| Nyitó oldal
|
Korántsem költői kérdések BZSH és Mazsihisz közgyűlés után Vajon miért volt olyan formális és eseménytelen a Budapesti Zsidó Hitközség közgyűlése? Miért volt sokkal élénkebb a közönség a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének küldöttgyűlésén? Hiszen az előbbinél nagyobb a tét. A szó szoros értelmében, hiszen kiadásai meghaladják az egymilliárd 750 millió forintot. A Mazsihisz költségvetése kerek egymilliárddal kevesebb. És Budapesten él a zsidók túlnyomó többsége, talán kilencven százaléka. Miért vannak mégis többen a Mazsihisz küldötgyűlésén? És miért olyan harciasak a küldöttek? Pedig az ügyvezető igazgató ugyanolyan, több mint egyórás hosszú és optimista beszámolót ad elő mindkét esetben, és a gazdasági főtanácsadó által ismertetett számtömeg is éppoly nehezen követhető itt is ott is. Schweitzer József országos főrabbi is mindkét alkalommal a kasrusz-ellátás gondjait meg a képzett előimádkozók, metszők, rabbik hiányát panaszolja. Deutsch László a Nagyfuvaros utca ortodox ritust követő főrabbija is mindkét alkalommal burkoltan kétségbevonja neológ kartársai halachikus felkészültségét. Miért támadja olyan dícséretre méltó bátorsággal a Mazsihisz elnökét Pollák Jenő, mondván, hogy a költségvetés koncepciótlan, nem tekinti a tényleges közösségi életet, csak azzal törődik, hogy minden vidéki közösségnek "be legyen tömve a szája"? Vajon miért kéri számon olyan bátran a demokrácia hiányát, miért javasolja Feldmájer Péter elnök súlyos elmarasztalását? A BZSH elnökét ilyen bírálat nem érte - itt nyilván mindenki maradéktalanul elégedett a demokráciával. Ki tudja, miért a Mazsihisz jóval csekélyebb büdzséjéből különítenek el egy összeget, amelyre kívülállók is pályázhatnak? (Ezt csak a szöveges beszámolóból tudom, mert a költségvetésben nem találtam nyomát.) Engländer Tibor, a Cionista Szövetség elnöke kevesellte az e forrásból rájuk eső 3 millió forintot, majd amikor a küldöttgyűlés a kért emelést nem szavazta meg, sarkonfordult, távozott és bevágta az ajtót. Miért nem történnek ilyen zsurnalisztát gyönyörködtető események a budapesti zsidóság gyűlésén? Vajon miért a Mazsihisz gyűlésén javasolja Kővári Dezső, a kóser húsbolt üzemeltetője, hogy ha kap egy helyiséget, kóser szupermarketet nyit? Miért tartja szükségesnek Ledniczky András Szegedről, hogy felhánytorgassa a rabbihiányt, a zsinagóga felújítására szánt, de még át nem utalt 20 millió forintot, miért beszél kulturális programjaikról? Vajon a budapesti kilék életéről miért az ügyvezető igazgató optimista beszámolója az egyetlen hírforrás? Pedig, talán egyetlen kivétellel, az öszes rabbi Pesten működik.Vajon miért csak a Mazsihisz elnöke készít szervezetének életéről (nem mindig követhető) szöveges beszámolót? Ez az erő vagy a gyengeség jele? Az őt ért támadások és a kritikus hangnem a Mazsihisz demokratikusabb légkörét vagy az elnök gyengébb pozícióját jelzik? Netán mind a kettőt?Ki tudja, miért a BZSH a gazdája a hitközségi óvódának és iskolának, miközben a felsőfokú tanintézet, a Rabbiképző a Mazsihisz szárnyai alatt működik? Miért a Mazsihiszé a kórház és a levéltár és miért a BZSH-é a népkonyha és a Chevra Kadisa? Ki érti, miért nem beszéltek egyik alkalommal sem a temetői hamis számlákról (noha persze a Kozma utcai temető a BZSH alá tartozik). Miért nem érezte szükségesnek egy küldött sem, hogy legalább megkérdezze: Ugye mindebből egy szó sem igaz? Talán azért, mert érzik, tudják, hogy erős embereket támadni úgyis hiábavaló, hiszen egy-két rövid, de velős megjegyzéssel lesöprik a témát az asztalról? Miként kell értékelni, hogy e sorok íróját, aki a Mazsihisz küldöttgyűlésén az erre vonatkozó anyagot kívánta szétosztani, az ügy fő érintettje trágár szitkok közepette próbálta elzavarni? Ezt megtette volna a BZSH küldöttgyűlésén is? Igen, persze: a Szombat "osztogató" munkatársa onnan is távozni kényszerült: miközben a küldöttek többsége csodálkozva és értetlenkedve forgatta a kezébe nyomott irományt, az érintett és közeli barátai nem késlekedtek a határozott fellépéssel. Ez tény, itt kérdőmondatnak nincs helye. Többi, korántsem költői kérdésünkre minden választ szívesen fogadunk. |
|
![]() |