedést jelent. Azt kérte, hogy a területi csatolások által okozott létszámnövekedés miatt a Prágába küldött certifikátok (a brit mandátum által a Jewish Agencyn keresztül kiadott palesztinai bevándorlási engedélyek) felét küldjék Budapestre. Az új politikai helyzetre a cionista világszervezet, a Jewish Agency a maga módján reagált. Az egyik megoldási kísérlet a német példát követte. Németországban a cionisták és a német gazdasági minisztérium 1933 augusztusában kereskedelmi megállapodást kötött, melynek során német-zsidó vagyont transzferáltak Palesztínába. A sokat (és azóta is sokszor) vitatott ügylet növelte a cionista vezetők kísérletező kedvét. A Jewish Agency 1938 augusztus 21.-i keltezéssel a "magyar-palesztinai transzferegyezmény tárgyában" memorandumot adott át a Magyar Nemzeti Banknak. A tervezet potenciális palesztinai munkaerőként számolt az első zsidótörvény után a hazai munkaerőpiacról kiszorult emberekkel. Az Agency megbízásából W.Feilchenfeld gyakran tárgyalt a Nemzeti Bankkal, hogy létre jöhessen az a szerződés, amely végül is nem jött létre. Az idők folyamán a magyarországi cionista pártok egymáshoz való viszonya is megváltozott. A Magyar Cionista Szövetség vezetői megbeszéléseket folytattak a cionista baloldali pártkoalíció (az Erec Izrael Haovedet = a "Dolgozó Erec Jiszrael", mely többek között a Hasomer Hacair és a Dror érdekeit jelenítette meg ) és a Mizrachi képviselőivel s a "végrehajtó bizottságban"(Executiva) egy helyet ajánlottak fel szavazati joggal és kettőt szavazati jog nélkül. A Magyar Cionista Szövetségből kizárt jobbol dali cionisták is új utakat kerestek. Látványos és provokatív akciók helyett a tömegpropaganda útját választották.1939-től kezdve különféle nevek alatt (1939-ben "Zsidó Nemzet kiadás",1940 és 1941 között pedig "Spinoza Füzetek") brosúrákat jelentettek meg, melynek célja az volt, hogy a revizionista elveknek megfelelően propagálják a magyarság és a zsidóság "békés elválását", azaz a zsidóságnak a magyar társadalomból történő "kivonulás"-át. A közeledő XXI.cionista világkongresszus megállapodásra késztette a cionista szövetségben résztvevő pártokat. Az egyezmény alapján az Erec Izrael Haovedet három, a Mizrachi három, a Klal A (baloldal felé orientálódó polgári cionista csoport )kettő, a Klal B (a jobboldal felé orientálódó polgári cionisták )egy helyett kapott s egy pártonkívüli is részt vett a kongresszuson. A megállapodás III.fejezete szerint a pártok megegyeztek abban, hogy minden a cionista szövetség által létesített vagy létesülendő bizottságban minden pártnak legalább két helyet kell biztosítani. A szöveg azt is előírta, hogyha a Magyar Cionista Szövetség delegációt küld valahova, akkor pártközi értekezletet kell összehívni, mely dönt a delegátusok személyéről.A cionista kongresszus következtében új erőviszonyok alakultak ki a certifikátok eloszt ását koordináló Palesztína Hivatalban. A Mizrachi negyvenhárom, a Hasomer Hacair huszonhét, az általános vagy klálcionisták tizenhét, az Ichud Mapai (szociáldemokrata beállítottságú cionista párt) tizenhárom százalékkal képviseltette magát. A hivatal vezetőségében a klálcionista Komoly Ottó, a mizrachista Salamon Mihály és a sómér Szilágyi Ernő (Cvi) vett részt.A pártok- egyébként- az egész időszakban az egységet és a rivalizálást egyaránt reprezentálták, bár a fenyegető veszély miatt az integratív tenden cia érvényesült jobban.A Mizrachi és a Hasomer Hacair között pedig időleges szövetség alakult ki. 1940 januárjában a rendőrség beregszászi kapitánysága a belügyminisztérium közbiztonsági osztályához írott jelentésében élénk "cionista tevékenység"-ről s zámolt be.Ezek -a dokumentum szerint- "...túlnőnek egy egyesület keretein". Ezt a jelentést-nyomozati céllal- a budapesti főkapitányság politikai rendészeti osztályának is megküldték. Közben a miniszteriális hatóság is akadályozta a cionisták munkáját:a földművelésügyi miniszter megtiltotta mezőgazdasági hachsarák felállítását. 1940 január 11.-én újból megszervezték az ifjúsági cionista szervezetet, a Hechalucot. Az arányokat kétharmad-egyharmad részben állapították meg a Hasomer Hacair javára Magyarországon és többi szervezet (Dror, Makkabi Hacair, Hanoar Hacioni) részére Kárpátalján. A cionista szövetség életében nagy jelentőségű volt az a döntés, melyet-valószínűleg- Miklós Gyula egy cionista szövetségi választmányi gyűlésen jelentett be: eszerint a szövetség át fog alakulni a pártok tető/fedőszervezetté. A mozgalmat súlyosan érintette az elnök, Dr.Miklós Gyula januári (január 19.) halála. Átmeneti időre Bisselisches Mózest, majd pár hónapra rá Komoly Ottót választották meg elnöknek. Az új vezető s zemélyét még a baloldaliak is örömmel fogadták, hiszen személye a számukra is garanciát jelentett.A mozgalmak tevékenységét -azonban- nem csak sikerek, de néhol nehézségek és kudarcok is kísérték. A polgári-cionista Hanoar Hacioni munkácsi "tagszervezete" önállósodni akart. A nézeteltérés oka a kulturális, társadalmi és nyelvi különbségekben rejlett, hiszen a munkácsiak egészen más társadalmi és kultúrális háttér alapján voltak cionisták: pél-dául a mozgalmi életben is elsősorban a jiddis nyelvet is használták. 1940 március 31.-én ült össze a Magyar Cionista Szövetség országos értekezlete s több, az új helyzetet is figyelembevevő határozatot hozott. Ung-Bereg-Ugocsa megyéknek az "anyaországhoz" való "visszacsatolt területe" részére "A Magyar Cionista Szövetség Kárpátaljai Körzete" néven külön körzetet hoztak létre. A pártok képviselőiből-nemzetközi mintára- "Jugend-alija bizottság" létrehozatalát határozták el. Az is a változást jelezte, hogy elhatározták, hogy a "Magyar Cionista Szövetség a hachsara-ügy ek központi intézésére központi titkárt alkalmaz". A helyicsoportokat is felszólították arra, hogy alakítsanak chaluctámogató ("chaluc"="úttörő", a cionista építőmunkában résztvevő ifjú) bizottságokat.Elismerték a Hechaluc megalakulását is. Közös ifjúsági szervezetet, a Merkaz Lanoar-t hívtak életre. Cionista ifjúsági nagytábort létrehozását is tervezték s az országos értekezlet felkérte az intézőbizottságot, hogy legalizálja a Merkaz Lanoar ezirányú terveit és "tegye meg a hatóságoknál és a zsidó intézményeknél a szükséges lépéseket ezen tábor legalizálása érdekében, valamint támogassa az ifjúságot a tábor költségeinek előteremtésében". A hachsara-munka váltakozó sikerrel folyt. Bár a rendőrség feloszlatta a kárpátaljai Dror-hachsarát, de ugyanez a szerve zet a pesti izraelita hitközség támogatásával 3 ipari hachsarát hozott létre.A rendőrségi akciók tovább folytatódtak. Május végén őrizetbe vették Arje Jaarit (Hunwald Pál), a Hanoar Haivri (Hasomer Hacair) vezetőjét,akit azzal gyanúsítottak, hogy a ma gyar hadsereg ellen kémkedik, de pár nap után szabadon engedték.Retorziók és feloszlatás A már említett cionista nagytábor előkészítése nem a legjobban kezdődött. Júliusban Perényi kormánybiztos (Ungvár) a szolyvai főszolgabíróhoz írott levelében azt írta, hogy a cionista szövetség megbízottja arról érdeklődött, hogy Szolyva község határában milyen feltétellel táborozhatnának cionista fiatalok. Perényi felhívta a főszolgabíró figyelmét, hogy tagadj a meg a rendőrhatósági engedély kiadását és az országmozgósító kormánybiztossal egyetértésben kiadott rendelkezését a három közigazgatási kirendeltség vezetőjének, valamint a rendőrség határvidéki kapitányságának is kiadta.A kudarc miatt a cionisták újabb próbálkozásba kezdtek. A budapesti I.csendőrkerület 1.nyomozó alosztálya vezetője Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye főispánjához (mint az I.hadtest országmozgósító kormánybiztosához) írott jelentésében ismét beszámolt a cionista táborról. A jelentés információk, félinformációk, rémhírek és előítéletes mondatok sajátos keveréke. Az alosztályvezető szerint mintegy háromszázan fognak résztvenni a kárpátaljai táborozáson. A Pest megyei mosava (nyári tábor) létszáma ennek kétszerese lenne- állítja. Az információk hiteltelenségét az is bizonyítja, hogy a Magyar Cionista Szövetség vezetőiként,a Betar,azaz a szövetségből 1935-ben kizárt jobboldali cionista szervezet vezetőinek a nevét adták meg, akik nem voltak a Merkaz Lanoar tagjai. Ráadásul írja- a táborozáson a "Rozs Betar" (helyesen:Ros Betar, azaz a Betar nemzetközi vezetője) kiküldöttje a "bolsevistákkal" fog találkozni, ami a revizionisták jobboldali ideológiai és politikai orientációja miatt is képtelen állítás.Javasolta a hachsarák betiltását is. A Magyar Cionista Szövetség helyi szervezeteit- a budapesti központ kivételével- a belügyminiszter 1940 július 11.-én feloszlatta. A feloszlatás hivatalos indoka az volt, hogy a Magyar Cionista Szövetség keretén belül működő csoportok és intézmények "oly tevékenységet fejtenek ki, amely államrendészeti, és több esetben erkölcsi szempontból is súlyos kifogás alá esik". A szövetség- a belügyminiszter álláspontja szerint- képtelen volt rendet tartani a különféle szakosztályok és csoportok között s "azok meg nem engedhető üzelmek és tevékenységek fészkei lettek". Azt külön is felrótta a körrendelet megfogalmazója, hogy a visszacsatolt Felvidéken és Kárpátalján tevékenykedő csoportok még a működésükhöz szükséges jogalapot is nélkülözik. A belügyminiszter -ezen kívül- azt is megtiltotta, hogy a cionista szervezetek tagjai és az "azokkal szimpatizáló" izraelita fiatalság erdőben és más helyeken összejöveteleket, kirándulásokat és táborozásokat tartson. A feloszlatásokat a cionista csoportokról adatokkal rendelkező csendő rnyomozó alosztályok segítségével hajtották végre s a fiókszervezetek vagyontárgyait a szövetség Andrássy út 67.szám alatti központjának utalták át. Az egyéb, vagyis nem a Magyar Cionista Szövetség kebelébe tartozó csoportok ingóságait értékesítették és a helyi szegényalapnak utalták át.A lefoglalt cionista iratokat két részre osztották:államrendészeti szempontból kifogásolható és nem-kifogásolható iratokra. Kifogásolt iratoknak főleg a MCSZ VII-VIII.kerületi fiókegyesülete által kiadott nyomtatványok számítottak, melyeket megsemmisítet tek. A nem-kifogásolható anyagokat visszajuttatták a cionista szövetség központjának.A cionista szövetség legális helyzete ezzel végleg megroppant, hiszen nem egyik vagy másik cionista intézményt kellett felszámolniuk, hanem a központ kivételével az összeset. A 30'-as években lezajlott cionista pártosodás viszont éppen e legalitás határait tette átjárhatóvá azzal, hogy nem-központosított intézményeket és csoportokat hozott létre s ennek folytán egyfajta konspiratív technika is kialakult. A helyzet tehát adott volt az illegalitásra s a cionisták- bár nem önszántukból- nem késlekedtek alkalmazkodni azokhoz az új feltételekhez, melyek maguk is törvénytelenek voltak. Novák Attila |
|